Siófok - Siófoki Hírek, 2000 (13. évfolyam, 1-12. szám)

2000-03-01 / 3. szám

2000. MÁRCIUS A polgármesteri hivatal sport-fő­munkatársának számos feladata van: a városi sportesemények szervezése, kapcsolattartás a megyével nagyobb ren­dezvények esetén, illetve a siófoki sportegyesületekkel, az iskolai sport és az utánpótlás támogatása. A feladatokat Dávid Péternek kell ellátnia. A 25 éves, Testnevelési Egyetemet végzett fiatalembernek - aki korábban testnevelő­ tanárként dolgozott Fonyódon, Siófokon, majd Balatonbogláron - nem oko­zott nehézséget a beilleszkedés. - Az első kihívás számomra a BÚÉK Siófok 2000 elnevezésű rendezvény volt, és úgy tűnik, színes programot sikerült összeállítani, melyen remél­hetőleg a résztvevők és a közönség is jól érezte magát. Télre terveztük a je­ges sportnapot jelmezes felvonulással, sportversenyekkel, amatőr jégkorong­­mérkőzésekkel, de sajnos az időjárás nem volt kegyes hozzánk, és a jég ol­vadása miatt a szórakoztató program elmaradt. Az ilyen jellegű feladataim közül kiemelném a Balaton-parti Városok Sporttalálkozójának szervezését is, hét város - Balatonalmádi, Balatonfüred, Keszthely, Fonyód, Balatonboglár, Balatonlelle és Balatonföldvár - meg­hívásával. A rendezvények mellett nagy figyelmet kell szentelni a sport­pályázatnak is, amely már évek óta hagyomány a városban. Az űrlapok leadási határideje március 10. A tavasz szinte az elbírálással és a kiértesítéssel telik majd, melyet a sportbizottsággal együtt végzünk.­­ Minden bizonnyal nem áll le azért a sportprogramok szervezése sem. - így van! Az első említésre méltó esemény a Challenge Day, azaz a Kihí­vás Napj­a lesz, mellyel kapcsolatban már zajlanak az egyeztetések. Szeretném majd utána azt mondani, hogy “most tényleg megmozgattuk a gyerekeket”. Egy nagy futóversenyre is gondoltam a Fő utcán , de ha ott nem oldható meg, legalább az óvodák és az iskolák körül. Jó lenne minden kicsit és nagyot bevon­ni a rövid sportolásba, de ahhoz, hogy az ötlet megvalósulhasson, az igazga­tók és a testnevelők segítsége is nélkü­lözhetetlen lesz. Mindenképpen gondot jelent, hogy május 31 -én nem lesz taní­tási szünet, de remélem, kaphatnak a diákok némi “pihenőt” a tanórák kö­zött. A másik kiemelkedő rendezvény a szokásos Pünkösdi évadnyitó, kimon­dottan tavasz végi, nyár eleji progra­mokkal. Amennyiben az idő engedi, a résztvevők kispályás fociban, tenisz­ben, streetballban, strandröplabdában, illetve sakkban és tekében mérhetik majd össze tudásukat. A tekét külön kiemel­ném, mert már most nagy az érdeklődés rá. A pontos programokról természete­sen értesíteni fogunk mindenkit. - A sok munka és természetesen a család mellett juthat idő majd a sporto­lásra is? - A menyasszonyom és a munka az első, de mindig juthat idő a sportra, mert nemcsak kedvelem, hanem kettőt űzök is. Hobbi szinten egy kaposvári, megyei bajnokságban szereplő csapat­ban kosárlabdázom, és amint az idő olyan lesz, vízre szállok, mert vitorlá­zom is. Bíró Gábor Lóversenyre is fogadhatunk Siófokon Érdekes témát tárgyalt a februári, rendkívüli ülésén a képviselő-testü­let. Döntést hozott arról, hogy ló­verseny és agárverseny fogadóiroda létesüljön a városban. Előzménye, hogy a Szerencsejá­ték-felügyelet levélben kereste meg a városvezetést, hogy járuljon hozzá a pénzügyminiszter szándékához, aki fogadóiroda létesítésére szeretne pá­lyázatot kiírni. A törvényi szabályo­zás szerint ehhez a helyi önkormány­zat hozzájárulása szükséges. Mi állhat a döntés hátterében? Az állam részéről az, hogy újabb terüle­tet talált az adóbevételek növelésé­hez. A város a fogadó iroda megnyi­tását követően egy újabb szolgálta­tást tud biztosítani a városlakók és a vendégek számára. Úgy látszik, mindkét fél megtalálja a számítását. Siófoki Hírek 17. Balatoni városok tornája A nyolc Balaton-parti város csapata mérte össze erejét február 26-án, Siófo­kon a Balatoni Városok Sporttalálkozó­ján. A siófokiak megnyerték a teke és a labdarúgás sportágakat, második helyen végeztek asztaliteniszben és férfi kézi­labdában, harmadik helyen sakkban, fér­fi kosárlabdában, női kosárlabdában. A leány kézilabdázók a negyedik helyen végeztek. Különdíj­at kapott tekében idős Gruber György, illetve a kézilabdás Kulimár János. Fotónkon Horváth Lász­ló, a siófoki labdarúgócsapat kapitánya átveszi a győzelemért járó kupát Szűcs László leilei polgármestertől. Elképzelhető, hogy az idén Kilitin rendezik meg az Aerobatic World Grand Prix egyik futamát. A műrepülő­ világbajnok, Besenyei Péter támogatója szerint a versenyt szervező­ cég vezetője hajlik az ötletre. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.

Next