Örkény - Mi újság Örkényen, 2015 (26. évfolyam, 1-11. szám)
2015-01-01 / 1. szám
Bízom benne, mindannyiuknak meghitt családi körben teltek az ünnepek. Az önkormányzat az adventben igyekezett megteremteni azt a hangulatot, ami a lelki felkészüléshez elengedhetetlen, advent vasárnapjain közösen gyújtottuk meg a város adventi gyertyáit, ami azt mutatja, sokak számára egy-egy jeles ünnep nemcsak a szűk családról, a szeretteikkel együtt töltött időről, hanem egy nagyobb közösségről is szól. Örkény városáról, ahol a legfiatalabbtól a legidősebbig, mint egy nagy család, összetartozunk, így lesz ez 2015-ben is. Bármilyen időszak is álljon előttünk, Örkény város képviselő-testülete azért fog dolgozni, hogy az idei év végén, mikor majd mérleget vonunk, minden lakos azt mondhassa: voltak ugyan rosszabb napok, de azokra alig emlékszünk a sok jó nap miatt. Kívánok a 2015-ös évhez jó egészséget és kiegyensúlyozott, derűs napokat minden Örkényi lakosnak! Kovács István polgármester Drága Ilonka néni, Isten éltesse sokáig! Kilencvenötödik születésnapja alkalmából december 21-én köszöntötte Juhász Ferencnét (szül<“*“~ Pallaga Ilona) Kovác István polgármester. Ilonka néni egyedül él, de még mindig ellátja magát, igaz, sokat segít neki a városban élő unokája is. Mint mondta, férje haláláig boldog házasságban éltek. Lánya Táborfalvára ment férjhez, ott lakik. A fia sajnos már elhunyt. Idén télen, költségei csökkentése miatt, lányához költözött, de tavasszal ismét Örkényben élni. Átadtuk Ilonka néninek Orbán Viktor miniszterelnök lor oklevelét és hosszú, egészséges életet kívántunk számára. Megegyeztünk Ilonka nénivel, hogy a 100. születésnapján is köszönthetjük, várni fog minket — mondta a polgármester. A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket. Ingyenes buszjárat Önkormányzatunk folytatja ingyenes buszjáratának közlekedtetését Dabasra. Az indulások ideje 2015-ben, február 19., március 19., április 16., május 14., június 18., július 16., augusztus 13., szeptember 17., október 15., november 19., december 17. Indulás: 8 órakor a sportcsarnok előtti buszmegállóból. Megállók: Jókai utca, Petőfi utca - Baross utca sarok, Petőfi utca - Árpád utca sarka, Posta előtti megálló, 5-ös út buszmegálló, Dabas Rendelőintézet, Okmányiroda, TESCO. A visszaindulásról az autóbusz vezetője ad tájékoztatást. Kérjük, igényelje meg a nyugdíjas bérletét és használja ki az autóbusz ingyenes közlekedését. Ingyenes buszjárat a dabasi vásárba 7.20 — általános iskola, 7.25 — Jókai utcai buszmegálló, 7.30 — Petőfi Sándor —Árpád utcasarok, 7.35 — Petőfi Sándor — Nagykőrösi utcasarok, 7.40 — 5-ös út buszmegálló. Visszaindulás várhatóan 11.30 az utasokkal egyeztetve.