Rácalmás, 2020 (27. évfolyam, 1-12. szám)

2020-01-01 / 1. szám

2 Rácalmás - Olyan nagy volumenű beruházások tavaly nem vol­tak Rácalmáson, mint ami­lyeneket megszokhattak a lakók a korábbi időszakban, de a múlt évben is folytatód­tak a fejlesztések települé­sünkön. Összességében 260 millió forintot sikerült fej­lesztésre fordítani 2019-ben - kezdte a múlt évet értéke­lő az ideit indító tájékozta­tóját Schrick István, kisváro­sunk polgármestere. Majd a folytatásban megtudhattuk tőle: “ A megújult Millen­niumi-parkot és Millenni­umi-tavat mindenki öröm­mel vette birtokba tavaly, és a mai napig azt hallom, hogy ez egy kellemes pihenőhelye a városközpontunknak, ahol lehet sétálni, nézelődni, leül­ni a tó partjára és olvasgat­ni például, sőt, mostanában többen kocogni is kijárnak esténként a szépen megvi­lágított parkba. A tó part­ján egy, a víz fölé benyúló, különleges szabadtéri szín­padot építtettünk, a túlpar­ton lelátókkal, és most a na­pokban arról egyeztettem a művelődési ház vezetőjével, hogy a nyári estéket sza­badtéri, tóparti koncertek­kel tehetnék még színeseb­bé, élménygazdagabbá. helyszín szinte kínálja ma­­­gát arra, hogy az ember ott töltsön el egy kellemes estét. A Millenniumi­ park fej­lesztésére TOP pályázaton nyertünk 102 millió forin­tot, amit saját forrással egé­szítettünk ki természetesen, hogy megvalósulhasson ez a beruházás.­­ A bölcsődénél önkor­mányzati saját forrásból ala­kítottunk ki új csoportszo­bát, mert erre nagy szükség volt. Jelentős az igény, sajnos nem is tudjuk valamennyit teljesíteni, komoly sorban ál­lás van a szabad férőhelyek­re. A szülőknek kedveztünk az új csoportszoba kialakí­tásával, hiszen ezáltal 26-ról 34-re tudtuk növelni a gyer­­mekférőhely-számot, és még így is teltház van a bölcsődé­ben - folytatta Schrick Ist­ván. Továbbá elmondta a kö­vetkezőket is: “ A Kulcs-Rácalmás- Dunaújváros közös csatorna beruházása is elkezdődött a múlt évben. Ennek része­ként kiváltásra kerül a mi tisztítóművünk, a rácalmási szennyvizet is a dunaújváro­si tisztítóműbe vezeti majd el a kiépítendő hálózat. En­nek azért van jelentősége, mert a mi tisztítóművünk 25 éves, már elavult, technoló­giájában sem olyan jó, mint a mostani tisztítóművek. A kiváltásában segít bennün­ket a településekkel közös beruházás, a­melyből a Rá­calmást érintő rész mintegy 100 millió forint. Az Ady Endre utcában járdát kel­lett építenünk egy szaka­szon, mert az üzletek miatt ott megálló, a járdán parko­ló autók tönkretették a gya­logos sávot, balesetveszélyes helyzetet teremtve ezzel, lé­vén, hogy az iskola irányába vezet az a járda. Most korlá­tot is kihelyeztünk oda, véd­ve a járdát és a gyalogosokat, figyelve a biztonságos köz­lekedésre. Nem túl nagy, vi­szont fontos beruházás volt a fogászati röntgen beszerzése is, hogy ne kelljen utazniuk, sorban állniuk a rácalmási­­aknak egy fogászati röntgen miatt, hanem itt, helyben megcsináltassák azt, akár a fogászati kezelés részeként. A múlt évben kezdődött és az idei évben folytatódik a vasútállomáshoz vezető út felújítása. Az alig négy mé­ter széles úttestet kiszéle­sítjük 6 méteresre, vízelve­zetéssel, parkolókkal együtt. Már most sem lehet ráis­merni a korábban elvadult növényzettel benőtt útra, de ez még tovább fog javul­ni az elkövetkező időszak­ban. Erre is TOP forrásból nyertünk 100 millió forint támogatást, amit 38 milli­óval egészített ki az önkor­mányzat. Ugyanilyen nagy dolognak tartom, hogy be­kerültünk a vízitúra-megál­­lóhely programba, amelynek részeként, a GINOP kere­tében bővíthetjük, fejleszt­hetjük a Duna-parti csó­nakházunkat. Több mint 70 millió forintot nyertünk erre a fejlesztése, amit az önkor­mányzat 15 millió forinttal támogat, mert szükségesnek tartjuk, hogy a telep fejlesz­tése folyamatos legyen, hogy a Dunán túrázók megpi­henhessenek nálunk. Ennek infrastruktúrája — zuhany­zó, vizes­blokk, öltözőkabin Sikeres évet zártunk tavaly, a korábbban megszokottnál kisebb volumenű beruházásokkal Schrick István, Rácalmás polgár­­mestere összegezte a múlt év fontosabb történéseit, beruhá­zásait A vasútállomáshoz vezető út fejlesztése, szélesítése, aszfaltozása és a vízelvezetés megoldása áthúzódik erre az évre is A bölcsödére nagy igény van kisvárosunkban. Az önkormányzat egy csoportszobával bővítette az intézményt, de így is telt ház van

Next