Siófok - Siófoki Hírek, 1997 (10. évfolyam, 1-24. szám)

1997-07-01 / 13-14. szám

2 A közterületekre, parkokba, villanyoszlopokra kihelyezett egynyári virágokat nem elég csak egyszer kiültetni, azok állandó gondoskodásra, öntözésre szorulnak. Felvételünk Siófokon, a Dózsa György utcában készült. Kiállítás siófoki emléktárgyakból Siófok felirattal, s a város nevezetes épületével ellátott ajándéktárgyakra hirdetett pályázatot az Advocatus Pro Urbe Alapítvány. Már ké­szült ilyen tárgy: turista kéztörlő­, zokni több méret­ben, melyek megtekinthetők, megrendelhetők a Tour­in­form Irodában, valamint az Alapítvány székhelyén (Szé­chenyi u. 6/a.).Az emlék­tárgy-készítők augusztus 15- ig adhatják le anyagaikat a pályázatra, melyekből kiál­lítást rendeznek augusztus 23-24-én a Dél-balatoni Kul­turális Központban. Mintegy 2.000 köbméter homokkal töltötték fel július első hétvégéjén az Európa szálló előtti öblöt, hogy megszüntes­sék a tó egyik “szemét­ zugát”. A homokot a Balatonból szippantották ki. A kotrás során keletkező mélyebb árkot sárga bójákkal kerítik körbe, hogy figyelmeztessék a fürdő­­zőket a veszélyre. Fotónkon az éjjel-nappal dolgozó mun­kagép éppen dolgozik, miközben a napozni vágyók a csövek "szélárnyékában" igyekeznek lebarnulni. Közlemény A Magyar Turizmus Rt. és a Balatoni Marketing Társaság kiadásában elkészült a NÉGY NYELVŰ SZÓRÓLAP A BALATONI NYARALÁS VESZÉLYEIRŐL. A kiadók kérnek minden vendéglátással, vendégfoga­dással foglalkozó vállalkozást, intézményt, hogy a szállodákban, magánszállásokon, utazási irodákban, üzletekben terjesszék a szórólapot a hazai és külföldi turisták között. A kiadvány - az idei nyárra szükséges mennyiségben - INGYENESEN megkapható a Balatoni Marketing Társaság irodájá­ban - Siófok, Batthyány u. 1. szám alatt a Kertmozival szemben - munkanapokon 8 és 13 óra között, illetve a balatoni Tourinform irodákban. Siófoki Hírek Bérlakások helyett üzletház A Penny Market cég áruházát szeretné építeni Siófokon is. Erre a célra a Fő utca 212. számú ingatlant tartja a legalkalmasabb­nak. Jelenleg bérlakásokkal beépített területet az önkormányzat már régóta fel akarta számolni. Erre az idén sort kerítenek. Az ott lakókat nem teszik ki az utcára, hanem másik bérlakást ajánlanak fel számukra. Ennek a költségeit az ingatlan eladásából befolyt pénzből fedezné az önkormányzat. Addig is a bérlők lakásgond­jainak megoldására húszmillió forintot különít el az önkormány­zat idei költségvetésében. Ipari padkra pályáznak Az ipari és kereskedelmi park létesítése már korábban is felmerült Siófokon. Most a székesfehérvári székhelyű Loranger Kft. érdeklődést mutat a park létrehozására. Erre a célra egy 50 hektáros területet szemeltek ki a volt Agip kút mellett. Az önkormányzat támogatja a kft. kérését, hogy adja el Siófok a szóban forgó telket. Az értékesítésre pályázatot írnak ki, melyen a Loranger Kft. is indulhat. 90 millió a Mészáros utcaiaknak Hamarosan megkezdődik a csapadékvíz-elvezetés, járda-és útépítés a Mészáros Lőrinc utcában, melynek költsége közel 90 millió forint lesz. Az építkezést várhatóan ez év végéig befejezik. A pályázati kiírás során a munkálatok elvégzésével az önkor­mányzat a Sió-Keép vállalatot, az 1. számú Mélyépítő Kft-t és az Ökobau Kft-t bízta meg, akik közös ajánlatot adtak. A testület 82 millió forintos fedezetet biztosít a költségvetéséből a munkálatok­ra. A hiányzó közel tízmillió forintot egyrészt pályázat útján kívánják megszerezni, másrészt a DRV. Rt-t felkérték, hogy 3 millió forinttal járuljon hozzá a beruházáshoz. "Shillig-telekre" áruház Az Üzletek háza melletti területen, a Szűcs Menyhért utcában telekalakításra kerül sor. Hasznosításáról később döntenek a városatyák. Egy ajánlat mindenesetre már érke­zett: Spar-áruház építésére. Sió Tv-Balaton Tv A júniusi testületi ülést követő sajtótájékoztatón dr. Balázs Árpád polgármester elmondta, hogy Somogyi G. György, a Balaton tv ügyvezetője ajánlatot tett a Sió tévé üzemeltetésére. A testület viszont egyenlőre ezzel a témával nem kívánt foglalkozni, így minden marad a régiben. A Sió Televízió készíti a várospoli­tikai műsort Siófoki krónika néven, a Balaton tv pedig a várostól fü­ggetlenül, önállóan szervezi műsorait. Tovább folytatódnak a két fél közötti egyeztető tárgyalások pénzügyi kérdésekről Homolya László, az üdülőtulajdonosok egyesületének elnöke vezetésével. Eldőlt Töreki sorsa Az ÁPV Rt. június 26-án kelt levelében tájékoztatja a siófoki önkormányzatot arról, hogy 81 hektárnyi töreki terü­letet haszonbérbe átadják a helyi önkormányzatnak. A ha­szonbérleti szerződés csak akkor lép életbe, ha Siófok az eddig elvégzett beruházásokról tételes költségelszámolást mutat be. A város csak akkor kapja meg ingyen a területet, ha ezt a kormánynál kezdeményezi, egyébként a bérleti díj aranyko­ronánként 15 kilogramm garantált termény ára. Bogaras Balaton-part­­ Június utolsó hétvégéjén kétségbeesett vállalkozók és üdülők keresték fel az ön­­kormányzatot: apró fekete bogarak lepték el Siófokon a tó partját. A hívatlan vendé­gek elűzték a fürdőzőket, napozókat, így a kihalt par­ton a vendéglősök is becsuk­hatták a boltot. Az önkor­mányzat azonnali segítséget kért a Somogy Megyei Nö­vényvédő Állomás szakem­bereitől, akik megállapítot­ták, hogy a kellemetlenkedő bogarak a repcetáblákról tévedtek a vízpartra. Az ártalmatlan repceor­mányos csapat ekkora mennyiségben még nem for­dult elő ezen a területen. El­lenük csak erős méreggel, helikopteres permetezéssel lehetne védekezni. Ez itt a Balaton­ partján, az üdülő­övezetben szinte lehetetlen, ezért meg kell várni amíg a páncélos hátú bogarak a raj­zást követően maguktól el­pusztulnak. Ez várhatóan néhány hetet vesz igénybe. Szerencsére e bogarak szá­ma néhány nap alatt mér­séklődött. 1997. július III. "Családi(szkont)" Családi bolt és Szociális disz­kont néven új üzlet nyílt a Koch Róbert utca 6/b. szám alatt, ahol az önkormányzat segélyezett­jei is vásárolhatnak - mondta Czudor Csaba üzletvezető. Jú­liustól ugyanis nem pénzben kapják a támogatást, hanem vá­sárlási utalványban a segélye­­ket az arra rászorulók. Kónyáné dr. Zsarnovszky Judit, a siófoki Polgármesteri hivatal általános igazgatási irodájának vezetője elmondta, hogy tapasztalataik szerint nem mindenki fordítot­ta a segélyt élelmiszerre és ruhára, ezért választották az utalványos módszert, ami pénz­re nem váltható. Ezt csak itt a Foki-hegyi boltban lehet levá­sárolni. A boltot a vállalkozó pályá­zat útján, öt évre vette bérbe az önkormányzattól. A pályázat feltétele az volt, hogy az üzlet­ben jövedéki termékeket (ital, cigaretta, kávé) nem lehet áru­sítani. Ezen kívül mosópor, pékáru, tejtermékek, felvágot­tak, illatszerek, pelenkák ... is megtalálhatók a kisboltban. Nemcsak az utalvánnyal érke­zők vásárolhatnak itt, hanem mindenki, hiszen az árak a kör­nyékbeli diszkontokkal is fel­veszik a verseny, sőt az "En­­nikék" is beválthatók, tudtuk meg az üzletvezetőtől. Az üzlet hétköznap reggel 6 órától este 6-ig folyamatosan nyitva tart, szombaton reggel 6-tól 12.30- ig-Az utalványokat készpénz­re nem váltják át, teljes egészé­ben le kell vásárolni azokat tu­lajdonosaiknak. Felújította az idei nyárra a DRV Rt. a széplak-alsói kempingjét, ahol a sátrakat korszerű faházak váltot­ták fel, így az ország egész területéről érkező vízmű­ves dolgozók korszerűbb körülmények között nya­ralhatnak a Balaton partján. Megújult út és aluljáró Balatonszéplakon a Muskátli és az Akácfa utca teljes rekonstrukciója 87 millió forintba került. A siófoki önkor­mányzat azonban már a második műszaki átadáson nem vette át teljes egészében a kivitelezőktől a munkát Indok: a megen­gedettnél hullámosabb az újonnan leaszfaltozott utca. Átépítik az önkormányzat előtti aluljárót is. A munkálatok­hoz a tanév befejezése után kezdtek hozzá és előreláthatóan július közepére el is készül a felújítás, melynek során termés­­kőburkolatot kap az aluljáró járófelülete. Ez megközelítően 6 millió forintba kerül.

Next