Pusztaszabolcs - Szabolcs Híradó, 2000 (10. évfolyam, 1-6. szám)

2000-02-04 / 1. szám

Ixt Már birkákat is terelgetnek Pusztaszabolcson, amelynek az autó­sok nem igazából örülnek (Fotó: Kovács Györgyi) 2000. február 4. A PUSZTASZABOLCSI ÖNKORMÁNYZAT KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS LAPJA Ára: 45 Ft Február 4-én 17 órától a Petőfi-teremben KÖZMEGHALLGATÁS Tisztelt Olvasó! Ez év elején a XX. századból a XXI. századba léptünk át. 2000-et írunk. A szám kultikus, misztikus. Mi, egyszerű emberek hittük is meg nem is, hogy itt a világ vége, hogy csődöt mond a tudomány legújabb vívmánya számítógéprendszer, vagy, hogy egyszeriben minden jobb és a szebb lesz. Most már bizton állíthatjuk: semmi eget rengető nem történt. Talán, ha az ilyenkor szokásos önvizsgálatnál egy kicsit reális­abbak lennénk, megtudhatnánk, hogyan válhatnának valóra azok az álmok, vágyak, melyeknek megvalósítását ettől az évtől várjuk. Több figyelmet szenteljünk annak, akivel beszélünk, türelmet, aki mindig terhet jelentett nekünk, előlegezzünk bizalmat gyanakvás helyett. Ne hozzunk elhamarkodott ítéleteket, hallgassuk meg a másik felet is! Szívünk teljék meg szeretettel, hittel, áldozatkészséggel! Ha ezeket elmulasztjuk, hatalmas terveink dugába dőlnek, mert ez a 2000. év is csak olyan lesz mint a többi. Egyedül mi tudjuk megvédeni magunkat, egymást a bel- és árvíztől, tűztől, járványtól és minden más bajtól. Másképpen él, beszél, cselekszik és dönt egy gyermek, egy ifjú és egy felnőtt. Ez természetes. Ahogy teszünk fel- majd leépülése, szellemi fejlődésünk és elfáradásunk változást idéz elő bennünk, úgy változunk mi magunk is. De ezek a prob­lémák közösek. Megoldásukhoz életkortól függetlenül egysé­gre és sok türelemre, bölcsességre lesz szükségünk. Járjuk végig a most kezdődő 2000. évet azzal a bizonyosság­gal, hogy annak végén a III. évezredbe lépve az utánunk jövő nemzedéknek elmondhassuk: bár sok minden változott, de az igazi emberi értékek nem. Czompó István polgármester ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Az év utolsó, december 22-i képviselő-testületi ülésen az alábbi döntéseket hozta: - a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat beszámolóját jó­nak értékeli és elfogadja. - felkéri az Oktatási, Közművelődési és Sportbizottságot, vala­mint a Pénzügyi és Igazgatási Bizottságot, hogy a 2000. januári képviselőtestületi ülésre dolgozza ki a fejlesztő csoport létrehozásá­nak lehetőségeit. - megköszöni a hivatal és az intézmények tervezőmunkáját. A bevételi oldal tényszámainak ismeretében kerül sor a 2000. évi költségvetés összeállítására. - a 2000. év I. félévi munkatervét elfogadja azzal a módosítás­sal, hogy a 2000. évi költségvetés tárgyalására február 15-ig külön testületi ülés keretében kerüljön sor.­­ dr. Kiszely Lukács szakértői véleményét a József Attila Általá­nos Iskola működéséről elfogadja azzal a feltétellel, hogy a hiány­zó 60 óra pénzügyi feltételeit fokozatosan próbálja meg előterem­teni. Kialakítja az intézményrendszer fejlesztésének koncepcióját és a költségvetés ismeretében betervezi a szükséges összegeket.­­ az I. és a II. sz. Óvoda intézményvezetését nem vonja össze. A takarítási és karbantartási tevékenység elvégzésének lehetőségét megvizsgálja. - felhatalmazza a polgármestert a Községháza és a II. számú Óvoda fűtéskorszerűsítéséhez benyújtandó pályázathoz szükséges nyilatkozatok aláírására. - kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy a II. számú Óvoda és a Községháza gázkorszerűsítéséhez igénybe vett kedvezményes kamatozású hitel futamideje alatt az évi költségvetéseibe a felvett hitelt és járulékait minden más fejlesztési kiadást megelőzően be­tervezi és jóváhagyja. - felhatalmazza az ABN AMRO (MAGYAR) Bank Rt-t, hogy a gázkorszerűsítéshez igénybe vett kedvezményes kamatozású hitel és járulékainak törlesztéséhez az azonnali beszedési megbízást megalapítsa. - az Adonyi úton és a Kastély úton a magasfeszültségű vezeté­keket elérő fák kivágását, valamint a kiszáradt, beteg akácfák ki­vágását elvégezteti. A kivágott fák pótlását a pályázaton elnyert pénzösszegből vásárolt facsemeték telepítésével végezteti el oly módon, hogy azok a kivágott fák helyére, valamint a még megtar­tott akácfák mellé kerüljenek. Az elektromos vezeték alatt megma­radó fák gallyazását elvégezteti. - megbízza a Polgármestert, hogy folytasson tárgyalásokat a VALLONREPAR Kft. ingatlanbérleti ajánlatáról. - a Pusztaszabolcsi Mezőgazdasági Szövetkezet által felajánlott pusztaszabolcsi 1621 hrsz-ú, 3 ha 0178 m2 területű ingatlant brut­tó 150 Ft/m2 vételárért megvásárolja. A vételárat a 2000. évi költ­ségvetésbe betervezi,­­ a 2000. évi költségvetés összeállításánál a végleges számadat­ok ismeretében a civilszervezetek támogatására elkülönít bizonyos összeget. Felkéri a hivatalt, hogy minden Pusztaszabolcson műkö­dő civilszervezet figyelmét hívja fel arra, hogy 2000. január 15-ig nyújtsa be a 2000. évi támogatási igényét a konkrét összeg és a felhasználási cél meghatározásával. - a helyi önkormányzat, a Fejér Megyei Önkormányzat és a FAUNUS Kft. között létrejött bérleti szerződés felülvizsgálatainak részleteit a 2000. január havi ülésén tárgyalja meg. (folytatás a 2. oldalon)

Next