Szerencs - Szerencsi Hírek, 2008 (23. évfolyam, 1-21. szám)
2008-01-11 / 1. szám
XXIII. évfolyam 1. szám 2008. január 11. Ára: 140 forint HÚSZÉVES SZÜLETÉSNAP A CSALOGÁNY ÓVODÁBAN Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelte 2007. december 12-én a szerencsi Csalogány óvoda. A nevelési intézményben gyerekek, pedagógusok, szülők és vendégek közösen emlékeztek meg a jubileumról. A kerek évforduló alkalmából díszbe öltözött az óvoda, ahol az 1987-ben történt megnyitás óta több mint négyszáz gyermek neveléséről és tanításáról gondoskodtak a pedagógusok és a dajkák. Az ünnepi eseményen Krusinszki Ferencné köszöntötte a jelenlévőket, köztük azokat, akik az eltelt időszakban sok segítséget nyújtottak munkájukhoz. Az intézményvezető kiemelte, hogy a kezdetektől két csoportban fogadják a kicsiket, a rendelkezésre álló ötven férőhely betöltése soha nem jelentett problémát a családias hangulatú intézményben. 1995-ben hozták létre az intézmény támogatására a Szerencsi Lurkó Alapítványt. A civil szervezet közreműködésével jelentős fejlesztéseket valósítottak meg: a falakat lambériázták, játékokat vásároltak, fejlesztették a játszóteret, parkosítottak és a gyerekekről való gondoskodást segítő eszközöket szereztek be. A pedagógusok a kezdetektől összetartó közösséget alkotnak, akiknek a munkáját a szülők is segítik. Az anyukákkal és apukákkal közösen számos felújítást, festést végeztek, amiért hálával tartoznak nekik. A szomszédos iskolával is jó kapcsolatot ápolnak, a ballagó óvodások döntő többsége ebben az oktatási intézményben kezdi meg tanulmányait. Az ünnepségen az óvoda nagycsoportosai versekkel, mondókákkal és dalokkal szórakoztatták a publikumot, a középső csoportosok tréfás rigmusokkal készültek az alkalomra. A közös tánccal színesített kedves műsor valamennyi jelenlévő felnőtt szívét megdobogtatta. Ajándékkal érkezett az eseményre Rónavölgyi Endréné polgármester és Kulcsár Sándorné általános iskolai igazgató egyaránt. Meglepetésként születésnapi tortáról is gondoskodtak az ünnepség szervezői, amit örömmel majszoltak el a húszéves óvoda jelenlegi lakói. További fotók: www.szerencsihirek.hu/galeria/galeria/ Az ünnepi pillanatokat a gyermekek műsora tette felejthetetlenné. HU ISSN 1216-3066 KÖZÉLETI LAP • MEGJELENIK KÉTHETENTE SZERENCSEN ÉS KÖRNYÉKÉN !á r AZ ADÓHIVATAL SZÁMVETÉSE Az elmúlt esztendőben javult az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Északmagyarországi Regionális Igazgatóságán a szakmai munka színvonala, a szervezet eredményessége. Sikeres volt a fellépés a feketegazdaság ellen, a revizorok több mint 16 milliárd forint adókülönbözetet állapítottak meg. A régióban a vagyonosodási vizsgálatok aránya is meghaladta az országos átlagot - ismertette 2007. december 17-én Miskolcon Nagy László (fotónkon), a testület regionális igazgatója. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a régió adóbevételeinek alakulását - a gazdaság mellett - jelentős mértékben befolyásolta a 2006 őszén módosított adótörvények áthúzódó hatása, valamint az, hogy a legnagyobb adózók átkerültek a Kiemelt Adózók Igazgatóságához. E tényeket is figyelembe véve a különböző adónemekben a régióban teljesített bevétel az előző esztendő azonos időszakához viszonyítva 13,1 százalékkal emelkedett, és várhatóan meghaladja a 317 milliárd forintot. Az adóalanyi körök számában az elmúlt évek trendje tavaly tovább folytatódott. Személyi jövedelemadó-bevallásból 369 ezer érkezett 2007-ben az igazgatósághoz, 41,2 százalékkal több, mint az előző esztendőben. Az emelkedés elsősorban a munkáltatói elszámolás kötelező jellegének a megszűnéséből adódott. Az egyéni vállalkozók által benyújtott dokumentumoknál kétezer darabos csökkentést tapasztaltak, összességében azonban szélesedett a régióban a jövedelmet bevallók köre. Nagy László ismertette, hogy a revizorok az adó- és járulékminimalizálás felderítése érdekében 417 helyen összesen 482 vizsgálatot végeztek, amelyek során 6,7 milliárd forint meg nem fizetett kötelezettséget állapítottak meg. Kiugróan magas - százmillió forintos - hiányt tapasztaltak egy számítástechnikai alkatrészeket forgalmazó, gazdálkodást valójában nem folytató kft.-nél és egy őrzésvédelmi tevékenységet végző cégnél, ahol az adó- és járulékterhek minimalizálása érdekében egy alvállalkozói láncolatban eltűnt a munkabér kifizetője. Az igazgatóság 2007-ben 907 magánszemély vagyonosodási vizsgálatát fejezte be és további 181 ellenőrzés van folyamatban. A kiválasztás fő szempontjai a kiadások és a bevallott jövedelem eltérése, nagy értékű ingatlan vásárlása, befektetések, kölcsönök és adományozások voltak. Az eljárások 62 százaléka zárult valamilyen megállapítással, mintegy 3,5 milliárd adókülönbözetre fényt derítve. A vizsgálatoknak visszatartó hatása is van, hiszen az utóbbi időszakban több magánszemély végzett önellenőrzést, vallott be pótlólagos jövedelmet. Az elmúlt év novemberének végéig az ellenőrök közel 3500 alkalommal vizsgálták a nyugtaadási kötelezettség teljesítését és az esetek egyharmadánál tapasztaltak valamilyen hiányosságot. Az adóhatóság a fekete foglalkoztatás felderítése érdekében 440 ellenőrzést végzett a régióban, amelyek 60 százaléka zárult megállapítással, a kiszabott szankció meghaladta a 20 millió forintot. Az elvégzett 1025 árueredet-vizsgálatok közül több mint az esetek felénél az értékesítők nem tudtak maradéktalanul elszámolni az eladásra kínált portékájukkal. A regionális igazgatóság adócsalás miatt 170 esetben tett büntető feljelentést 7,5 milliárd forint elkövetési értékben. Az egyik legjelentősebb eredmény annak az informatikai termékkereskedelemmel foglalkozó cégnek a vizsgálata volt, amelynél több milliárd forintos adóhiányt tártak fel a revizorok. S. L. AZ ELMÚLT ÉVBEN TOVÁBB GYARAPODOTT SZERENCS A város fejlesztésében elért eredményekről és az elkövetkező időszak feladatairól tájékoztatta a január 4-ei újévköszöntő fogadáson a város polgármestere a településen működő cégek vezetőit, a helyi kis- és középvállalkozókat, az önkormányzat kitüntetettjeit, az intézmények, egyházak, társadalmi és civil szervezetek képviselőit. A Rákóczi-vár színháztermében megtartott eseményen Rónavölgyi Endréné ismertette, hogy a képviselő-testület 2007-ben a város működőképességének megőrzését, a biztonság megteremtését és a jövő építését tartotta a legfontosabb feladatának. Ennek érdekében hoztak döntést az oktatási intézményrendszer megváltoztatásáról, gyermeklétszámhoz igazodó, költséghatékonyabb struktúra kialakításával. A módosítások során ügyeltek arra, hogy a gyermekek érdekei ne sérüljenek, folytassák a sikeresen működő szakmai programokat és a helyi pedagógusoknak munkát biztosítsanak. A polgármester kiemelte, hogy a költségvetési hiány növekedésének megállítása érdekében kötvény kibocsátásáról határozott a képviselő-testület. Az ebből a forrásból rendelkezésre álló egymilliárd forintból visszafizették a település korábban felvett hiteleit, és jelentős összeget tartalékolnak az elkövetkező időszakra tervezett fejlesztések megvalósítására. Rónavölgyi Endréné hangsúlyozta, hogy 2007-ben több pályázati támogatással megvalósuló beruházás zárult le Szerencsen. Felavatták a világörökségi kapuzatot, átalakították a várkertet és több évtizedes hányattatás után felújították és megnyitották a nagyközönség előtt a volt községi fürdő épületét. - Fontos célunk volt a munkahelyteremtés elősegítése - emelte ki a polgármester - ahol szintén sikerült eredményeket elérni. (Folytatás a 2. oldalon.) Cégek, civil és társadalmi szervezetek képviselői vettek részt az újévi rendezvényen.