Pusztaszabolcs - Szabolcs Híradó, 2017 (28. évfolyam, 1-12. szám)
2017-01-01 / 1. szám
2017. JANUÁR 17-MI TÖRTÉNT PUSZTASZABOLCSON? Megvalósult a szennyvízátemelő rekonstrukciója a településen Az Önkormányzat és a DRV Zrt. együttműködésének eredményeképpen valósult meg a településen a VII. számú szennyvízátemelő rekonstrukciója december hónapban. Pusztaszabolcson a szennyvízátemelő mintegy két évtizededdel ezelőtt épült, azóta továbbítja a pusztaszabolcsi vasúttól északra eső részének teljes kommunális szennyvizét a vasút alatt, a következő átemelő irányába. Ezen időszak alatt az akna beton- és acélszerkezetét kikezdte a szennyvíz, állapotuk kritikussá vált, apróbb javításokkal már nem voltak elegendőek, ebből adódóan egy teljes felújítás vált szükségessé. Egy ilyen meghibásodásból eredően kellett az átemelő csővezetékének néhány méternyi szakaszát a föld felett elvezetni a szolgáltatónak, mert az aknán belüli kivezetése már nem volt megoldható annak rossz állapota, illetve a régi kivitelezési megoldások miatt. A korábbi gyakorlat szerint a szivattyú utáni tolózár és visszacsapó szerelvények a szennyvízátemelő vízterében voltak kiépítve, így megközelítésük, karbantartásuk nehézkes volt. A rekonstrukció kapcsán a szennyvízakna mellé egy szerelvényakna is létesült, így az átemelőből kikerülő szerelvények karbantartás és hibaelhárítás során már tiszta környezetben válnak hozzáférhetővé. Az akna betonszerkezete új belső felületet és új födémet kapott, új lebúvó és szivattyú kiemelő nyílással, belső létrával, aknán belüli nyomóággal. Az akna mellé vízbekötés is létesült, amely eddig nem állt rendelkezésre, a védterületen pedig új kétszárnyú kapu és kerítés létesült. A munkálatokat a Szabadics közmű és mélyépítő Zrt. végezte. A munkálatok során előforduló kényelmetlenségek miatt ezúton köszönjük a lakosság türelmét. p Bárdos Csaba (Drv) A HÍD KÖZEPÉN Felejthetetlen élményben volt része mindazoknak, akik jelen voltak azon a zenés irodalmi esten, amelyre Advent negyedik vasárnapján került sor Pusztaszabolcson. Zsuffa Tünde a Fejér megyei kisváros szülötte, idei író-olvasó találkozói utolsó állomásán, telt ház előtt mutatta be a Híd közepén c. történelmi regényét. A közönség soraiban nemcsak a település lakói, díszpolgárai foglaltak helyet, hanem jelen volt Szili Katalin miniszterelnöki megbízott és Molnár Mária, a bécsi Collegium Hungaricum igazgatója is. A nagy sikerű rendezvényen Csallóközi Zoltán méltatta az író pályáját, és példaértékűnek nevezte a magyar politikai emigráció életének korhű feldolgozását és az 1956-os forradalom résztvevőinek, áldozatainak, valamint hőseinek állító emléket. A kötetet elsősorban a Bécsben élő magyarok érezhetik magukénak, hiszen nemcsak az osztrák fővárosban élő író személye, de a regény cselekménye is az egykori császárvároshoz kapcsolódik, bár tanulságos lehet a világ bármely pontján diaszpórában élő magyarok számára is. És természetesen érdeklődéssel lapozhatják az anyaországi olvasók is. Ugyan regényről van szó, azaz a történetet többnyire a képzelet ereje formálta, annak számos részletét valóságelemek ihlették. Az est műsorvezetője Nagy-Ricsey Nóra rámutatott, hogy az Angyal a földi pokolban és Híd közepén c. regények a szerelem izgalmas és romantikus szálával mutatják be a második világháborút követő évtizedeink történetét - minden bizonnyal éppen ebben rejlik Zsuffa Tünde sikerének titka. Az író megosztotta a közönséggel, hogy az 1956-ban, a hazájukat elhagyni kényszerülő magyarokkal sokat beszélgetett, de elsősorban nem az átélt események, hanem inkább az érzelmi állapotuk után érdeklődött. Akkor vált világossá számára, hogy legyen bármennyire is sikeres és eredményes az újrakezdés, az új hazába való beilleszkedés, van valami, ami elmúlhatatlanul emészti az embert, s amiről csak nagyon ritkán beszél, inkább magába zárva hordoz a honvágy. Zsuffa Tünde elmondta azt is, hogy nagy megtiszteltetésnek vette, amikor az ausztriai magyar szervezetek őt kérték fel október 23-án a zsúfolásig megtelt bécsi Theater Akzentben a forradalom szemtanúival folytatott pódiumbeszélgetés lebonyolítására. Az előadás után neki ajándékoztak egy 1957-ben megjelent könyvet, amelyben egykori rabok versei szerepelnek. Az író a pusztaszabolcsi irodalmi esten fel is olvasta ebből Tollas Tibor Bebádogoztak minden ablakot c. versét, amely az emigránsok számára a forradalom és a megfosztott szabadság jelképe volt. A zenés irodalmi est keretében megrendezett könyvbemutató végén Halmos Fatime színésznek és Simon Boldizsárnak, az író kilencéves unokaöccsének sikerült igazi karácsonyi hangulatot teremteni a Csendes éj c. dallal. Az író befejezésül megköszönte a közönségnek, hogy ebben az évben is szeretettel várták, és boldog, mivel mindig megteremtik számára, és a fia számára azt a közeget, hogy itthon van az otthona. Zsuffa Tünde méltán kapott a hazai közönségtől vastapsot, majd egy órán keresztül dedikálta könyveit a hosszú sorban kígyózó olvasóknak. (Forrás: www.gondola.hu,sbs- fotók: Juhász Éva) www. p u szta sza bo les. hu