Siklós, 1989 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1989-04-01 / 4. szám

1989. április Vélemények - nézetek.. . /fórum Párbeszéd I Kilépni a világ elé Májustól a Siklós mellékleteként jelenik meg a Harkány. A lap februári számában örömmel ol­vastam a Városi Pártbizottság üléséről megjelent tudósítást. Úgy gondolom, a közvélemény részéről megnyilvánuló növekvő érdeklődést elégített ki ezzel az újság. Jogos igénynek tartom azt, hogy a lakosság betekintést nyerjen a Városi Pártbizottság munkájába, megismerje a testület 1989. évre elfogadott munkater­vét. Másrészről pedig a pártnak is érdeke fűződik ahhoz, hogy a lakosság minél nagyobb részét megnyerje, befolyásolja politikája érdekében, kialakítson egy új­fajta közmegegyezést. Az 1988 májusában megtartott orszá­gos pártértekezletet követően lényeges változások történtek a pártban, a párt­munka tartalmában és módszereiben. Ezek tükröződnek a Városi Pártbizottság munkatervében is. Nyíltabbá vált a testü­let munkája. Ennek következtében min­den párttag számára adott a részvétel és a véleményalkotás, a városi pártbizottság ülésén. A pluralizmus eredményeként létrejött és létrejövő szervezetekkel a közös cél érdekében a partneri viszonyon alapuló együttműködésre törekszünk. Jelentősen csökkent a városi testülethez tartozó káderhatáskörök száma, ezáltal növekedett az alsóbb szintű pártszervek és szervezetek önállósága. Mindezek csak töredékét jelentik a változásoknak. A bi­zonyítás szándékával említettem meg e tényeket, melyek nemcsak elvben, de a gyakorlatban is már folyamatosan meg­valósulnak. Ennek ütemét azonban magam is lassúnak tartom. Jó érzéssel tölt el, hogy voltak, akik végigolvasták a pártbizottsági ülésről szóló tudósítást, köztük Hirt János is. Reagálásához - amiből úgy tűnik, hogy a tudósítás záró gondolataiban nem fogalmaztam elég világosan - engedtes­sék meg három rövid megjegyzés: 1. Hogy a pártbizottság a különböző területek munkájába ,,közvetlenül” akar­na beavatkozni, hogy a befolyásolást nem az ott dolgozó párttagokon keresz­tül akarná elérni - azt én nem írtam, sőt ugyanazt állítottam, mint H. J. Ebben tehát nincs vitánk, bármennyire is úgy érzi. Azzal, hogy ki lesz a győztes a ,,po­litika színterén kialakuló küzdelemben”, én nem foglalkoztam a tudósításban. 2. „A pártbizottság arról nem mond­hat le — írja H. J. -, hogy mint pártnak, mint szervezetnek ne legyenek elképze­lései, céljai” a különböző szervezetek A fenti gondolatok megjelentek a pártbizottsági ülésről kiadott tudósítás­ban, mindezekkel egyetértek. A tudósí­tói véleményben megfogalmazott néhány gondolattal azonban csak részben tudok azonosulni, bizonyos kérdéseket más­ként ítélek meg. A pártbizottság munkatervéből ki­­­­tűnt, hogy „az állami, társadalmi, tö­megszervezetek városi vezetői testületei­vel kialakított munkakapcsolatban partneri viszonyra helyezi a fő hang­a­súlyt”. Tehát nem akar közvetlenül be­avatkozni a TIT, a HNF, az MHSZ, a termelő üzemek munkájába, nem akar mindent „kézben tartani”. Ugyanakkor arról véleményem szerint­­ nem mondhat le, hogy mint pártnak, mint szervezetnek ne legyenek elképzelései, céljai az adott szervezet munkáját illető­en a politika eszközeivel ne befolyásolja azok tevékenységét az eredményesebb munka érdekében. Ezt elsősorban az ott dolgozó párttagokon keresztül tudja el­érni. A testületi állásfoglalás képviselete az MSZMP működésének legfőbb alapel­vei közé tartozik. Hogy ez:„mindenes, mindent kézben tartó szemlélet"-e? - véleményem sze­rint: nem. Az elkövetkezendő időkben a politika színterén kialakuló küzdelemben az lesz a győztes, aki nemcsak kritizál, hanem nyíltan a közvélemény elé terjesz­ti programját, nemcsak beszél, hanem cselekszik is, befolyását, pozícióit erősíti minden területen, Hírt János munkáját illetően. Legyenek, de szerin­tem - és ebben a véleményben sok sikló­si párttag álláspontjára támaszkodom ma, a korábbi gyakorlattól eltérve a fel­adatok szétaprózása helyett a legfonto­sabb teendőkre kellene koncentrálni: a gazdasági-szociális problémák elviselhe­tővé tételének módjaira, a társadalmi közmegegyezés helyi céljainak és formái­nak a kialakítására, a párt belső demok­ráciájának, cselekvőképességének a meg­teremtésére. Bízzunk abban, hogy az üzemek, a TIT, az MHSZ, A HNF stb. egy jól szabályozott társadalomban majdcsak kitalálják, hogy mi az ő teen­dőjük. 3. Hirt Jánossal megegyezően nekem is meggyőződésem, hogy kettőnk vitáját nem a beszéd fogja eldönteni, hanem a cselekedetek. Muráth István Önhittség nélkül mondhatjuk, hogy Harkány több, mint egy évszázada ismert a világban. Noha máig csak arra hagyat­kozott, hogy hírét üdülővendégei, a me­gyei és az országos lapok szórják szét ha­táron belül és azon túl. Ez elegendőnek is bizonyult, hiszen a gyógyvíz, a medi­terrán környezet majd kétmillió vendé­get csalogat évről évre. S mert e termé­szeti adottságok állandók, várhatjuk: így lesz a jövőben is. Elégedettségünk gondolatai ezek, me­lyek mellől azonban, változó világunk­ban nem hiányozhat az újat, a többet akarásunk sem. Ennek elsőrendű köve­telménye önmagunk jobb ismerete. Mód­szere a magunkról magunknak szólás. Egy településen és közvetlen környeze­tében ennek pedig ma egyik legjobb esz­köze a helyi újság lehet. Közösségünk tanácsi és társadalmi ve­zetősége ezért döntött úgy, hogy Siklós közéleti, kulturális lapjához melléklet­ként csatlakozva a magunk mondanivaló­ját fűzzük. Elképzelésünkben, e pillanat­ban, a nyári hónapokban, a fürdőszezon­ban való közreadása szerepel. Nyilván­valóan azzal a gondolattal, hogy ne csak önmagunk informálását, hanem a mások­kal való hatékonyabb megismertetésün­ket is szolgáljuk. A közösségek önismeretéhez a múlt, a jelen és a jövő tervei tartoznak. Célunk, hogy a lap hasábjain településünk tör­ténetéről, vonzó fürdőhellyé való fejlő­déséről, a múlt és a jelen gondjairól, kul­turális, művelődési és közéletéről szól­jon. A mindannyiunkat érintő hétközna­pokról és az ünnepeknek számító esemé­nyekről írjunk. Beszéljünk és beszéltes­sünk a köz érdekében. Tudjuk és tudas­suk, mit és hogyan akarunk tenni ebben és abban az ügyben. Szólaljon meg az egyén, a csoport, a társadalmi, a politikai szervezetek, a tanács vezetője és tagja - legyen vitafóruma is létünknek, a Har­kánynak keresztelt lap. Az elnevezés, természetesen, nem korlátoz, sőt, vonzáskörzetet jelöl. Az egyik környékbeli falu asszonyai buda­pesti kirándulást szerveztek az 50-es évek végén. Valamiféle országos eseménye volt ez akkor a fehérnépnek. Hazajövet mesélték, hogy harkányiaknak mondták magukat, mert mit tudhattak volna a róluk kérdezők - így beszélték ők élmé­nyeiket -, ha a falujuk nevét említik. Maradtak hát ország-világ előtt harkányi­ak, és egy kicsit­­ ma már biztosan ér­zik, tudják - maguk előtt is. Még ha hoz­zátesszük, sajnos, igaz: a kisebb falvak mára elvesztették egyéniségüket. A vala­hova tartozást, kötődést határozták meg az elmúlt évtizedek. Lapunk elszánásának kettőssége, hogy a mai helyzetet figyelembe véve megpróbálja­­ a már említett metodi­kával újraéleszteni a faluközösségeket, a rejtőzködő értékek felszínre hozását és mindezeket új módon csatlakoztatni Harkány idegenforgalmi vállalkozásaihoz. Ma még a szomszédos falvakban bizonyá­ra kevesen gondolnak arra, hogy az ide­genek számára egyre szűkülő központi helyek mellett, az alig pár kilométernyi távolságokban, a porták vendégfogadás­ra is alkalmassá legyenek. Gondolataink, írásaink talán ebben is, másban is segítsé­get jelenthetnek. Várakozásunk az, hogy üdülővendé­geink is megtisztelik újságunkat szavuk­kal, tapasztalataikkal, ötleteik elmondá­sával. Tanulhatunk a hazaiaktól is, hiszen nincs az országnak olyan zuga, amelyből valaki ne fordulna meg nálunk, és - mint mondani szokás - más szem mást lát. Minden, nálunk is hasznosítható, újdon­ságot, javaslatot szívesen fogadunk, köz­readunk. Különösképpen számítunk a külföldi vendégek véleménynyilvánításá­ra. Jóra is, rosszra is. Emennek örömünk keltésére, amannak, hogy hírnevünket öregbítendő, a nálunknál fejlettebbek példáiból okuljunk. Nem lehet közöm­bös, hogy vendégeink milyen élmények­kel köszönnek el tőlünk - újabbakat ri­asztanak vagy hoznak. Az újság havi, rendszeres megjelen­tetésére közösségünk intézményeinek, vállalatainak, különböző szervezeteinek bevonásával ugyan szerkesztő bizottságot alakítottunk, mégis úgy gondoljuk, teljes értékűvé a lap csak akkor válhat, ha ki-ki­ egyénenként is megtalálja a hozzá vezető utat: bővebb írással, véleménnyel, észre­vétellel, javaslattal vagy akár vállalkozása közzétételével, hirdetésével. Lapunk mindenki számára nyitott kíván lenni. Örömmel fogadjuk hát most, az indulás pillanatában és később is, bárki jelentke­zését. A társadalmi munkában tevékeny­kedő szerkesztő bizottság adminisztrá­cióját a Nagyközségi Tanács vállalta ma­gára. Levélcímünk tehát a tanácséval azo­nos. Hisszük, hogy az érdeklődést már e - ma még talán joggal bizonytalan - sorok is felkeltették. Minden igyekeze­tünk, hogy településeink valamennyi hozzáférhető helyére: hírlapárusítókhoz, üzletek hálózatába, a fürdőhelyre, üdü­lőkbe és az üdültetőkhöz, szövetkeze­tekhez és a vállalatok központjába eljut­tassuk a Harkány című lapot, hogy május elejétől minden hónapban minden érdeklődő a kezébe vehesse. ben A mindenkori érdeklődés reménye­a közösség kegyeibe ajánljuk a jövevényt. Szerkesztő bizottság (Ál )H­írek - Nem igaz, hogy az igazsághoz két ember kell: egy, aki mondja, és egy, aki elhiszi. - A Várbaráti Kör Emlékőrző Tes­tületté alakul. - A prognózis ellenére sem alakult még meg Siklóson a Darutollasok Szövet­sége. - A Pártházban leszerelik az alterna­tív villanykapcsolókat. Egy lámpához egy kapcsoló dukál. - Az MDF siklósi szervezete illem­órákat ad és vesz. - Egy vállalkozó jó pénzért bérbe venné a Sportcsarnok elkészült alapjait kacsatenyésztés céljára. A tanács még nem adott választ. - A Munkásőrség nem az MSZMP fegyveres testülete. - Elveszett egy vörös színű, Hatás­köri Lista névre hallgató orosz agár. A becsületes megtaláló illő jutalomban részesül. - A Pannonéi­ kibékült a kisterme­lőkkel, s a jövő évtől — megállapodásuk szerint a két fél megegyezése határoz­za meg a fölvásárlási árakat. - Nem igaz a híresztelés, miszerint nincs Siklóson ember, aki teljes mérték­ben érti a város ezévi költségvetését. - A Münnich Ferenc Társaság vissza­utasít minden tréfát. - Március 15. előtt több koszom fogyott, mint más években. - Az ellenség azt üzente, hogy itt a tavasz. Nem tudjuk, higgyünk-e neki. — old —: SIKLÓS Koszorú, koszorú... Március 14-én délelőtt 10 óra­kor a Batthyány Kázmér Általá­nos Iskola tanárainak és tanulói­nak küldöttsége virágokkal, nem­zetiszínű szalagokkal ékes koszo­rút helyezett el az iskola névadó­ja, a szabadságharc külügyminisz­tere szobránál. Másnap délelőtt — a tavaszi napsütésnek örülve — sétálgattam családommal a vár körül. A Bat­­thyány-szoborhoz érkezve csodál­kozva hiányoltuk a megemlékezés jelét a talapzaton. Keresni kezd­tük, és rövidesen meg is leltük a kegyeleti díszt. A fal egyik kis ablakába gyö­möszölte valaki, aki virágaitól megfosztotta, összetörte. A nem­zetiszínű szalagot nem szakította le róla. Minek is az egy olyan em­bernek, akinek a magyarságát csak a személyi igazolvány tanúsítja... - béjé - Kis Mihály és utóélete Hajdanán, egy szép őszi délutánon Kis Mihály egy nejlon zacskóval a hóna alatt kivonult az utcára. Egy ideig csen­desen poroszkált, betért a sarki italbolt­ba, majd folytatva útját, egyszer csak kezdett különösen furcsán viselkedni. Előbb a piros-fehér-zöld színű nej­lon zacskót feje fölött lobogtatva üvöl­tötte: „Aki magyar, velem iszik!” — majd betörte a Szoc. Pol. szoc. titkár iro­dájának ablakát, és vadul hadonászott egy sperhaknival. Ezután a Vállalat pro­pagandaépülete elé vonult, annak kapu­ját rugdosni kezdte, majd a sperhakni segítségével nyitogatta. A Vállalati hang­szórón többször felszólították: Hagyjon fel a rendzavarással, akkor megússza egy fegyelmivel. De Kis Mihály nekivadult! Kétszer pofonvágta az éppen arra járó bérügyi osztályvezetőt, leköpdöste szere­tett vezérünk és tanítónk szobrát és le­tépte a Vállalat faliújságját. A Vállalati Főközpont előtt megállt és szemét a kupolás épületre szegezve, rezes hangján elénekelte a Lesz maga juszt is az enyém című népszerű áriát. Végül a teljes veze­tőség lemondását követelve, mindenáron be akart hatolni az épületbe. Az újjáalakult vezetőség — mely a vészhelyzetre való tekintettel időközben a szomszédos Szolák községbe települt át - határozott lépésre szánta el magát. Egy baráti cégtől igénybe vett dózerek segítségével Kis Mihályt egyenletes simá­ra elplank­ozták. A sajnálatos eseményt az új vezetőség így értékelte: Elismerte, hogy Kis Mihály jogos elkeseredésében ment ki az utcára, de később idegen elemek által befolyá­solva utat tévesztett, a Főtér felé fordult, egyértelműen és alapjaiban fenyegetve a Vállalatot. Ezt természetesen tűrni nem lehetett, és a szebb jövő érdekében szük­séges volt az orvtámadóvá züllött egyént ártalmatlanná tenni. Így lett Kis Mihály holtában is meg­bélyegzett ember - harminchárom évig. Ekkor ugyanis egy vállalati gyűlésen felvetették tetteinek újraértékelését. Megindult a nyomozás. Először özvegyét (szül.: Zsellér Ilo­nát) keresték fel, aki a következőket mondta: Férjem azért ment ki­ az utcára, mert az ABC-be küldtem fölözött tejért, és ehhez adtam neki egy nejlon zacskót. De hát, ismerve szegény Mihályomat, biztosan bement az italboltba, és ebből lett a baj. Az akkori italboltvezető, az azóta már nyugdíjas Angyal Bandi jól emléke­zett a történtekre: Mihály úgy három óra tájban tért be az objektumba. Belökött négy felest és öt korsó sört. Ezután szó­váltásba keveredett az ott szolgálatot tel­jesítő Állami Vállalati Hatósági rendés­­­szel, aki őt - egyéb érv híján - ideoló­giai kezelésben részesítette egy keze ügyében levő unikumos üveggel. Ezt Kis Mihály zokon vette és egy székkel kupán vágta. A Szék- és Kárpitosipari Vállalat minőségi munkáját dicséri, hogy a ren­dész nyolc napon túl gyógyuló sérülé­seket szenvedett, majd később le is váltották, így az eset jogos önvédelem­nek minősül. Kiderítették azt is, hogy Kis Mihály nem akarta betörni a­ Szoc. Pol. szoc. iroda ablakát, csupán megkocogtatta, mert tárgyalni szándékozott a titkárral. De hát az üveg minősége... Az oknyomozók szerint a bérügyest pedig azért vágta szájon, mert az állan­dóan tartozott neki és nem akart fizetni, így aztán, ahogy kezdett tisztázódni sok minden, egymást követték az értékelő gyűlések Kis Mihály ügyében. Számtalan pro és kontra vélemény hangzott el. Volt olyan állítás is, mely szerint Kis Mihályt tévedésből dózerol­­ták el, mivel akkor éppen egy építkezés területén bolyongott. De voltak olyan felszólalások is, akik egészen nevetséges dolgokat vetettek fel. Ilyeneket: Volná­nak egyéb dolgaink is. Eladósodott, sőt csődbe ment a Vállalat. A munka to­vábbra sem megy, aki hozzáfér, lop, aki nem, az koplal stb. De ezeket a Vállalat vezetői jóindu­latú fölénnyel leintették azzal, hogy nekik 40 éves tapasztalatuk van a veze­tésben, így pontosan tudják, mit, mikor és hogyan kell csinálni. Végül a sok elemzés után kompro­misszumos döntés született. Abban ma­radtak, hogy a Vállalat nem tekinti ugyan saját halottjának Kis Mihályt, de hozzájárul az utólagos végtisztességhez, engedélyezi, hogy az egyik kandelábert a segédirattáros gyújtsa meg és a ravatal­nál a takarítónő álljon díszőrséget, söp­rűvel a kezében. Ózdi Lajos 5. oldal PRÉS ALATT A mindennapos gyakorlatban többfé­le préssel volt, van alkalmunk találkozni, de ezek mellett a tudatunkban is lassan gyökeret kezd verni egy olyan fajtája, melyet nemes egyszerűséggel úgy hívnak a szakértők, hogy a „gazdasági prés”. Bár igaz, az év elején a Tv-Híradóban az „illetékes elvtárs” arról igyekezett meg­győzni a tv-nézők millióit, hogy ez a prés természeténél fogva differenciál és csak a leggazdagabb rétegekre fogja kifejteni „jótékony” hatását, annál az oknál fog­va, hogy ez a réteg a fogyasztása során többet használ fel a jövedelméből, mint az átlagpolgár. Néhány hét múlva - ismét a tv-ben — arról hallottam, hogy jelenleg mintegy 2,3 millió ember él hazánkban a létmini­mum alatt, vagy annak a határán. Való­jában az ő esetükben a „présnek” már nincs hatása, ismerve azt a mondást, hogy ,,a béka alsó felénél lejjebb már nincs szint”. Később ismét a híradóban hallhattuk az egyik (egyetlen) főszer­kesztőtől, hogy ha a bérköveteléseket teljesíti a kormány, akkor beindul az „inflációs spirál”, s ez a gazdaságunkra és az állampolgárokra nézve végzetes követ­kezményekkel jár. S hogy ne legyen vége, később bejelentették, hogy az év során milyen árváltozásokkal kell szá­molnia a magyar hon tagjainak. Megnyugtató perspektíva, mert hall­gatag és gondolkodó nép a magyar, ezen­túl könnyebb szatyrokkal, de tülekedés nélkül, megokosodva vásárolhat az üzle­tekben, ahol rezignáltan veszi tudomásul az állandóan változó árakat, a belső tar­talékok fogyását, eközben pedig azon gondolkodik, hogy mi lenne vele, ha uramisten, mégis csak beindulna az a fránya inflációs spirál. — ÁSZ —

Next