Táborfalva - Táborfalvai Mozaik, 2020 (28. évfolyam, 1-12. szám)

2020-01-01 / 1. szám

0­0 eleje 2019. december 21. 7.00 óra. Lelkes, fiatalokból álló kis csapat sátrat állít a piactéren. Készülnek a Szeretet fő­zésre. Azután megérkezik sorban a többi szervező is, korra való tekintet nélkül. Van, aki sátrat, van, aki a főzés kellékeit, van, aki az alapanyagokat szállítja. Többen ruhákat válogatnak, hajtogatnak, játékokat szortíroznak. Sok embert vár­nak ide ma! Azután ahogy telik az idő megérkeznek az első láto­gatók. A szervezők örömmel látják, hogy van keletje a sok ruhának, cipőnek, játéknak! Persze, közben készül az ebéd is, gulyásleves lesz a menü. Előkerülnek az ételes dobozok, gondolván azokra, akik ma nem tudnak kijönni ide a piactérre. Megérkeznek a lelkes „ételfutárok” is, felajánlva a ked­ves segítséget, hogy időben érkezzen az ebéd! Azután lassan benépesül a sátor, vidám emberek ebédelnek, beszélgetnek, jól érzik magukat! A szervezőket jó érzés tölti el, hiszen ez a kezdemé­nyezés egy hónappal ezelőtt fogant meg valakiknek a fejében, és rögös út vezetett a megvalósításig! Nagyon sok mindenkit felsorolhatnánk itt, aki segített valamilyen formában, talán egy oldal is kevés lenne! Azonban három ember állhatatossága nélkül nem ju­tottunk volna idáig! Zsuzsi mama, aki kezdeményezett, tervezett, szervezett, és végig vezényelte az egész na­pot. Ági és Olivér, akiknek a legnehezebb feladat jutott, hivatalos formába önteni a rendezvényt, megfelelni minden előírásnak, szabálynak. Köszönet illet mindenkit, aki valamilyen formában en­nek a napnak a sikeréhez hozzájárult! Szép kezdeményezés indult el december 21-én, hagyo­mányteremtő kezdeményezés! Jó úton járunk Táborfalva! Nagy Andrásné polgármester

Next