Mátészalka, 2015 (1. évfolyam, 1-2. szám)

2015-10-20 / 1. szám

www.mateszalka.hu mátészalka MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATI ÉS KÖZÉLETI LAPJA A 2015- október 20.1. évfolyam ^szám DRÓTFONAT, TÉRKŐ, JÁRÓLAP KÖZÖS KÍSÉRLETEK LEGYEN DIVAT SZÍNHÁZBA JÁRNI Nemcsak munkát, hanem önbecsülést és szakmai ismeretet is kap az a 704 ember, aki részt vesz a város közfoglalkoztatásában. Gimnazisták és általános iskolások együtt végeztek érdekes kísérleteket a Kutatók éjszakáján. Önnek van már színházbérlete? Megváltás lenne, ha megváltaná. Buzogány Béla gondolatai a bérletesítés margójára. ■ Nem lesz Mátészalka és Ópályi között mene­külttábor! Sőt, még a megyében sem tervezi a kormány befogadó állomás építését- cáfolta a közelmúltban felröppent hírt sajtótájékozta­tóján Kovács Sándor országgyűlési képviselő. Az illegális bevándorlás hullámai egész Európát robbanással fenyegetik. Szeptember végéig a Magyarország határait illegálisan átlépők száma meghaladta a 230 ezer főt. Európa és Magyaror­szág példátlan nagyságú, tömeges népvándor­lással áll szemben. A folyamatnak még csak a kezdetén járunk, az utánpótlás bőgéses, milliók készülnek az útra. ■ Tisztán kell látnunk, mit jelent a menekültstá­tusz. Menekült az, aki saját és családja életét félt­ve a katonai beavatkozások elől egy biztonságos országba megy, megáll a legelső olyan országban, ahol béke van. Ha onnan továbbindul, már nem mi­nősül menekültnek, hanem gazdasági bevándorló lesz, aki szeretne Európa gazdag államaiban lete­lepedni a jobb élet reményében. A bevándorlók már nemcsak dörömbölnek, de ránk is törik az ajtót. A kormány nemzeti konzultációt hirdetett, melynek során a magyar emberek döntöttek: az országot meg kell védeni. Minden lépés, amit a magyar kormány eddig tett, és minden intézke­dés, amit még tenni fog ebből a parancsoló köte­lességből vezethető le. GAZDÁRA TALÁLT NYEREMÉNYEK EKULTTÁBOR Mátészalkán a két Zeiss gyár aktívan vesz részt az oktatási intézmények színvonalának növelésében, illetve a csapatsport és a helyi tradicionális rendez­vények támogatásában. A közelmúltban megren­dezett Fényes Napok népszerűsítésében a Zeiss is szerepet vállalt egy izgalmas játék, a „Fényes TOTÓ" megszervezésével. ■ Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a felhívásunk ilyen sok embert megmozgatott - mondta Karaffa Róbert ügyvezető igazgató. ■ A sorsolásra a rendez­vény zárónapján került sor, ahol értékes nyeremé­nyek találtak gazdára. A harmadik díjat, amely egy szemüveglencse-tisztító szett volt, Lőrincz Ervin mátészalkai lakos nyerte. A második nyereményt, az értékes síszemüveget egy fiatal vajai hölgy, Móré Ildikó kapta. A fődíjat szintén egy mátészalkai la­kos, Bulyáki Gusztávné vehette át, amely egy, a ki­jelölt optikában beváltható 50%-os kedvezmény volt bármilyen szemüveglencse vásárlása esetén, 50-60.000 Ft/lencse értékben. A nyertesek nagyon örültek nyereményeiknek, amelyhez ezúton is szív­ből gratulálunk és köszönjük mindenkinek a játékban való részvételt. FELHÍVÁS Mátészalka Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Mi­nisztériumával együttműködve a 2016. évre is kiírta a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára a 2015/2016. tanév második és a 2016/2017. tanév első félévére vonatkozóan („A” típusú), vala­mint a 2016. évre a felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára („B" típusú). Az eredeti, részletes pályázati ki­írás megtekinthető a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján és a www.mateszalka.hu honlapon. Bővebb információ olvasható a http://www.emet.gov.hu címen. Mátészalka Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt, kedves családját és barátait 2015. október 23-án (pénteken) az 1956-os forradalom és szabadságharc 59. évfordulójának megünneplésére. Program: 10.30 órától Balázs Ferenc mátészalkai mártír szobrának gyertyás koszorúzása Helyszín: Kölcsey park 11.00 órától Városi Díszünnepség Helyszín: Ifjúság tér Ünnepi köszöntőt mond: Hanusi Péter Mátészalka Város polgármestere A megemlékezés szónoka: Rétvári Bence parlamenti államtitkár Ünnepi emlékműsor: A mátészalkai Esze Tamás Gimnázium diákjainak megemlékezése „Volt egy álom...” címmel Szerkesztette és rendezte: Földvári Andrásné, Kovácsné Kiss Csilla és Csányi Szabolcs Koszorúzás Nagy Imre mellszobránál

Next