Tiszacsege - Csegei Újság, 1993 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1993-01-01 / 1. szám

ko V Tiszacsegén az Önkéntes Tűzoltó Egyesület 103 éve működik. Az Egyesület nagy múlttal rendelkezik és tevékenysége megyei és országos szinten is elismert. Az Egyesület minden évben az egész évi tevékenységéről közgyűlésen számol be. Ez történt a közlemúltban is, amikor Gavallér Mihály tűzoltó parancsnok az önkéntes tűzoltók előtt, illetve a Megyei és Városi hivatásos Tűzoltóparancsnokság képviselői jelenlétében adott számot az 1992. évi munkáról. A tiszacsegei önkénteseknek a múlt év során szerencsénkre nem akadt sok dolguk, nem kellett sokszor kivonulniuk, de minden esetben részt vettek a tűzoltási munkálatokban. A Tűzoltó Egyesület tényleges létszáma 15 főből áll, ez két rajnyi személyzet. Elmondható róluk, hogy összeszokott, jól képzett állomány, erről tanúskodik ékesen, hogy az évenként megrendezésre kerülő városi és megyei versenyeken kimagasló eredménye­ket érnek el. Az 1992. évi megyei versenyen a felnőtt férfi csapat 4. helye­zett, az ifjúsági fiú- és lánycsapatunk dobo­gós eredményt tudha­tott magának. Az Egyesület minden­napi munkáját terv szerint, gazdasági és munkaterv alapján végzi. Sajnos kiadásaik fedezetére minimális összegű költségvetés áll rendelkezésre, mely csak a nagyon fontos ruházati és felszerelési tárgyak biztosítására elegendő. Igen - igen fontos lenne a tűzoltókocsi kicserélése, mert e elavult 25 éves technikának a karbantatása, üzemeltetése és műszaki vizsgáztatása költséges. Erre azonban a közeljövőben nem lesz anyagi lehetősége sem az önkormányzatnak, sem a hivatásos tűzoltóparancsnokság­nak, így hát a jövőben is a becsületes, önzetlen önkéntes munkát elavult, korszerűt­len technikával és felszereléssel kell végezni. Az Egyesület tényleges létszámán túlmenően 15-20 idősebb korú állampolgárt tartunk nyilván tűzoltóként a patronálok táborában. A beszámoló közgyűlésen a tagság elfogadta költségfelhasználás tényszámait és jóváhagyta az 1993. évi a költségvetést. A kimagasló munkát végzett tűzoltók a Megyei Parancsnokságtól elismerést kaptak, így előléptették Gavallér Mihályt, Vámosi Gábort és Széles Imrét. A közgyűlés kiemelkedő eseménye természetesen az volt, amikor átadásra került a személyenkénti pénzjutalom, melyben 13 fő részesült. E célra összesen 15.000 Ft pénzösszeg került felhasználásra. Megköszönjük a Tűzoltó Egyesület parancsnokainak és tagjainak az önkéntes helytállást, kívánjuk, hogy a jövőben úgy mint eddig, lelkiismeretesen, tisztességesen végezzék munkájukat. EVADZARAS A TISZACSEGEI ÖNKÉNTES TŰZOLTÓKNÁL... Felnőtt versenyraj Verseny előtti rajtállás Dobogós ifjúsági fiú raj Dobogós ifjúsági lány raj 2. oldal

Next