Tiszacsege - Csegei Újság, 2001 (10. évfolyam, 1-12. szám)
2001-01-01 / 1. szám
LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ Tiszacsege Önkormányzatának választási ciklusra vállalt és időarányosan teljesített feladatairól. Képviselő-testületünk a választási ciklus elején a 2/1999. (1.27.) KT. sz. határozatában a gazdasági fejlesztési programját megalkotta. E programnak és a benne foglalt prioritásnak megfelelően az anyagi lehetőségein belül próbált eleget tenni Önkormányzatunk. Az Önkormányzat gazdasági programját három részterületre osztotta: 1. gazdaságpolitikára 2. közszolgáltatások biztosítására 3. településfejlesztésre. A gazdaságpolitikai célok megvalósultak, ennek szükségességét indokolta az, hogy az elmúlt két évben nem számíthattunk állami pénzeszközök jelentős növekedésére, ezért a saját bevételek arányát kellett növelnünk. A helyi adórendszerben érvényesíteni kellett az igazságos közteherviselés elvét, ami azon alapult, hogy az adóviselési képességgel rendelkező polgárok gazdálkodó szervezetek, vállalkozók megfelelő mértékben kellett hogy hozzájáruljanak a közösségi feladatok megvalósításával járó kiadásokhoz. Helyi adórendeletünk 16/1999. (XII.03.) számú módosításával illetve 4/2000. (11.28.) sz. rendelet megalkotásával egységes szerkezetbe került a magánszemélyek és vállalkozók kommunális adója, a helyi iparűzési adó, az idegenforgalmi adó és gépjárműadó. Az adóbevételeink település azon forrását képezik, melyek hozzárendelhetők beruházások, fejlesztések az önerejének. Ezért fontos, hogy érvényt szerezzünk a beszedés törvényes módjának illetve az elmaradt adóbevételeink behajtásának. A közteherviselés elvét érvényesítettük az adónemeken túlmenően a közműfejlesztések hozzájárulásának megállapításakor is. A 20/1999. (xl 1.24.) sz. rendeletünk beszabályozta az útépítés és egyéb vonalas létesítmények magánszemélyekre illetve jogi személyekre vonatkozó hozzájárulás mértékét. Sajnos jelentős a közműfejlesztési hozzájárulás nem vagy csak részben befizetők aránya. Többszöri felszólítás ellenére nem tudunk érvényt szerezni a pénzügyi beszedésnek, ezért kénytelenek vagyunk azt a gyakorlatot alkalmazni, hogy lakossági kezdeményezéssel épülő közművek kivitelezését csak akkor kezdjük meg, ha a lakosság a hozzájárulás kötelezettségének maradéktalanul eleget tett. Gazdaságpolitikánkban fontos szerepet szántunk és ennek maradéktalan betartására törekedtünk az önkormányzati vagyonhasznosítás vonatkozásában. Megállapítható, hogy vagyonunk gyarapodott, annak ellenére, hogy értékesítettünk ingatlanokat, az abból származó bevételt viszont vagyonszerzésre és beruházásra fordítottuk. Vagyonnövekedést jelent: - Tuka-kendergyári ingatlanok megvásárlása - Tisza-parti TITÁSZ üdülő épület - Csokonai u. 1. sz. alatti épület - Templom u. 33. sz. alatti épület - Tompa u. 1. sz. alatti épület - Rákóczi u. 38. sz. alatti épület - Csurgó utcai (Legeltetési Bizottsági) épület valamint 15 db. belvizes telek ingatlan tulajdonba vétele. Elmaradt bevételi forrás a Zátonyosi varroda épületének valamint a Tisza-parti volt Vízmű üdülő földterületének értékesítése. Közszolgáltatások biztosítása Törvény szerint kötelező a települési közszolgáltatások biztosítása, valamint más jogszabályoknak és szakmai előírásoknak megfelelő, a társadalmi fejlettségéhez és a település jellegéhez méltó egyéb szolgáltatások biztosítása az önkormányzat részéről. Kötelező feladatok: óvodai nevelés, általános iskolai oktatás, egészségügyi és szociális alapellátás, ivóvíz és közvilágítás, helyi közutak és köztemetők működtetése, fenntartása. Ezen túlmenően teljesíteni kell településfejlesztéssel, rendezéssel, az épített és a természeti környezet védelmével, lakásgazdálkodással, vízrendezéssel, csatornázással, közterületek, parkok fenntartásával, köz- és településtisztaság biztosításával, a közbiztonság és tűzvédelem helyi feladatairól való gondoskodással, közművelődési , művészeti és sporttevékenység a támogatásával összefüggő és lakosság által elvárt egyéb feladatokat. A választási időszak első két évében a fenti kötelező feladatainknak eleget tettünk. A működési feltételeket biztosítottuk, törekedtünk a szintentartásra. Javult a település köztisztasága, a középületek külső megjelenítése, ez a közhasznú és a közcélú foglalkoztatás eredményének tulajdonítjuk. A TARTALOMBÓL: Lakossági tájékoztató v Tiszacsege a „falu és városszépítő V . ” ♦ * • Népszámlálás Tiszacsegén Karácsonyi koncert Törekedtünk a közüzemi szolgáltatások teljes egészének egy szervezeten belüli ellátására, az ehhez szükséges működési feltételek, technikai eszközök, és háttér létesítmények biztosítására. A szolgáltatások végzését a Tiszakommisz Kft. végezte 2000. április 30-ig. A közvetlenebb irányítás és a központosított pénzbevételek érdekében a gazdálkodó szervezet átalakult önkormányzati intézménnyé a szolgáltatások teljes körének meghagyásával. Tervezzük a feladatok kibővítését 2001. február 1 -el a temetkezési szolgáltatásokkal. Az Önkormányzat a közoktatás, közművelődés vonatkozásában új feladatok ellátását felvállalta, melyet a törvény előírásai motiváltak. is A szakiskola átszerveződön szakképesítést nyújtó oktatási rendszerűvé és ezen túlmenően megfogalmazódott a középfokú oktatási képzés lehetősége is. A megyei és az országos fejlesztési program által szükségesnek vélt középfokú képzés központi támogatás hiánya miatt csak elképzelés maradt. A jogerős építési engedéllyel rendelkező épület sajnos nem részesült címzett támogatásban. Családsegítő Szolgálatunk a gazdaságosabb működési feltételek érdekében új telephelyen tevékenykedik, együtt az Idősek Tűnődés kerékpárral :;i’ŰCsengőszó Rendőrségi közlemény Állattartók figyelmébe | Sport Hirdetések 1