Lőrinci - Lőrinci Hírei, 2000 (9. évfolyam, 1-7. szám)
2000-01-01 / 1. szám
Egy kiállítás képei Nagy László 26 színes fotójának adott néhány napra otthont a Lőrinci Könyvtár olvasóterme. Nem lévén szakmabeli távol áll tőlem, hogy a képekről, mint fotóművészeti alkotásokról írjak. Hogy mégis tollat ragadtam, annak oka a gondolatokat elindító hatás volt. A természetesnél is élénkebb színek még elbűvölőbbé tették a gyönyörű tájat: hatalmas szürke sziklatömb magaslik a rétek fölé, ágasfákra rakott széna szárad katonás rendben az alpesi hegyoldalakkal vetélkedő, gyönyörű kaszálóban. Majd megjelenik az ember: két tehénkével szánt, összetákolt kocsival fuvaroz, vagy csak belenéz a „gépbe”, ahogy a bennszülöttek nézhették hajdan a fehér ember csodamasináit. Gyerekek ócska ruhában. Az egyik pulóver közepén apró lyuk, mintha golyó ütötte volna. Fekete szemű lány parádézik díszes népviseletben. XXI. század? Ide még a XX. se tette be a lábát! Hacsak jobban vizsgálva a lovaskocsi kerekét fel nem tűnne, hogy „tükörradiál”. Sőt - hála az éles képnek, látható - már a vászonbélésen gurul a kerék. Még szerencse, hogy egy durrdefekt az ijedtségnél többet nem okozna. Édes Erdély, mégis hívunk, gyere velünk Európába! Bényei Tamás Meghívó A Kardos Nagy Ibolya Irodalmi Alapítvány 2000. február 26-án (szombaton) 10.30 órai kezdettel a Magvető Könyvtár olvasótermében rendezi első nyilvános kistérségi szavalóversenyét. A versenyre minden kedves érdeklődőt szeretettel meghívunk és várunk. Bényei Tamás kuratóriumi elnök Nem a dátumváltás a fő probléma Valami megmagyarázhatatlan okból tisztán emlékszem arra, hogy a hatvanas évek közepén akkori (és mai) barátommal - Zolival - ültünk az akkor és ma is Marx utcai házuk lépcsőjén és a jövőről elmélkedtünk. Ő elsőre, én tíz évet tévedve másodikra, de kiszámoltuk, hány évesek leszünk 2000-ben. Abban is megegyeztünk, hogy akkor is barátok maradunk. Elképzeléseink közül más nem is vált valóra. Természetesen a jövő mindig mást hoz, mint amit gyerekfejjel elképzel és tervez az ember. A közelgő ezredforduló kapcsán a médiák feltették a szokásos és kötelező kérdéseiket: mit várnak az emberek a kétezredik évtől. A bugyuta kérdésre hasonló színvonalú válaszok születtek. Mit is várhat az ember egy új évtől csupán azért, mert kettessel kezdődik. Jártamban-keltemben (nem álruhában) gyorsan rájöttem, hogy bizony nem a tőzsdei árfolyamok szárnyalása dobja fel az embereket. Sokkal prózaibb dolgok okoznak fejtörést a helyi lakosságnak. Alig hitte bárki is, hogy a 100 éves fennállását szépen, kipingálva ünneplő cukorgyár nem éri meg a harmadik évezredet. Vajon mi lesz a sorsa Selyp egykori jelképének? Az épület egy részét és a berendezéseket barbár módon szétverték, széthordták. Talált az ingatlan új tulajdonost, születnek-e benne valaha új munkahelyek, vagy gazzal benőve dől össze, addig is tanyát adva a kirajzó patkányok seregének. Nem csak a horgászokat izgatja, mi lesz az egykori ipari tó sorsa, ki teszi rá a kezét, vagy az egyesület birtokában maradhat-e? Rendeződik-e valaha a cukorgyár focicsapatának, a hányatott életű Selypi Kinizsinek a jövője, mely mennyből a pokolba jutott, és az alapozó játékosok számát látva nem sok jót várhatunk a folytatástól sem. A város egyik legforgalmasabb pontja, a selypi vasúti átjáró leküzdése egy harckocsinak is becsületére válik. Sokan a sorompó túloldalára is Zagyvaszántó felé mennek, hisz autójuk többször felakad a jégbordákon. Megvalósul-e a városban tervezett csatornahálózat, s ha igen, mennyire kell zsebébe nyúlnia az egyre rosszabb anyagi helyzetben lévő lakosságnak. Mi lesz a szép reményekkel indult és mára elemeire hullott parabola hálózattal, hisz sokan előre befizették a díjat, de a kábel el sem jutott lakásukig. Megalakulhat-e a selypi részönkormányzat és ha igen, milyen jogai, lehetőségei lesznek, hiszen a selypiek egyértelműen mostoha gyereknek érzik magukat Lőrinciben! Rendeződik végre a szomszédos Petőfibányával dúló területi vita, melynek végére a jelek szerint nincs az a fórum, mely döntésével pontot tenne. Meddig riogatja még a település lakóit az évente egypárszor a médiákban is fel-felbukkanó környezetszennyezés, melynek tényét az illetékesek mindig magabiztosan cáfolják, de mindig van, aki új bizonyítékokat vél ezügyben felfedezni. Mára csupán a teniszpálya sorsa rendeződött megnyugtatóan a privatizációval. Hosszú huzavona után az utolsó pillanatban a selypi kultúrház is megmenekülni látszik azzal, hogy az önkormányzat tulajdonába kerül. De vajon mi lesz a szebb napokat látott Ruby presszó sorsa? Akad-e végre olyan bérlő, aki megpróbálja visszaadni a szórakozóhely egykori rangját, színvonalát - ha van még rá igény egyáltalán. Van tehát nyitott kérdés bőven és kösse fel a gyatyáját 2000 és a harmadik évezred, no meg az illetékesek, ha ezek közül bármit is rendezni akarnak. Szigeti Tamás