Tihany - Tihanyi Visszhang, 2011 (5. évfolyam, 35-44. szám)

2011-01-01 / 35. szám

TIHANY 2. OLDAL ÖNKORMÁNYZATI HÍREKTihanyi Visszhang Új, társadalmi megbízatású alpolgármestert választottak A képviselő-testület január 19-i ülésén a napirendi pontok­ról a képviselők már nem a kinyomtatott előterjesztésekből, hanem a laptopok fájljai alapján tájékozódtak. Az újítást mindenki üdvözölte, de azért látszott, hogy van, aki a papír­halmok között könnyebben eligazodik, mint a számító­gépben. Pálffy Zsolt, a gazdasági bizottság elnöke elmondta, hogy a váltás a takarékosság jegyében történt meg. Korábban ugyanis a döntés-előkészítő anyagokat minden képviselő számára kinyomtatták, és ez sok pénzébe került az önkor­mányzatnak. Újrapapírral is próbálkoztak, de a durvább papír miatt több festék fogyott, és a nyomtatókat is gyak­rabban kellett karbantartani. A laptopokat az önkormányzat szerezte be, de a költségek 35%-át a képviselők saját zsebükből fizették. A testületi ülésen megválasztották a második alpolgár­mestert, dr. Brandt Béla személyében. Tósoki Imre polgár­­mester elmondta, hogy azért van szükség az új alpolgár­mesterre, mert nagyon sok meghívás érkezik, sok helyen kell képviselni az önkormányzatot. Dr. Brandt Bélát aktív, segítőkész embernek ismerték meg, aki eddig is szerepet vállalt a község életében. Az új alpolgármester társadalmi megbízatású, vagyis az üléseken nem szavazati, hanem Névjegy. Dr. Brandt Béla 1938-ban Jászszentlászlón született, tanító­ családban. Kecskeméten járt iskolába, ott érettségizett, majd a Gödöllő­i Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karán államvizsgázott. A mezőgazdaságban kerületvezetőként, majd a gödöllői Agrártudományi Egyetem Öntözőgazdálkodási Szakának elvégzése után megyei főmérnöki beosz­tásban dolgozott. Doktori disszertációját a nagyüzemi öntözött zöldségtermesztés gazdaságossági vizsgálatának eredményeiről írta. Budapesten az Agrober központban a melioráció, a vízgazdálkodás ill. az öntözésfejlesztés szakterületén folyó tervezési és beruházásszervezési munkákat irányította. Részt vett Spanyolország,Mexico és Egyiptom területein az öntözésfejlesztési és mezőgazdasági szakemberképzési projectek előkészítésében és megvalósításában. Több szakcikk,tanulmány,valamint fejlesztési kiadvány írója, szerkesztője és munkakollektíva tagja volt. 1988-tól az újonnan szerveződő, magyar Gardena Iroda alapításának útját egyengette, a termékek ismertetését és használatuk elterjesztését irányította. 1964-ben, családi összefogással, kis üdülőt építettek Tihanyban, amelyet később családi házzá alakítottak. Brandt Béla tizenöt éve Tihanyban él feleségével, akivel még az államvizsga időszakában kötött házasságot. Nyugdíjasként a helyi önkormányzat munkáját segíti, tanácskozási joggal vesz részt, és elsősorban a nyugdíja­sokkal és a civil szervezetekkel foglalkozik majd. Termé­szetesen Varró János továbbra is „teljes jogú” alpolgár­mesterként működik tovább - tette hozzá a polgármester a félreértéseket elkerülendő. Dr. Brandt Béla ezek után letette az esküt, és megköszönte a bizalmat. „Őszinte meghatódással fogadom a megbízást. Érzem annak súlyát, de nem súlyként, teherként, hanem személyem iránti elvárásként. Erőmtől függően igyekszem ennek az elvárásnak eleget tenni, és maximálisan teljesíteni. Tapasztalataimat Tihany még vonzóbbá tételében szeret­ném hasznosítani. Egységben az erő!” - mondta nyoma­tékkal, végül a képviselők támogatását kérte munkájához. (k.m.)

Next