Tiszacsege - Csegei Körkép, 2012 (3. évfolyam, 1-12. szám)

2012-07-01 / 7. szám

CSEGEI KÖRKÉP 3 2012. július „Kérdések és válaszok" A Lakossági fórumról néhány mondatban A hatályos jogszabályok értelmében, az önkormányzatnak a végzett munkájáról évente két alkalommal szükséges tájékoztatást adnia a város lakói részére. A képviselő-testület ennek a kötelezettségének tett eleget 2012. július 14-én szombaton. Bár sokan a mezőgazdasági munkák elvégzésével voltak elfoglalva, ennek ellenére a Művelődési Otthonban több mint egyszázötvenen jelentek meg, és hallgatták végig a polgármesteri beszámolót illetve a fórumon sok észrevétel­­, kérdés is elhangzott. Valamennyi felvetés jobbító szándékú volt. A résztvevők Szilágyi Sándor polgármestertől értesülhettek arról, hogy a képviselő- testület összhangban, egységben működik. Valamennyien nagyon komoly munkát végeznek, a testületi üléseket bizottsági megbeszélések előzik meg. A törvényesség betartását Füzesiné Nagy Zita jegyzőnő maximálisan biztosítja. Hétfőnként van a lakosság ügyfélfogadási rendje. De ezen túl a várossal kapcsolatos, illetve a személyeket érintő kérdésekkel bármikor kereshetik a polgármestert. A jelenlévők hallhattak arról, hogy a Polgármesteri Hivatal dolgozóinak nincs könnyű dolguk. A mindennapos munkájuk mellett, pályázatokat készítenek illetve projektvállalásokat valósítanak meg. A pályaműveket 90 %-ban a dolgozók készítik. Az elmúlt időszakban sikeresen koordinálták, illetve jelenleg is irányítják a közmunka programot. Ennek keretében zajlik a város szépítése, közterek rendben tartása. Benyújtottak mezőgazdasági, és belvíz-elvezetési projekt is. A közelmúltban pályázati forrásból szereztek be egy traktort, egy 7 személyes platós teherautót. Megvalósult egy testvérvárosi találkozó is. A három napos esemény az önkéntesség jegyében zajlott. Szó esett arról is, hogy az adófizetési morál javult Tiszacsegén. Jelentősen csökkent a város adósságállománya. 604 millió forintról 370 millió forintra mérséklődött. Megnyugtató az is, hogy a dolgozók minden hónapban megkapják a fizetésüket. A városnak megítélt ÖNHIKI -s támogatással javult az anyagi lehetőség. A segélyek kiosztásának kérdése nem egyszerű ügy. A lehetőségekhez képest igyekszik a vezetés minél becsületesebben eljárni és eljuttatni a pénzt a rászorulóknak. De nemcsak ezen a területen, hanem valamennyi színtéren átláthatóságot illetve korrektséget képviselnek. Élvezhető, élhető település meglétére törekednek. Szeretnék, ha Tiszacsege lakossága szebb, könnyebb jövőt élne meg! Lakossági felvetések Többen a szemét­szállítás illetve a REMONDIS Tisza Kft. mint szolgáltató inkorrektségére panaszkodtak. A felszólaló emberek, amelyben szép számban voltak üdülő tulajdonosok is, sérelmezték, hogy a fent említett cég nem úgy számlázza ki a költségeket, hogy mögötte teljesítés is lenne. Véleményük szerint, úgy történne ez igazságosan, ha a ténylegesen elszállított szemétmennyiség után kellene fizetni. Egyhangúlag kimondták, hogy ez az állapot tarthatatlan és kérték az önkormányzatot, hogy­­ e tárgykörben a lakosság érdekében eljárni szíveskedjenek.­­ Szilágyi Sándor polgármester válaszában elmondta, hogy folynak a tárgyalások a REMONDIS Tisza Kft­­ képviselőivel. Tájékoztatott arról is, hogy néhány polgármester társával azon munkálkodnak, hogy az alapító 52 településsel felvegyék a kapcsolatot és együtt hatékony lépéseket tegyenek. Ígérte továbbá, hogy az ősz folyamán össze fog hívni egy fórumot és a témakörben elért fejleményekről beszámol majd. Egy lakos felvetette, hogy nincs szükség két sportpályára. Bagdi Sándor alpolgármester válaszában rávilágított arra, hogy jelenleg 5 csapata van Tiszacsegének. A Megyei II. osztály rang, amely előírásokkal és kötelezettségekkel is jár. Tehát a két pálya megléte előírásként szerepel. Továbbá a gyerekeknek az edzési lehetősége csak így megoldott. Szilágyi Sándor polgármester itt ragadta meg az alkalmat és bejelentette, hogy 15 millió forintot nyert a település sportpályára illetve 15 millió forintot térfigyelő kamerák beszerelésére. Fontos a sport szeretete, az egészséges életmód. Az iskolákba a közeljövőben be fogják vezetni a heti öt testnevelési órát, tehát ez is kötelezettséget ró az önkormányzatra. A felszólalók körében sarkalatos kérdéskör volt: a szúnyogirtás, az utak­, járdák, árkok állapota a bel és külterületeken, és a szennyvízhálózat kiépítése az üdülőfaluban. Szilágyi Sándor elmondta, hogy végtelenül drága a szúnyogirtás (470 ezer forint / alakalom). Az sem mindegy, hogy mikor végzik azt.. Az idén még eddig egy alkalommal sikerült megoldani ezt az alapvető problémát. Az önkormányzatnak tudomása van arról, hogy az árkok, utak, járdák állapota rossz. Folyamatosan figyelemmel kísérik a pályázatokat és ha mód lesz rá lépni fognak, mivel saját erőből ezeket a javításokat nem tudják megoldani. Az a tény is ismeretes a önkormányzat számára, hogy a csatornázás hiánya az üdülőfaluban, a turizmus szegmens sarkalatos pontja. Ezen felül ez a terület a „sérülékeny vízbázisú" is. Ezért intézkedést kértek az államtitkártól a felmerülő kérdés megoldására. Egy hölgy szót emelt a kisóvodások érdekében, hogy a nagy melegben nincs egy fa sem az udvaron ahová elhúzódhatnának a kicsik. Napernyők vásárlására tett javaslatot. Kótiné Losonczi Zsuzsanna óvodavezető válaszában elmondta, hogy ez egy kardinális kérdés, amelyet mielőbb meg kell oldani. Az ilyen és hasonló gondok felszámolására nyújtanak be óvodafejlesztés pályázatot. A jelenlévők közül többen köszönetüket fejezték ki a vezetőségnek a Fürdő fejlődéséért, amely ugyan jelenleg csak kicsit látványos , de a jó szándék az nyomon követhető. Az üdülősök szeretnék, ha nyáron tovább lenne nyitva a strand, hogyha lenne pénz web­esre, dögönyözőre , valamint a szolgáltatás és az árak között nagyobb lenne az összhang. Polgármester úr, aki szívügyének tekinti a Fürdő kérdését elmondta, hogy nagyon sok időt fordítanak arra, hogy a medencékben tiszta legyen a víz, ne legyen algásodás, és nehéz megoldani a nyújtott nyitva tartást. Egy másik felszólaló felhívta az illetékesek figyelmét, hogy ha a településnek van érvényes stratég­iai terve, akkor a jövőben sok lehetőség nyílik majd állami támogatások megszerzésére. A polgármester válaszában elmondta, hogy van hosszú távú terve a településnek és minden fejlesztési lehetőséget meg kívánnak pályázni. Egy úr arra panaszkodott, hogy a Bocskai utca és a Tisza-part közötti szakaszon illegális motorversenyezésre kerül sor esténként. Aminek az a veszélye, hogy arra a szakaszra a gyermekek kijárnak kerékpározni.­­ Szilágyi Sándor polgármester ígéretet tett, hogy megteszik a szükséges intézkedést. A lakossági fórum végén Dr. Sinka Tamás ügyvéd úrnak is módja volt a bemutatkozásra. A jogtanácsos 2005 óta van a pályán. Debrecenben él, és Tiszacsegére minden héten fog jönni dolgozni. A Polgármesteri Hivatal földszintjén lesz az irodája. Szakterülete: ingatlanjog, kártérítés, polgári jogi szerződések, végrendeletek készítése, családjog. Az ügyfeleket csütörtökönként várja 9-12-ig 13-16 óráig . Egyedi időpontok egyeztetésére is sor kerülhet.

Next