Szekszárd - Családunk, 2001 (7. évfolyam, 27-30. szám)
2001 / 27. szám
fl SZEKSZÁRDI KATÓ 11KML EflüHÁlKÖZSÉG TIlJÉKOITIlTÓJfl HÚSVÉT - KATEKUMENATUS A feltámadás az élet ünnepe. Nekünk a nagy bűnbánati időszak, a nagyböjt lezárását, a keresztség felvételét, a halálon is diadalt arató erőt, a fényes istenarcot juttatja eszünkbe. Az idei esztendő az első, amikor a felnőttek beavató szentségekhez járulása már a katekumenátus előírásai szerint történik. Eddig is volt felnőtt hittan, a legutóbbi bérmálásra készülve már kezeseik is voltak a fiataloknak, de csak most valósult meg, hogy a katekumenek, a szentségek felvételére készülő felnőtt fiatalok egy befogadó csoport tagjaival együtt jöttek hétről hétre szerda esténként a plébániára. Itt nemcsak a tudás gazdagítása volt a szempont, hanem a hit befogadása, gondozása, a keresztény élet megtapasztalása, a közösség megismerése, elfogadása, a maguk helyének megtalálása. Ez hosszabb idő. Ezért már majd egy esztendő állt a katekumenek mögött, amikor az első templomi szertartás részesei lehettek. Ez volt a befogadás hamvazószerdán. 11 fiatal állt izgalommal az olvasó állvány mellé, hogy kereszttel megjelöljén a katekumenek olaját is homlokára vegye. Ez alkalommal mindegyikük felolvasta a számára irányt mutató szentírási idézetét és azt is elmondta, hogy miért éppen erre a részletre esett a választása. Sokan voltunk akkor itt együtt templomunkban, öröm volt őket megismernünk. Most szeretném visszaidézni ezeket a perceket! 1. Albert Adrienne: (Kezese: Schubert Péter és Judit) Bibliai idézet: „Írva van. Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely az Isten szájából származik.” (Mt 4,4) Azért ezt az idézetet választottam, mert én is e szerint akarok élni, és a kenyér mellett én is egyre szükségesebbnek érzem Isten igéjét. 2. Ács Ildikó: (Kerese: Szegő Lászlóné, Nyakas Eszter) Bibliai idézet: „Állíts helyre minket, szabadító Istenünk... Mutasd meg nekünk, Uram, irgalmasságodat, és szabadításodat add meg nekünk.” (Zsolt 85,5.8.) Azért választottam ezt az idézetet, mert Krisztusban újjá szeretnék születni és Jézus útján járni. 3. Ágoston Andrea: (Kerese: B.Tóth Mihály és Erzsébet) Bibliai idézet: „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem hivalkodik fel, nem nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol rosszra, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal, mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.” (1 Kor 13,4-6) Én azért választottam, mert szerintem ez fejezi ki leginkább a keresztényi szeretetet, és ha ebből csak egy kicsit meg tudnánk tartani, akkor egy sokkal szebb és emberségesebb világban élhetnénk. 4. Gréczy Zsanett: (Kerese: Pószné, Csoboth Ibolya) Bibliai idézet: „Most ugyanis tükör által, homályban látunk, akkor pedig majd színről színre. Most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, mint ahogy én is ismert vagyok. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három, de ezek közül legnagyobb a szeretet.” (1 Kor 13,12-13) Azért ezt az idézetet választottam, mert összefoglalja és kifejezi mindazt, amit érzek. 5. Horváth Zsuzsa: (Kerese: Csapó Lajosné, Beréti Regina) Bibliai idézet: „Ízleljétek meg és lássátok, milyen édes az Úr, boldog az az ember, aki őbenne bízik!” (Zsolt 34,9) Azért választottam, mert a hitben az egyik legfontosabb nekem az, hogy Istenre mindig számíthatok, mert Ő szeret minket és jót akar nekünk. Isten ismer minket és mindent tud rólunk, ezért bármit elmondhatok neki, bármiben kérhetek tőle segítséget. De nem is kell tőle kérnem, mert Ő tudja, mire van szükségünk és gondoskodik rólunk. 6. Mezei Balázs: (Kerese:B.Tóth Mihály) Bibliai idézet: „Ne ítéljetek, hogy el ne ítéljenek titeket. Mert amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak megítélni titeket is, és amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is.” (Mt 7,1-2) Ebben Isten arra szólít fel, hogy úgy cselekedjünk minden embertársukkal (még ellenségeinkkel is), ahogy szeretnénk, hogy velünk cselekedjenek. 7. Mezei Krisztina: (Kerese: B.Tóthné, Pasztarák Erzsébet) Bibliai idézet: „Jézus azt mondta tanítványainak: Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl a keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem, megtalálja azt.” (Mt 16,24-25) Azért választottam, mert ebben Jézus arra szólít fel, hogy kövessük őt, így eljuthatunk a legteljesebb emberi életre, erőt ad nekünk, hogy a szenvedések árán is kitartsunk az igazság és a szeretet mellett. 8. Szabó Ottó: (Kerese: Szili Ferencné, Csapó Veronika) Bibliai idézet: „Jézus bement Jerikóba és áthaladt rajta. Ekkor íme, egy Zakeus nevű férfi, aki a vámosok feje volt és gazdag, szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de nem tudta a tömeg miatt, mert alacsony termetű volt. Előre futott tehát, felmászott egy vad fügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus arra a helyre ért, fölnézett, meglátta őt, és ezt mondta neki: Zakeus! Jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom. Erre az sietve lemászott, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindannyian zúgolódva mondták: Bűnös embernél száll meg! Zakeus azonban odaállt, és azt mondta az Úrnak: Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette. Jézus azt mondta neki: Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia ugyanis azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.” (Lk 19,1-10) Azért választottam, mert bemutatja Jézus végtelen szeretetét és azt, hogy Jézus nemcsak a szenvedőkkel, hanem a bűnösökkel is együtt érez. A bűnösök pedig Jézus szeretetének hatására megtérnek. 9. Szakállasné, Schiszler Olga: (Kerese: Schüller Károly) Bibliai idézet: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul.” (Mt 8,8) A kafarnaumi százados nagy-nagy hitével, és mélységes alázatával szeretném Krisztus Urunkat követni és szolgálni. 10. Szijjártó Adrienn: (Kerese: Szalai Istvánná, Bíró Julianna) Bibliai idézet: „Aki kicsiben hű, a nagyban is hű, és aki a kicsiben hazug, az a nagyban is hazug.” (Lk 16,10) Szerintem ez azért fontos, mert aki a kicsi dolgokban hű marad a jézusi élethez, az a nagyobb választásokban is az tud maradni hozzá. És ezt Jézus hűségesnek nyilvánítja már nemcsak itt a földön, hanem a végső ítéleten is. Ezért is fontos, hogy szeretetből végezzük mindennapi feladatainkat. 11. Tóth Olga: (Kerese: Ferencz Klára) Bibliai idézet: „Mindazt, amit szeretnétek, hogy megtegyenek nektek az emberek, tegyétek meg ti is nekik.” (Mt 7,12) Azért választottam, mert mindenki vágyik arra, hogy megértsék, hogy odafigyeljenek rá, és ha mi erre törekszünk az emberi kapcsolatainkban, akkor elnyerjük Isten és embertársaink szeretetét. Béla atya