Mogyoród - Hírnök, 2004 (4. évfolyam, 1-12. szám)

2004-01-01 / 1. szám

Az Alapítvány elismerése Virágot a virágért Virágot kaptak elismerésül a virágért, amelyet kiültettek és gondoztak. A Községünkért Mogyoródért Alapít­vány decemberben rendhagyó keretek között zárta a 2003-as évet. A megbeszé­lés kezdetén a vendégeknek, vagyis azoknak, akik a legszebben gondozták a rájuk bízott virágokat, virággal fejezték ki elismerésüket. Mint arról lapunkban is tudósítani szoktunk, az alapítvány évről-évre virá­gokat ad át azoknak a lakosoknak, akik vállalják, hogy a falu szépítésének érde­kében, házuk előtti közterületen elültetik azt, illetve gondozzák. A kezdeményezés eredménye látvá­nyos, hiszen utcáinkat, tereinket egyre több virágosláda, illetve virág teszi hangulatosabbá. Igaz, vannak akik sa­ját kertjük díszítésére fordítják, vagy az ültetés után nem gondozzák, locsol­ják. Ennél talán a vandalizmus elszo­morítóbb, ami sajnos Mogyoródon is jellemző. Az elmúlt évben először figyelték úgy a kihelyezett virágokat, hogy azok közül a legszebbet, illetve legjobban gondozot­tat jutalmazzák is. Mint arról korábban már beszámoltunk Sleisz Imre, Kurucz Andrásné, Sleisz Gézáné, Szabó László­­né portája előtt találták a legszebb kerte­ket, s az alapítvány világos elismeréssel köszönte meg, hogy a rájuk bízott növé­nyeket a legnagyobb gondossággal ke­zelték. M. Gy. PC PINCE Használt számítógépek és alkatrészek adás-vétele 2143 Kistarcsa, Szabadság útja 12. Tel.: 06-20-410-3724; 06-28-473-343 E-mail: pc. pince@freemail.hu Web:pcpince.uw.hu Nyitva tartás: H­ P: 9,00-17,00-ig Szó: 9,00-13,00-ig * ZOOM * ADIDAS * SHIMANO * RITCHEY * GEPIDA * RST’ SZAKÜZLET ÉS SZAKSZERVIZ Kistarcsa, Thököly út 4. (Kistarcsa-Zsófialiget HÉV megállóban) 06-28-472-554; 06-30-984-3306 BÍZZA SZAKEMBERRE KERÉKPÁRJÁT! * MICHELIN * LOGAN * VETTA* MACH 1 * FINISH LINE* DANI 2151 Fót, Munkácsy u. 10. Sérült, totálkáros és forgalomból kivont gépkocsik adás­vétele szállítása Uj és utángyártott alkatrészek forgalmazása Gépkocsi-kereskedőknek, bemutató szalonoknak, bontásoknak az ország egész területén akár egyszerre 8 db szállítását is vállaljuk. Telefon: (Lagermax) VASÁRA (30) 200-81-90 gépjárművek adás-vétele, szállítása (30) 266-45-51 alkatrészek gruság-i (20) 329-06-90 vm a —­­ Fax: (27) 358-247 NYITVA ®’15 Web:www.kozep.hu/danielisz E-mail: bontoslaci@vnet.hu *1.5

Next