Szécsényi Honismereti Híradó, 1983 (6. évfolyam, 1-2. szám)
1983 / 1. szám
72 - get folytat, másrészt hogy a család szigorúan ragaszkodik kálvinista hitéhez. A református vallásosságukat mélyen sértheti, hogy Teréz édesapja házaságkötésekor reverzálist adott, vagyis beleegyezett abba, hogy születendő gyermekei mind édesanyjuk, Ballay Teréz katolikus hitét kövessék. Ez lehetett az egyik oka annak, hogy Ferenczy II. Sámuel a számára családi körben is barátságtalanná vált, főleg kálvinista lakosságú Rimaszombatból a túlnyomólag katolikus lakosságú Szécsénybe költözött. Szécsényben azután a plébániai teendőket ellátó ferencrendi szerzetesek fokozottabb gondot fordítottak az ilyen "vegyes házasságból" született gyermekek katolikus neveltetésére,és nyilván gyakori családlátogatásaik eredményének is tekinthető, hogy 18 Teréz egyetlen fiútestvére, Lajos, a papi pályára lépett. Egyes visszaemlékezők szerint Teréz és Kovács Bazil ferencrendi barát a lányra nézve végzetes szerelemre lobbantak egymás iránt. 19 Mások szerint Csere József, Pulszky Ferenc titkára volt a vőlegénye. Kovács Bazilba Cserének a szabadságharcban való részvétele idején szeretett bele és Cserével annak komáromi tartózkodása idején szakított, de a Bazillal kapcsolatos reményei is hiúnak bizonyultak.20 Teréz maga röviddel halála előtt úgy nyilatkozott, hogy nagy szerelmét már nyolc éve nem látta, és az már meg is nősült. 21 Húga, Franciska /özv. Vargha Lászlóné/, a hűtlen kedvesétől búcsúzó "Jutok-e eszedbe" c. költeményével kapcsolatban 1887-ben úgy nyilatkozott, hogy azt Teréz az Amerikába távozott barátjához és lelki rokonához írta.22 Véleményem szerint mindezek találgatások, és eddig semmi olyan Teréznek írt vagy Teréztől származó levél vagy egyéb írás nincs a birtokunkban, ami szerelmére vagy szerelmeire vonatkoznék. Szerelmi költészetének boldog, majd pedig kesergő hangulatú versei nyilván nem egy rövid időszak termékei.Irodalomtörténeti és esztétikai jelentőségüket pedig a reformkor utolsó évtizedének, és nem az ötvenes évek költő-nemzedékének szemszögéből kell megítélni.2. ’ Versei, amiknek révén halála után híressé lett, életében — ha az eddigi irodalomtörténeti kutatások helytállóak és nem írt álnév alatt — életében nyomtatásban nem jelentek meg. Nevét a kortárs emlékirat-írók közül még a nógrádi események-