Szigetbecse - Szigetbecsei Krónika, 2001 (3. évfolyam, 1-6. szám)

2001-01-01 / 1. szám

III. évfolyam 1. szám 2001. január-február SZIGETBECSEI KRÓNIKA Tűnődés a szökevény időről Szilveszter éj. A világban kereng az őrült körhin­ta, tetőfokán a zajos vigasság: a mi időszámításunk szerint élő emberek köszöntik az újévet, az új évti­zedet, a harmadik évezred hajnalát. Bezárok ajtót, függönyt húzok az ablak elé. Ke­resem a választ a megválaszolhatatlanra. Költőket faggatok az időről, amiben létezünk, s ami talán nincs is, csak szívdobogásunkkal mérhető és azzal a szerkezettel, amit órának hívunk. Ezt arra találta ki az ember, hogy ne kelljen gondolnia az idő örök hömpölygésére. Csak a percmutatóját figyeli, ez rángatja, űzt: oda kell érni, nem szabad elkésni, lemaradni... Aztán eljön az ember jelölte nap, nekünk itt Euró­pában az újév, január elseje és rádöbbenünk - megint elmúlt egy év. Nagy vigasságba fojtjuk szo­rongásunkat, petárdákat durrogtatunk, hogy ne kell­jen hallani az idő kerekének könyörtelen zaka­tolását, iszunk, hogy feledjük: megint nem váltottuk meg a világot, magunkat sem. Színes szalagokat szórunk szét, hogy megfogjuk a szökevény időt. Petárdák, tűzijáték, papírtrombita harsogás, ének, zene, pezsgősüveg durranó nyitása, kacagás... Szil­veszter éjszakája nem alkalmas idő elgondolkodni azon, vajon minek örülünk ezen a napon. Különös-e az a nap, amikor a mi naptárunkon fordul egy év - most ráadásul egy évszázad, évezred. A víg éjjel el­múlt, azóta ki-ki pörgeti tovább mókuskerekét. Tudom, kényszer is ez. „Pörögni” kell, aki lassít, aki kiszáll - lemarad. Aki lemarad... Mégis, mégis! Hiszem, hogy kell néha a csend, kell néha elmerülni „az idő méhének ős melegébe”. Kell megbámulni egy virágba borult fát, a hattyú szárnyalását, a csillagos égboltot, élvezni kell egy szívhez szóló verssor, dallam, mozdulat szépségét. Kell felmérni házunkban felgyülemlett sok-sok limlomot, kacatot, s azt, mennyit gürcöltünk ezek birtoklásáért. Kell látni magunkat az élet öröknek tűnő kör­forgásában. Fel kell mérni a nagy egészhez képest hangyányi, s mégis csodálatos, dicsőséges, mert egyszeri, megismételhetetlen ember voltunkat. Aztán pöröghet újra a mókuskerék. Pap Kornélia Balla Zsófia Mire eljön az­ ősz, Mamádban nagyra nősz. Leszel az Ősz gyümölcse, Hogy szülőd karjába öltse. Mire megjön a tél, Előtted bókol a fél Falu, a város, a hó. És ömlik az, ami jó, Édes a tej, Szomjat olt. Tavasszal: csönget az Olt, Jég­cserepek zakatolnak, Tavaszból nyár lesz maholnap, S akkor már szólani kezdel, Járni s cibálni kezeddel, Betöltöd az éved az őszön. Szárnysuhanásnyit a Földön időzöl.

Next