Tab - Tabi Újság, 2009 (19. évfolyam, 1-7. szám)

2009-04-01 / 1. szám

2 TABI ÚJSÁG 2009. ÁPRILIS mennyien dolgoznak éppen. Jelenleg 440 ezer forintba kerül egy iskolás gyerek taníttatása, s a normatíva ennek pont a fele, azaz 220 ezer forint. Egy 500 fős iskola esetében el lehet képzelni, hogy ez kb. 80 - 100 millió forintot jelent a városnak. Sajnos emiatt is adósodnak el az önkor­mányzatok, hiszen nem mondhatja, hogy ma nem szolgáltatok pl. az iskolában. - Térjünk vissza az Ön egyik mondatára, miszerint az önkor­mányzatoknak kell munkát biztosí­tania az itt lakóknak. Bizonyára nem lesz könnyű, de szerintem az emberek akarnak és tudnak is dolgozni, ha van mit.­­ Ebben maximálisan egyetértünk. A mostani elbocsátásokat tekintve Tabon 50-80 fővel, míg ha a Koppány­­völgyét nézzük, akkor 100-120 fővel nő a munkanélküliek száma. Mielőtt azonban bármit is mondanék, nézzük a szabályzókat. Ha ma valaki elveszti az állását, első útja a munkaügyi hivatalba vezet, ahol őt nyilván­tartásba veszik, úgynevezett jog­szerző ideje lesz. A baj az, hogy amíg ez az idő le nem jár, addig az önkormányzat nem tudja őt alkal­mazni, még minimál­bérért sem. Később, amikor átkerül a rendszeres szociális támogatásokban, részesülők körébe, onnantól fogva tudja őt az önkormányzat alkalmazni közcélú munkára. - A városban megvalósuló beruházások remélhetőleg­­ generálnak munkahelyeket is. Többször hangoz­tattam már, hogy nem tudunk úgy idehozni céget, hogy nincs meg a megfelelő infrastruktúra, élhető környezet stb. valamit nekünk is nyújtanunk kell az idetelepedni szándékozó cég felé, meg kell mutatni miért jó az neki, ha városunkat választja. Azt gondolom, ebből a helyzetből kétféle kiút van, az egyik az emberek önszerveződése, hogy mi az, amit én tudok tenni, hogyan tudom önma­gam jobban segíteni. Erre már vannak jelek a kistérségben is, bár nagyon kevés. Sajnos a következő egy - másfél év nagyon kemény lesz, ezért is sietünk a lullai úttal, s ezért csináljuk azt is, hogy a már folyamatban lévő beruházásoknál (közbeszerzés) legalább 15-20%-ban a helyi vállalkozókat foglalkoztatjuk, hogy legalább átmenetileg tudjuk csökkenteni az emberekre rakódó terheket. Ha két év után sem változik a helyezet,­­ ami az adott kormány politikájától függ, hiszen rajta múlik mennyi külföldi tőke áramlik be az országba,­­ tehát ha addigra sem változik a helyzet, akkor meg kell mozdítani a helyi kis- és közép­­vállalkozói réteget,­­ nem kevés támogatást is biztosítva a számukra­­, hogy ők próbáljanak meg betörni az exportpiacra és a hazai piacokra. - Van erre valamiféle program? - Természetesen. De addig, amíg ezek nem vissza nem térítendő támoga­tások, hanem hitelek vagy garanciák, addig nem szabad tőle sokat várni. A hitelt ugyanis egyszer vissza kell fizetni. -Mi a megoldás? - A megoldás, hogy, akit lehet, azt bevonunk a közcélú foglalkoztatásba s őket, a városi beruházásoknál foglalkoztatjuk. Jelenleg azon gondolkozik a város, hogy a majd 40 hektár erdőt ki kellene takarítani, s az ott összegyűjtött fát az arra rászo­rulóknak adni. Ez hármas célt is szolgálna, egyrészt az erdő is rendben lenne, másrészt bizonyos időre munkát adna néhány embernek, harmadrészt támogatni tudná a város valamilyen szinten a rászorulókat. -...de nem csak kétkezi munkás van... - Megértettem, de sajnos, aki ma nem termelőmunkát tud végezni, azok számára jelenleg semmi biztatót nem tudok mondani. Elképzelhető, hogy lesz egy-két szolgáltató, aki betelepül Tabra, de ezek 8-10 fős vállalkozások. Tehát tömegével képtelenek foglal­koztatni embereket.­­ Nem létezik olyan, hogy munka­helyteremtő pályázat a városnak, vagy létrehozni egy „bizottságot", ami megpályázhat és létre is hozhat egy bizonyos munkahelyet?­­ Van ilyen. De olyan kötelezettséget kell mellé vállalni, amit egy józan gondolkodású vállalkozó, egy üzletember nem vállal fel. Az egyik ilyen, hogy kap támogatást, mondjuk két évre, az, aki munkahelyet akar teremteni, de a kikötés az, hogy utána még két évig foglalkoztatni kell az ott dolgozókat. A feltételrendszer, ami párosul ezekhez a támogatásokhoz, nehezen megvalósítható. Az önkor­mányzat nem vállalkozás, mint ahogy az ország sem részvénytársaság.­­ Ez még mindig nem megoldás az itt élőknek.... Nem. De had fűzzem még hozzá, hogy áprilisban elindulnak a Mártírok útja és a József Attila utca tetején a vízépítési munkálatok, majd május­ban az 1000 köbméteres víztároló teljes belső felújítása. Augusztusban elindul a parkolók építése, illetve a parkosítás, majd a körforgalom építés. A járóbeteg szakrendelő helyén most folynak a bontási munkálatok, jövő tavaszra várjuk, hogy a városközpont rendezés is elindul. Tudom, sokat hallott erről már az itt élő, de most csak azért ismételtem meg, hogy rávilágítsak arra, hogy aki akar, az építőiparban fog találni magának munkát az elkövetkezendő két-három évben. Orbán Erika Köszönöm a beszélgetést.

Next