Lőrinci - Lőrinci Városi Újság, 2008 (17. évfolyam, 1-8. szám)

2008-03-01 / 1. szám

Az 1992-ben alapított Lőrinci Híres utódja Köszöntő Tavasz hajnalán Róluk emlékezünk, A nőkről, kiknek Életünk köszönhetjük. Ki mindent Megtesz értünk, a nő, Dajkál, ápol, És felnevel ő. Hálánk szálljon Lányra, anyára, Ki a családot Összetartja. Szépséges nők, Jó asszonyok, Kívánunk boldog, Víg nőnapot. (Kéri János) A férfiak hálája remélhetőleg nap mint nap megnyilvánul ilyen vagy olyan formában; március 8-án mégis van valami apropója annak, hogy mi, férfiak emlékez­tessük magunkat, megálljunk egy pillanatra és kimondjuk: Nőnap alkalmából nagy szeretettel kö­szöntjük a kedves Hölgyeket. Víg Zoltán Dr.Hegedűs András polgármester jegyző Mátyás napján Nagy sikerrel került meg­rendezésre az idén is a Hu­nyadi Mátyás Általános Iskola selypi épületében a Mátyás napi vers- és pró­zamondó ver­seny. A zsűri hosszas mér­legelés után hozta meg döntését, hiszen sok jó szereplő közül kellett kiválasztani a legjobbakat. 2. oldal Két európai város, az osztrák St. Lorenz és a lengyel Zdanska Wola már felkerült a Lőrincibe érkezőket üdvöz­lő táblára, és rövidesen két újabb nevet is felfesthetnek rá: az olasz Casalmaggiore és a német Wiesentheid nevét. Fiataljaink Ausztriába és Lengyelországba készülnek, vállalkozók utaznak az olasz városba. A hozzánk látogatók dicsérik a lőrinci embereket, azt mondják, örvendenek, hogy partnervárosok lettünk. Jó hírünket viszik a nagyvi­lágba. Lőrinci nyit Európa felé. A politikusok megtették a magukét, a többi a „civileken”, a városok lakóin múlik. Felvételünkön a lengyel csoport látható a táblánál. Cikkeink a 2. és a 3. oldalon. Februárban folytatódott Tájház-napok elnevezésű ren­­­dezvénysorozat. Ezúttal a far­sangi szokások kerültek fel­elevenítésre. Mester Lajos, a hagyományőrzők vezetője citerajátékkal nyújtott ízelí­tőt az egykori népdalokból és a betérők a házi termesztésű magyar kukoricából parázson pattogtatott kukoricát is meg­kóstolhatták. A négy éve elkez­dett Tájház-napi rendezvények nagy népszerűségnek örvende­nek az óvodások körében. Kép és szöveg: T. Z. M. El A poézis megszeretése Szavalóversenyre várták a térség leg­jobb fiatal verselő­it a Lőrinci Városi Művelődési Házba, március elsején. A Kardos Nagy Ibolya nevét viselő vetélkedő a versmondók legjelentő­sebb megmérettetésének számít a régióban. A szervezők a zsűri elnöké­nek Baranyi Ferenc József Attila-dí­­jas költőt kérték fel. A lapzárta után sorra került versenyre több mint 30 fiatal nevezése érkezett. A legtöbben a helyi alma materből és a környező települések általános iskolá­iból jöttek, de középfokú intézmények hallgatói is beneveztek a versenybe. Van olyan résztvevő is, aki már főisko­lás. Nagyon sok a visszatérő verstol­mácsoló, tehát már a korábbi években is indult a vetélkedőn. A vetélkedő során a versenyzők két költeményt adnak elő a patinás kul­­túrház színpadán: Kardos Nagy Ibo­lya egy versét, valamint egy már nem élő magyar költő alkotását. A kétévente megrendezésre kerülő seregszemlével a költőasszony nevét viselő alapítvány a poézist is nép­szerűsíteni kívánja.­­ A fiatalok több héten keresztül készülnek, a versek kiválasztásánál jó néhány költeményt elolvasnak, sokuk így szereti meg egész életére a költészetet és a verseny névadójának emlékét is méltón őriz­zük - mondta Kardos Márton, a néhai lőrinci költőasszony egykori férje. A farsang alatt több bált és isko­lai bulit is rendeztek. A találkozók nagy népszerűségnek örvendenek, a fiatalok és a már nem annyira if­jak körében egyaránt. 8. oldal &K EURÓPA KFT A PÉNZÜGYI TANÁCSADÓ Minimális ontrovil lakáshitelhez juthat. Személyi hitelt szeretne ? Nálunk gyorsan felveheti. Végrehajtás van az ingatlanán? Abban is segítünk Önnek. BAR-listás? Nálunk ez sem jelent gondot! Régi magas kamatozású hiteleit akár nagyobb hitelösszegre is kiváltjuk. Autót szeretne de nem rendelkezik önerővel? Forduljon hozzánk bizalommal, hiszen nálunk akár Ottól is megvásárolhatja. 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1. Tel.: 06-20/937-2589 C­omputersrr Iroda és Számítástechnikai SZAKÜZLET ÉS SZERVÍZ LOrinci Rózsa Ferenc út 14. Tel.: 37/389-515; Mobii:30/41 7-2611; e-mail: sirius.computers@axellro.iiu web: www.unitelshop.hu/siriuscomputers Nyitva: h-p: 9-1 7-ig; szó: 9-13-ic Áruhitel (Credigen Bank, OTP). o% -RA AKÁR 3 HÓNAPOS HALASZTOTT BEFIZETÉSSEL! ADSL CSOMAGOK ÉS VIVANET Bahkk An­tyAvm történő fizetési lehetőség! TV-k, DVD-k, HIFI-k a legkedvezőbb áron! tV gépbolt ! Belépés a Gépboltba Rendeljen az interneten hardvert, komplett gépet, TV-t, DVD-t, HIFI-t WWW.UNITEL-SHOP-HU­ SIRIUSCOMPUITERS RÉSZLETFIZETÉSI LEHETŐSÉG TEMPÓ, AUTÓS-MOTOROS ISKOLA tanfolyamot indít Március 13-án a Lőrinci Könyvtárban Március 12-én 17 órakor megbeszélés Selypen a Művelődési Házban Érdeklődni lehet: Rózsa Ferenc iskolavezetőnél. Tel.: 06 20 914 61 60 06 20 373 60 80 További kedvezményekről, részletekről információt személyesen, vagy a fenti telefonszámokon kaphat. ELMÉLETI VIZSGÁRA FELKÉSZÍTÉS <Hz>>Zo C/3 UJ Z— oz >z2u ■w N­ >oUJ z 70r-o >­>ZH— C/5 N>-2 m­mtn­ o zo›O•< 70 p ±­on Lőrinciben, Bajcsy út 39. Tel: 70/945-0735 ffiXEífu ̋ mmaMss © › ns ›81§ ’ß ©­­ E­dg SS © ő £ 3 BESEA kiegészítőJ Olajradiator. HÍMRE!

Next