Pilisborosjenő - Pilisborosjenői Hírmondó, 2018 (25. évfolyam, 1-5. szám)

2018-02-01 / 1. szám

ÖNKORMÁNYZATI hírek i­s / TELEPULÉSKÉPI ARCULATI kézikönyv Egy évvel ezelőtt kormányrendelet kötelezte valamennyi magyarországi települést arra, hogy Településképi Arcu­lati Kézikönyvet készíttessen. Első hallásra ez a feladat a lakosság számára kissé unalmas, szokványos közigazgatási tevékenységnek tűnik. Pedig nem az! A szűken vett felada­ton túl sokkal több és sokkal fontosabb kérdések megvála­szolására ad a TAK létrehozása lehetőséget. Alkalmat kínál arra, hogy számba vegyünk településünk elsősorban em­ber alkotta építészeti értékeit, lényegében múltunk örök­ségét, de emellett valamennyi olyan jellemzőt, mely a falu látványát, vizuális megjelenését ma jellemzi és a szándékok szerint később meghatározza. Pár szót a munka előzményeiről. Az építész szakma vi­lágszerte törekszik rá, hogy működésének alapelvei, céljai, módszertana jogszerű keretek között, sőt a legmagasabb jogalkotó megerősítésével történjen. Ez csupán néhány igen fejlett országban (Finnország, Dánia, Svédország, Hollandia) beteljesült vágy, ahol az országok parlamentjei által ratifikált nemzeti építészeti charta, irányelv létezik, jogszabályba rögzítve. Ezen irányelvek az építészet társa­dalmi szerepét, célját fogalmazzák meg. Nem hétköznapi, csip-csup kérdésekről van szó, hiszen az építészet, mint a társadalom ruhája, elsődlegesen árulkodik egy nemzet szervezettségének fokáról, magáról láttatni kívánt értékei­ről, kulturális irányultságáról, összességében: önazonossá­gának jellemzőiről. Építeni tehát - e charták szellemében - nem elsősorban beton megatonnák és téglák szervezett PILISBOROS JENŐI Hírmondó egymásra hordása, hanem egy közösség, az ország állítá­sa arról, hogy mit gondol magáról, mit gondol a jelenéről és a jövőjéről. Maga a tény, hogy ezek az országok egy, a létezésük fizikai és esztétikai kereteit meghatározó szak­ma alapelveit a törvényalkotás módszerével a társadalom egésze számára alapelvvé teszik, jelzi, hogy ez a módszeres gondolkozás igen magas színvonalon, sokrétegűen és jól körülhatárolt szakmai keretek között zajlik. Demokrácia és meritkorácia - a népfelség és a tudás/szakértelem tisztelet­bevételének alapelvei élnek harmóniában. Valami hasonlóval kísérletezik most a magyar kor­mány is, noha az építészeti irányelvek megszületésére tö­rekvő építész-szakmai ajánlásokat az eltelt közel harminc évben valamennyi kormány eddig fiókba süllyesztette. A mostani terv, a TAK azonban az irányelvek közül egy fon­tos kérdéskört rendezni igyekszik: az egyes településeken elvégzendő önismereti munkára tesz kezdeményezést. Pilisborosjenőn is hosszas kutatás, vizsgálódás, elem­zés, a föllelhető megmaradt építészeti értékek számbavéte­le történt meg. Soha ilyen alapos analízis a falu értékeivel kapcsolatban korábban nem született. Ha olyan települé­sekkel, mint mondjuk Tihany, vagy Hollókő hasonlítjuk össze Pilisborosjenőt, melyek építészeti karaktere mindig is szembeszökő volt, akkor érthető meg miféle újítást je­lent a TAK most a számunkra. A példában idézett telepü­lések esetében néhány motívum (apátság, belső tó melletti halászházak, barlanglakások, a falu főutcájának egységes összképe, etc.) régóta ismert jellemzők. Nálunk korábban ilyesmik nemigen voltak alkalmazásban. Ha régi korok képeslapjai, könyvillusztrációi között kutatunk, akkor sem tapasztalni, hogy a településkép arculatát egy-két markáns motívum az említettekhez hasonló mértékben határozta volna meg. Mostantól e hiány kitöltésének tudatos munká­ja zajlik. A TAK létrejötte nyomán tisztább képet nyerünk arról, melyek azok a falunka jellemző sajátos vagy egyedi vonások, melyekkel képeken keresztül is hitelesen jelenít­hetők meg Pilisborosjenő létező értékei. A létező értékek számbavétele pedig azért fontos, hogy megszabhassuk a későbbi építések, térkialakítások, táji rendezések szempontjait. Előre értelmes, rendszer­beszedett követelményeket fogalmazhassunk meg, hogy falunk fölismert értékeinek vonalán továbbhaladva az el­következő évtizedekben, immáron a tudatosságnak egy magasabb fokán, a mainál szebb, egységesebb település­­képünk alakulhasson ki. Miért kell mindez? A TAK ki nem mondott, de vi­lágos üzenete: az egységes, rendezett településkép érté­kesebb életkörnyezetet teremt. Az egységes és rendezett www.pbjhirmondo.hu 2

Next