Nagyvázsony - Sereg Hajtó, 2004 (5. évfolyam, 1-7. szám)

2004-02-01 / 1. szám

2 egymással. A rajzokból kitűnt, hogy Nagyvázsony ifjúsági szempontból egy kistérségi központ ide jönnek és innen mennek tovább az információk. Ebből láthattuk, hogy a munkánk hatással van a környező településekre (Monostorapáti, Taliándörögd, Tótvázsony, Nemesvámos.....) is. Kandikó Rita Kinizsi ötletbörze Február 5-én több, mit húsz fő fogadta el a meghívást a Kinizsi ötletbörzére. Eseményünk célja az volt, hogy tervezzük meg közösen Kinizsi Pál halálának 510. évfordulóját, emlékezzünk meg méltó módon településünk büszkeségére. Rendezvényükre Éri István régész és számos szakember - könyvtáros, történész, újságíró, művelődésszervező, pedagógus, lelkész, művész jött el. Nagyon sok jó ötletet kaptunk. Kettőt szeretnék kiemelni. A legfontosabb, hogy szeretnénk Kinizsi Pálról egy könyvet megjelentetni novemberben. A másik 2004 október 13-án ünnepeljük a kenyérmezei csata 525. évfordulóját. Erre az alkalomra településünk szeretne egy delegációval Erdélybe utazni, ahol Kinizsi legnagyobb győztes csatájára emlékezhetünk közösen. Az ötletbörzével természetesen nem ért véget a munkánk legközelebb március 18-án szeretnénk újra találkozni, amikor kisebb csoportokban különböző rendezvények előkészítése folyna. Sereghajtó újságunkban az idei évben Kinizsi életútjáról minden számunkban szeretnék írni. Mi ilyen módon is szeretnénk megemlékezni a törökverő hősről. Akinek van ötlete vagy csak szeretne csatlakozni szívesen várjuk. Bővebb információ kérhető Kandikó Ritától. Nemes gesztus településünk vezetőitől Szombati József polgármester úr és Horn János alpolgármester úr lemondott kormányrendelet szerint felemelt tisztelet­a díjáról. A felajánlott összeget a polgármester úr a Európai Uniós csatlakozás megünneplésére, a Kinizsi kiadvány megjelentetésére és a Gidófalvi testvérkapcsolatra, az alpolgármester úr a ravatalozóra és a Kinizsi kiadványra ajánlotta fel a tiszteletdíj különbözetet. Köszönjünk településünk nevében ezeket a felajánlásokat. Környezetvédelmi beharangozó A következőkben egy igen érzékeny témát fogok érinteni, mint a környezetvédelmet. Sokan felszisszenek a szó hallatán, és kicsit kellemetlenül érzik magukat, mert azt gondolják, hogy "újra itt van valaki, aki meg akarja mondani, hogy hogyan éljek". Jóval többen vannak azonban, akik számára fontos tevékenységet jelöl, de nem tudják, honnan közelítsenek hozzá, hiszen nem mi, átlagemberek okozzuk a környezetszennyezés nagy részét, hanem azok a gyárak, multinacionális cégek, amelyekhez nekünk

Next