Tiszaújváros - Leninvárosi Krónika, 1988 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1988-08-18 / 33. szám

Parabola már van Д mihelit túl messze volt Hetek óta már, hogy a város apraja-nagyja a műholdat várja. Erről folyik a társalgás minden­hol, hisz e témáról — mint álta­lában a hasonlókról — mindenki tud valami holtbiztosat. S ahogy az szintén lenni szokott, a legjobb érvekkel alátámasztott vélemé­nyek sora dugába dőlt. A nagyvi­lág — immár több mint két hete — csak nem akar a lakásainkba jönni. Kell hát egy bűnbak. Ezúttal, úgy tűnik, a helyi sajtó „viszi el a balhét”. A hónap első percétől kezdve ugyanis — amikorra az illetékesek a Sky és a többiek in­dulását ígérték —, szinte állan­a­dóan foglalt a városi televízió és szerkesztőségünk telefonja is, s a vonal másik végén az esetek 90 százalékában a műholdról ér­deklődnek a hívók. A posta min­denesetre jól jár a dologgal, ne­künk viszont nemegyszer rosszul esik, amikor némelyek keresetlen szavakkal minket hibáztatnak a történtekért, illetve a nem történ­­tekért. No de sebaj — gondoltuk —, a BHG szakemberei szinte biz­tosra ígérték, hogy a múlt pénte­ken leszállítják, s a hét végén be­állítják a berendezéseket, kezdőd­het a hőn áhított műholdas televí­­­ziózás, a hab tetejére pedig felte­hetjük a mogyorót azzal, hogy a szerelés közben készítünk majd egy interjút, amelyben a megszólalók elmondhatják, milyen tökéletes ez a rendszer, mennyire megfelel az igényeknek és a követelményeknek, a végén pedig ezütt magasztal­hatjuk az ügyletet tető alá hozókat. Sajnos, nem így történt! Illetve csak részben. Pedig jól indult. Már jóval a jelzett időpont — péntek délután egy óra — előtt megérkezett az antennát, s a tartóállványt szállí­tó kocsi, igaz, csak egy kísérővel, egy fiatalemberrel, aki e szerke­zet összeszereléséért volt felelős. A többi berendezésnek, valamint a műszaki szakembereknek híre­­hamva sem volt. — Majd később jönnek ők is, mert amíg a parabola nincs a he­lyén, addig úgysem tudnának mit csinálni — hangzott a magyarázat, melynek hallatán a pesszimistább érdeklődők magukban máris fogal­mazni kezdték aggályaikat. A jó­kora „teknő” tetőre húzásakor pe­dig már ki is fejezték ezeket, mi­közben szemdörzsölve nézték, hogy az egyszemélyes előőrs helyi hoz­záértőkkel teammé kiegészülve mily csodálatos alkalmi felvonógé­pezetet ácsolt a tetőn. Az Arkhi­médész hadigépeit megszégyenítő szerkezet segítségével az antenna kerületének jó részéről lepattogott a zománc, mivel menet közben végigsúrolta a tízemeletes oldalát. Az egy-két órásra tervezett mű­velet — az állványra rakás — bi­zony legalább a duplájáig tartott Hogy miért: „Előre nem látható” akadályok miatt. A még július ele­jén elkészített, fundamentumba foglalt vasvázat három helyen kel­lett kifúrni ahhoz, hogy az olí­ványt rá lehessen csavarozni. Az egyetlen fúróhegy viszont eltört, és sokáig tartott az is, hogy újra használhatóvá tétele érdekében a kemény fejet összehegesszék egy darab lágyvassal Végül csak si­került. — Nem tudom, mi lehet a kol­légáimmal, miért nem érkeztek még ide, így most már én sem tu­dok mit csinálni. Holnap folytat­juk ... — nyugtázta a jól végzett munkát az alkalmi brigád­vezető. Másnap, szombaton, már korán reggel folytatódott a „channelsze­­lidítés”. Megérkeztek a techniku­sok, s panelre szerelten hozták magukkal a belső egységeket is. — Sajnos csak egy adót fogunk tudni bekapcsolni egyelőre — mondta a telefonon már ismert hölgy —, mivel még mindig nem érkezett meg a fejállomás, s a most üzemelő csak egyebet bír el. — Hát ha nem is kövér, de leg­alább lúd. Mikorra? Reméljük még ma estig vég­zünk. A későn érkező érdeklődők vi­szont délután négy óra után már senkit sem találtak a tetőn. Tör­tént ugyanis, hogy mintegy nyolc órányi csavargatás, tekergetés után sem találtak egyetlen árva mű­holdas adót sem. A Super Channel helyén szupercsönd uralkodott. Meg kellett tehát keresni az okot Az első gyanúsított a tápegység volt. A mérőműszer szerint min­den forrasztás jól üzemelt, mégis volt vele valami prücök. Már ép­pen a darabokra szedése lett volna műsoron, amikor az egyik lenin­­városi segítő halkan megjegyezte: — Gyerekek! Itt van egy kap­csoló! Nem ezt kellene bekapcsol­ni? Ördögöd van! No majd lesz egy-két szavunk a kollégákhoz, akik miután jegyzőkönyv készült arról, hogy hibátlanul működik az egész, kitolásból elállították a kap­csolót. Eszembe jutott e rövid párbe­széd hallatán egy közmondás: nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal, így is ráillik a történtekre, de egy kis módosítással még inkább: na­gyon jól tudja a jobb kéz, mit nem tud a bal... A belső egységek tehát valóban kifogástalanok voltak, így a szer­számosládából előkerült a tájoló, s a szögmérő, hogy segítségükkel a megadott irányba fordíthassák az antennát. De minden hiába. Akár­hányszor végi­gpásztázták az eget, semmilyen jelet nem sikerült talál­ni, a a meddő próbálkozások vége az lett, hogy teljes egyetértés ala­kult ki: csak a rendszer lelke, vevői ej lehet a hibás. Fejétől baz­a­lik a parabola. Hogy ez így van-e, azt reméljük mihamarább eldöntik a posta ku­tatóintézetében, ahová bevizsgálni vitték e fontos alkatrészt, ám gya­nítom, a hiba nem csak, és főleg nem abban a fejben van ... Supák Tibor Római számok A jel­tvény teljes megfejtése után azokat a betűket kell kiválo­gatni, amelyek egyben római szá­mokat is jelenthetnek. Értéküket összeadva, megfejtésül egy számot kérünk beküldeni. VÍZSZINTES: 1. Egyes növé­nyeknek és állatoknak az a ké­pessége, hogy színben és alakban környezetükhöz tudnak alkalmaz­kodni. 14. Gyengén termő búza­fajta. 15. Egyik szülő szép meg­szólítása. 16. Italkeverő, bárokban. 17. Készpénz, röv. 18. Szerves gyök. 19. E napom 20. Középen hiányos tipeg! 22. Egyik szögfügg­vény. 24. Cserjék. 27. Lajstromba veszem a birtokot. 28. Nagy folyó. 29. Szelep vége! 32. Kevert időt! 34. Polc fele. 35. Csorog a ..., nagyon kívánja. 38. Rangos labdarúgó trófea. 39. Első fogás. 41. Mexikói öbölbe nyúló félsziget. 43. Talajművelő eszköz. 44. Han­gulatilag feloldódni. FÜGGŐLEGES: 1. Hatalmas tró­pusi fafajta. 2. Román férfinév. 3. Becézett ritka férfinév. 4. Tele­fontárs. 5. Nagyobb időszak. 6. egyforma betűk. 7. Tévékészülékek fontos alkatrészei. 8. Félédes! 9. Sérülés. 10. Délutáni társas össze­jövetel. 11. Sapiens ... 12. Házat készít. 13. Híres az idevaló as­­­szonykórus. 17. Feltéve, ha lesz­nek madárfiókák. 20. Bányászköz­ség. 21. Nagy spanyol festővel kapcsolatos. 23. Nem ül. 24. Bőr, kálium, fluor. 25. Kávé, egyne­­műi. 26. Zamata. 30. Több pápa neve, idegen írással. 31. Vissza: dunántúli megyénk. 33. Dologtalan méh. 34. Alsó helyzetben. 36. Fa­iparos. 37. .. .izmus, istentagadás. 39. Hajók sebességmérő műszere. 40. Óvoda, belül! 42. Annyi mint. 43. Igekötő. - 1988. AUGUSZTUS 18. 64, 05, 07 Elsőbbségáálás kötelező 1988. augusztus 11-én délután 5 óra előtt tíz perccel közlekedési baleset történt Lenin város külte­rületén. S. Sz. 14 éves érdi lakos kerékpárjával a Sallai úton a Má­jus 1. út felé haladt. Az elsőbb­ségadás kötelező tábla ellenére nem adta meg az elsőbbséget a Szederkény városrész felől érkező, Kollár Józsefné miskolci lakos ál­tal vezetett Trabant gépkocsinak. A kislány balra nagyívben kifor­dult, s a személygépkocsinak üt­között. A baleset következtében S. Sz. 8 napon belül gyógyuló sé­rülést szenvedett, a mentő a mis­kolci baleseti sebészetre szállítot­ta. Az anyagi kár nem jelentős, alig több, mint 1000 forint. A bal­esetért S. Sz. a felelős, az alko­holszonda szeszesital-fogyasztást nem mutatott ki. Nem így a következő gépjármű­vezetőknél, akiknek közös jellem­zőjük, hogy ittas vezetésért von­ták felelősségre őket. Csörsz Zol­tán, Igrici, Kossuth út 38. szám alatti lakost a Leninvárosi Városi Bíróság 6 hónap javító-nevelő munkára ítélte, és 1 évre eltiltot­ta a gépjárművezetéstől. (A mun­káltatója tehergépkocsijával köz­lekedett.) Csörsz Bélát (Len­invá­­ros, Malinovszkíj út 15.) a bíró­ság 3 hónap fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte, és 3 év­re tiltotta el a gépjárművezetéstől. Molnár Antalt (Nagycsécs, Appo­­nyi út 24.) a Leninvárosi Városi Bíróság 7000 forint pénzbírsággal­­ sújtotta, a járművezetéstől pedig évre tiltotta el. Laczai János (Hejóbába, Dózsa György út 43.) a bíróság 3 hónap felfüggesztett 3 fogház-szabadságvesztésre ítélte, s évre tiltotta el a vezetéstől. Pribelszki János Leninváros, Mali­­novszkij út 3. sz. alatti lakost a bíróság 6 hónap javító-nevelő munkára ítélte, jogosítványát pe­dig másfél évre bevonta. MŰVELŐDÉSI ÉS SPORTPROGRAM 18., CSÜTÖRTÖK 15.00, F: Videómozi: Végtelen történet. Amerikai ifjúsági film. П.30, 19.30, B: Az ördög jobb és bal keze. Színes, szinkronizált olasz film. Főszereplők: Bud Spenczer és Terence Hill. A test­vérpárt csak az ördög jobb és bal kezeként becézik, annyira gyor­san és jól lőnek. Egyikük seriff­nek szegődik, és a szegény mor­mon telepesek védelmében kemé­nyen összetűz a környék rettegett urával... 16.00, D: Színjátszó szakkör 19., PÉNTEK 17.30, 19.30, B: Az ördög jobb és bal keze. Színes, szinkronizált olasz film. 19.00, G: A miskolci Estoril dzsessz-rock együttes koncertje. Belépődíj 20 forint, nyitott prog­ram. 16.00, D: Fotószakkör 18.00, D: Zenekedvelők köre. 20., SZOMBAT 19.00, G: Diszkó 21. VASÁRNAP 17.30, B: Világautó. Színes, szink­ronizált, NSZK fantasztikus film. Ralp Korda fejlesztőmérnök egy jelentős autóipari konszernnél. A fiatal kutató zseniális találmányán dolgozik, olyan „világautón”, ame­lyet a környezetre ártalmatlan energiaforrás táplál. A háttérben azonban különböző érdekek mű­ködnek, hogy megszerezzék a ta­lálmány ellenőrzési jogát 22. HÉTFŐ 17.30, 19Л0, B: Világautó. Szí­nes, szinkronizált NSZK fantasz­tikus film. 18.00, C: Vámpír négykeréken. Színes, szinkronizált csehszlovák film. 19.08, G: Filmvetítés 23., KEDD 10.00, F: Videomozi: A nagyeszű sündisznócska. Magyar bábfilm. 16.00, D: Fotószakkör 18.00, H: Videoprogram. 24., SZERDA 19.30, A: A Budapest Táncegyüt­tes műsora. Belépődíj: 50 forint. 18.00, C: Hannah és nővérei. Szí­nes, szinkronizált amerikai film­vígjáték. Rendezte: Woody Allen. Főszereplők: Woody Allen, Mia Farrow, Michael Caine. Hannah és nővérei a New York-i értelmiség konfliktusokban gazdag, színes éle­tét élik. Hosszú úton jutnak el ön­­magukig, gyakran átrendeződnek kapcsolataik. Szeretnek, elválnak, majd ismét összebarátkoznak, szin­te átláthatatlan rend szerint... 19.00, G: Klubgyűlés 18.00, H: Nyitott program JELMAGYARÁZAT­ A: Derkovits Gyula Művelődési Központ, Széchenyi út 2. Telefon: 11-378, 11-558. B: Derkovits Gyu­la filmszínház, Széchenyi út 2. Telefon: 11-378. C: Sodrás mozi, Ságvári u. 33. Telefon: 11-261. D: Tiszaszederkényi művelődési köz­pont, Ságvári u. 33. Telefon: 11- 261. F: Városi könyvtár, gyermek - és ifjúsági mozi. Telefon: 11-743. G: TVK Mobil ifjúsági klub, Bar­tók B. út 11. Telefon: 22-876. H: Csőszer ifjúsági klub, Tisza u. 1. összeállította: Budai Erika ANYAKÖNYVI HÍREK A Leninvárosi Családi Iroda rendezésében 1988. augusztus 13- án házasságot kötött Deák Ferenc és Suhajda Ilona, Molnár Sándor és Sugár Katalin, valamint Fodor Gábor és Nagy Erika. Sok boldog­ságot kívánunk az ifjú pároknak! Júniusban született gyermekek: Böszörményi István és Tóth Má­ria szülők István, Varga Tibor és Márkányi Zsuzsa szülők Tamás Tibor, Kiss Tamás és Csontos Eri­ka szülők Tamás, Czesznák Mi­hály és dr. Márton Ilona szülők Zoltán, Szabó István és Tóth Má­ria szülők Nikoletta, Oláh Dezső és Virág Enikő szülők Péter, Ber­kes László és Zorgel Julianna szü­lők Éva, Petneházi Szilveszter és Kramer Ágnes szülők Sándor, Ba­rad János és Szőke Ildikó szülők Viktor, Káló József és Bódi Mária szülők Eszter, Bucsi László és Zetei Piroska Mónika, Gera Zoltán és Puskás Katalin szülők Zoltán, Ko­vács István és Puskás Ilona szü­lők Szabina, Papp Mihály és Far­kas Judit szülők Mihály, Vajnáro­­vics Tibor és Szabó Éva szülők Szilvia, Szőke László és Muhi Er­zsébet szülők László, Kiss Zoltán és Szilágyi Lídia szülők Zsolt, Mészáros István és Baranya Ilona szülők Anna, Majoros László és dr. Üveges Zsuzsanna szülők Zsu­zsa, valamint Kovács Róbert és Belényesi Erika szülők Edina ne­vű gyermeke. Júliusban született gyermekek: Vasvenszki Tibor és Hubi Anna szülők Gábor, Polánszki Ferenc és Kemény Andrea szülők Eszter, Varga István és Bényei Erika szü­lők Ádám, Kalászi István és Dul­­házi Anna szülők Zoltán. Kispál István és Kiss Ildikó szülők Dáni­el, Czékmány Rudolf és Nótár Mária szülők Rudolf, Németh At­tila és Balázs Zsuzsa szülők Já­cint, Ardey Endre és Tóth Zsu­zsanna szülők Emese, Tanyi János és Gondol Ágnes szülők Attila, Kokovai Gyula és Jarecsny Éva szülők Éva, Bíró Imre és Mikula Klára szülők Attila, Rózsa István és Hónig Rita szülők István, Ged­­rus Béla és Bujdosó Irén szülők Tímea, valamint Tarcsi László és Hankó Tünde szülők Anita nevű gyermeke. Köszöntjük városunk legifjabb polgárait. A LENINVÁROSI TELEVÍZIÓ Augusztusban a Leninvárosi Te­levízió hétfőnként — az utolsó hét­­fő kivételével, amikor a szokásos adással jelentkezik — este 7-től in­formációs összeállítást közvetít, be­­tűreklámmal, kábelinfóval, s töb­bek között a műholdas adások vé­teli lehetőségeiről is aktuális híre­ket ad. SZERKESZTŐSÉGI ÜGYELET Lapunk következő megjelenésé­ig csütörtökön, pénteken, hétfőn és kedden 9-től 13 óráig Magyar Ágnes munkatársunk tart ügyeletet. Szer­kesztőségünk telefonszámai: 22-872 és 21-739. A VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS AUGUSZTUS 18—24-IG A meleg mérséklődik, helyi zá­por, zivatar bármikor kialakulhat. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 25—30 CC, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12—17 ° C kö­zött várható. A csapadék valószínűsége 25—30 % között, mennyisége a sokéves átlagnak megfelelően alakul. városi telentra­mm 4* * &o 40. 1­­sapadék valói LENINVÁROSI KRÓNIKA 5. _

Next