Kunszállás - Kunszállási Hírek, 1999 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1999-01-01 / 1. szám

Kunszállási Hírek MEGKEZDŐDÖTT A BIO-TANFOLYAM­­ Zsúfolásig megtelt január 16-án az isko­la tornaterme a biotanfolyam nyitó elő­adásán. A bejelentkező íveken több mint 180 jelenlévő jegyezte fel nevét, ennél azonban bizonyára többen voltak az ülő- és állóhelyeken. A megjelenteket a ven­dégfogadó polgármesterek: Badacsonyi József és Csáki Béla köszöntötték, akik felváltva mondták el a tanfolyam létre­jöttének előzményeit, szükségességét és köszöntötték az előadókat: dr. Roszik Pétert és dr. Iványosi Szabó Andrást. Szécsényi Sándorné a tanfolyam fő szervezője és a témával kapcsolatos ko­ A Kunszállási Gyermekekért Alapít­vány alakulása óta az elmúlt, 1998-as esztendő volt az egyik meghatározó je­lentőségű időszak, mivel a közhasznú szervezetekről megalkotott 1997. évi CLVI. törvény új feladat elé állította az alapítókat. Mivel az alapítvány önkor­mányzati támogatást is kap, a törvény előírásai miatt módosítani kellett az Ala­pító okiratot, amelybe a törvényi szigor­nak is megfelelő szövegrészeket kellett beépíteni. A kezdeti szövegezési nehéz­ségeken túljutva végül is a Megyei Bíró­ság 1998. január 1. napjától Alapítvá­nyunkat közhasznú fokozat szerinti jog­állásúnak minősítette. A működtetéssel kapcsolatos követelményeket pedig jog­szabályok sora rendezi. Az új minősítést tartalmazó bírósági végzés száma: Pk. 56/1996/10. A következőkben alapítvá­nyunk vagyoni helyzetéről kívánok szá­mot adni. Ennek pedig az a summázata, hogy pénzvagyonunk 1988-ban 391.110 Ft-tal gyarapodott. Támogatóink között tartjuk számon a községi önkormány­zatot, vállalkozókat és magánszemélye­ket. Támogatásaik mértéke 500 Ft-tól 50.000 Ft-ig terjed. Ezúton is köszönetet mondunk segítő, jó szándékú megértésükért, a banki számlára befizetett pénzadományaikért, melynek végösszege 235.250 Ft. Külön tartjuk számon a rendezvények bevétel­ét (76.757 Ft), az iskolai Szülői Munka­­közösség támogatását (35.000 Ft) és a tőke, valamint a lekötött betétek után ka­pott 44.103 Ft kamatot. Az alapítvány gazdálkodását a kamatok nagysága segí­ti elsősorban. Ezt bővíti az a lehetőség, rabbi cikkeink írója a tanfolyam kézben is lévő programjáról, helyéről, idejéről adott tájékoztatást. A példátlanul jól si­került szervezés láttán érdemesnek ítél­jük felsorolni azokat a településeket, ahonnan az érdeklődők jöttek: Budapest, Bugac, Császártöltés, Fülöpjakab, Gátér, Helvécia, Jakabszállás, Jászszentlászló, Kalocsa, Kecskemét, Kerekegyháza, Kiskunfélegyháza, Kiskunmajsa, Kun­szállás, Lajosmizse, Mélykút, Orgovány. Sok sikert a tanfolyam tematikájának végigviteléhez, és kitartó jelenlétet, ér­deklődési kedvet a részt­vevőknek.­­ Ki­hogy az Alapító okiratban megjelölt célokra kapott támogatási összegeket csak arra lehet felhasználni, amire a be­fizetés történik, illetve a folyószámlán lévő szabad forrás ad még módot arra, hogy a célok tágabb körben kaphassák meg az igényelt ráfordítást. A fedezetek jó ismeretében 173.824 Ft-ot lehetett ily módon felhasználni, hangosító berende­zés vásárlásához, középiskolai ösztön­díjra, tanév végi jutalmazásra, színház­­látogatás támogatására, színes TV ké­szülék vásárlására, óvodai udvari játék megépítésére, sporteszközök vételére. Külön jelentkezik kiadásként a posta­­költség, a banki pénzforgalmi jutalék és a működés egyéb kiadása 12.417 Ft ös­­­szegben. Kiadásaink végösszege tehát 186.241 Ft. Végül is a tavaly év eleji 385.407 Ft nyitóösszegünk a befizeté­sekkel és a felhasználás végösszegeivel 590.276 Ft-ra gyarapodott. Ezzel nyitot­tuk meg az 1999. évet. A napokban tartott kuratóriumi ülésün­kön az itt leírtak értékelésén túl elfogad­tuk az ez évi gazdálkodási tervet, amely az Alapító okiratban megjelölt célok tá­mogatását tűzi ki feladatul. Erről részle­tesebben legközelebb adunk majd szá­mot. Kérem a község nyilvánosságát, se­gítse és támogassa ennek az Alapítvány­nak minden célkitűzését, az általa vállalt feladatok megoldhatóságának lehetősé­geit. Itt jelzem előre, hogy az szja. 1 %­­ának az Alapítvány javára történő rende­lésére 2000-ben nyílik meg a lehetőség. Örüljünk együtt annak, hogy Alapít­ványunk közhasznú célokat szolgálhat. Lukács Jánosné a kuratórium elnöke ALAPÍTVÁNYI SZÁMADÁS RÖVID HÍREK AZ ISKOLÁBÓL: Bugacon rendezték meg a téli kupa labdarúgó tornát Bugac, Fülöpjakab, Izsák, Jakabszállás, Jászszentlászló, Kunszállás és Petőfiszállás 5-6. osztályos csapatai között. Iskolánk csapata Jakabszállás és Jászszentlászló mögött a harmadik helyen végzett. • A félévi eredményekkel kapcsolatos szülői értekezletet február 2-3. hetében tartjuk. Kérjük a szülők résztvételét. 2. 1999. január ÁRVIZES HÍRPÓTLÁSOK Pál László és Nemes Imre köszönetet mondanak a vendéglőben megrendezett jó­tékonysági bulin fellépő neves személyisé­geknek és az adományaikkal segítőknek, az összes megjelent vendégnek, akik a be­lépők és a tombolajegyek megvásárlásával hozzájárultak a kárpátaljai árvízkárosult gyermekek megsegítéséhez. Karácsony másnapján a szentmise alkal­mával - miként azt korábban hírül adtuk - a perselyes adakozás szintén az árvízkáro­sultak javára történt. Ez alkalommal 50.000 Ft gyarapította az egyházi vonalon indult gyűjtési mozgalmat. Köszönet az adakozásért! A Községi Önkormányzat egy héten át 4-4 adag ebéddel segítette a Kiskunfélegy­házára érkezett Kárpátaljai árvizes gyere­kek közül azokat, akik a fülöpjakabi ven­dégházban találtak rövid időre otthonra. JOGSZABÁLYFIGYELŐ A HELYI RENDELETEKRŐL A községi önkormányzat képviselő-tes­­tülete 1992. június 9-én a köztisztaság­ról és az állattartás fenntarthatásáról al­kotta meg helyi rendeletét. Ebből idé­zünk: ”8.§ (1) Jelző és vezető kutya a község egész területén tartható. (2) Ház­őrző eb belterületen ott tartható, ahol eh­hez a megfelelő udvar rendelkezésre áll. Többlakásos lakóépület udvarán csak megkötve vagy zárt helyen tartható. (3) Eb tartása esetén a ház bejáratán erre utaló figyelmeztető jelzést kell elhelyez­ni. (4) Ebet élelmiszer és vendéglátóipa­ri üzletekbe, üzemekbe, szórakozóhe­lyekre, játszóterekre, egészségügyi in­tézményekbe, óvodákba és egyéb köz­épületekbe bevinni tilos, kivéve a vak­vezető kutyát­­ az üzemeltető által meg­határozott feltételek mellett. Közterüle­ten csak pórázon vezethető és az öleb testméreténél nagyobbakat szájkosárral is el kell látni.” A képviselő testület 1999. február­ 22-én 17 órai kezdettel falugyűlést tart az iskola tornatermében. Napirendje: Tájékoztatás az elmúlt 1998-as esztendőben végzett munkáról. Kéri az érdeklődő lakosság minél nagyobb számban való megjelenését.

Next