Tiszaújváros - Krónika, 1992 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1992-11-19 / 47. szám
Pa-Dö-Dős pelenkapótlás Ki húsz éve nem mulatott Valahol ott kezdődnek egy közösség alapjai, amikor a 15 éves idős néni bajuszt ragaszt magának, pörge kalapot vág a fejébe, s eljátssza a részegen hazatérő férjet, akit sodrófával, lepcses szájjal fogad sokszoknyás felesége. S teszi mindezt nem a tükör, de klubtársai előtt, kik maguk is íoncsikos óvodásnak, csutorás cigányasszonynak öltözve göcögnek-gurulnak a produkció láttán. — Bizony, nem egy év munkája fekszik abban — mondja Holeczné Kovacsik Judit, a Gondozási Központ vezetője —, hogy most már az idősek is vállalják a szereplést. Először sehogy sem akartak kötélnek állni, csak azt hajtogatták, ők ugyan nem nevettetik ki magukat, nem fognak itt mások szeme láttára bohóckodni. Aztán gondoltunk egy merészet, s mi, gondozónők bújtunk jelmezbe. A tágas, világos társalgóban már peregnek is a farsangot megörökítő videokockák. Két, a Pa-Dö- Dős lányok méreteihez képest vékonyka gondozónő épp a By by Szását énekli, miközben minden igyekezetével azon van, hogy a hiányzó kilókat pótló, s tánc közben kipergő pelenkákat valahogyan visszatömködje a halásznadrágba. — Minden évben megtartjuk — folytatja Judit — a hagyományos ünnepeket, az anyák napját, farsangot, a szüreti bált, s az időseink most már maguk kutatják fel, mit szeretnének előadni. Az ünnep előtt két-három héttel már lázasan folynak a próbák, s a jövő évi farsangra is összeállnak lassanként a tréfás jelenetek. Ebédre várakozva a férfiak a folyosón verik a blattot, az asszonyok egy másik szobában együtt beszélgetnek, kézimunkáznak. — Ma mi volt a program? — A kedd az piacolós nap — vágják rá kórusban. — Ilyenkor sok az árus, s szerényen, ami tőlünk telik, de szeretnénk karácsonykor meglepni az unokákat, dédunokákat. Aztán újságot olvastunk. Teri néni, akit rangidős lévén Teri anyánknak szólítunk, a fő-fő olvasónk. Lám, most is a lapokat bújja — mondja Rózsika néni, a virágfelelős. — Szeretem tudni — néz fel Teri néni —, mi van a világban. Azt is szeretném tudni, mi történik a városban, de maguk aztán olyan apróra nyomják azokat a fránya betűket, hogy ember legyen a talpán, aki elolvassa! Hát a nyugdíjasokra nem gondolnak? Aranka néni rendszeresen felsepri az udvart. — Kell az a kis levegőzés, szívesen csinálom. Nem parancsolt rám senki — emeli fel kissé a hangját — magamtól csinálom. Jólesik a mozgás. Egy-egy kellemes estét eltöltve, az idősek klubjának tagjai gyakran táncra is perdülnek. Van köztük, aki mielőtt idejött, húsz éve nem mulatott s olyan is, aki itt, a többiektől leste el a csárdást. Ebédhez terítenek — már érezni a krumplileves, a sült hús illatát —, búcsúzkodunk, de az egyik néni még megjegyzi: — Mert tudja, kedves, nagy úr a magány. Azért jó itt nekünk, mert érezzük, hogy törődnek velünk, hogy nem vagyunk egyedül, hogy számíthatunk a másikra. Tamás Mariann Kártyacsata. Fotó: Bartók István Fáit a szívem ha égett. a nádtetőkészítő A nyolcvannyolc éves Oláh Berti Bácsi ma is pontosan emlékszik rá, hogy mikor csinálta az első nádtetőt, ljsat írtak akkor. Ebben az évben házasodott meg, s a jussban kapott ház tetejét kellett kicserélnie. A tető remekül sikerült, még csodálói akadtak. Olyannyira, hogy ettől kezdis vetelőkészítésben sógor, koma az ő tanácsát kérte ki. Berti bácsinak így hát volt alkalma mesteri fokon elsajátítani a szakmát. — Nem akartam én hozzányúlni a tetőhöz — emlékszik vissza —, erre a körülmények kényszerítettek rá. A nagyapámtól kapott ház teteje sajnos olyan állapotban volt, hogy abba nem lehetett beköltözni. Hallottam róla, hogy Nagycsécsen — én egyébként Kesznyétenben születtem és ott is laktam — van egy jó tetőkészítő mester. Meg is üzentem neki, hogy jöjjön el hozzám. A mester azonban nem jött. Mit tehettem mást — tárja szét karját Berti bácsi —, ott volt a csinos, fiatal feleségem, s alig vártuk, hogy saját kuckónk legyen. Felmentem hát a padlásra. Hívtam egy-két barátot, s így hárman egy hét alatt meg is csináltuk a tetőt. A Váz megvolt, csak a fedőanyagot, a nádat kellett rátenni. Az apróbb fogásokat tudtam én — hangsúlyozza Berti bácsi —, mert a faluban a tetőkészítéseknél sokszor adogattam ám a kévét. Abban az időben minden házon nád, meg zsúp volt. Nem úgy, mint most. Máma már nádfedeles házat alig lehet látni. Itt, a faluban — Berti bácsi jelenleg lányánál, Tiszaszederkényben tartózkodik — úgy tudom, csak egy ilyen épület van. Pedig higgye el, sok szempontból jobbak voltak azok a házak. A szalonna meg a kolbász a nádtető alatt sohasem avasodott meg. Berti bácsi ezt követően a szakma titkaiba avat be. — Egy ház teljes befedéséhez olyan ezer kéve nád kellett. A nádat mindig télen vágtuk (lékolással), ekkorra érett be ugyanis a növény. A legszebb, a legerősebb nádvesszők Tiszalúc környékén, az Emberes, az Ökörfűz, a Kerektő nevű laposban nőttek. Szinte az egész környék odajárt. A terület egyébként urasági birtok volt. Cseriben az uraságnak is nádat kellett szednünk. Az uradalmi birtok almijait, istállóit szintén náddal fedték be. — Egy parasztház lefedéséhez három emberre volt szükség — folytatja Berti bácsi. — Az egyik a tetőn, a másik a padláson dolgozott, a harmadik pedig az adogató volt. A fedés a tető aljától indult, ahol először olyan fél méter magasan, deszkákat fektettünk le. A tető egyébként hasonlóan, mint most, fenyőlécekkel volt befedve, csak sokkal ritkábban, mint a cserép alá szokás. A nádrakást az alsó, bedeszkázott résznél kezdtük. Volt egy nyeles szerszámunk — ez lapos volt, és felvevőnek hívták —, ezzel igazítottuk, szorítottuk egymáshoz a kévéket. Ezután pedig egy horogtű segítségével — ezt a padláson levő személy tartotta — egy erős drótot húztunk a nád fölé. Amikor a drótot leszorítottuk, a padláson megcsavartuk, majd elvágtuk, s az első sor már kész is volt. Jöhetett a következő sor. Nagyon fontos volt, hogy a kévék mindig szorosan fedjék egymást. A ház nyeregrészét a munka utolsó műveleteként, mindkét oldalon deszkalappal rögzítettük le. Az előnyök mellett veszélyei is voltak a nádtetőknek ... Hamar lángra lobbantak. — A nádtető a 30—35 fokos meleget is kibírta, magától ritkán gyulladt meg. Sokkal inkább a gyújtogatástól. Amikor divatba jött a cserép, a pléhtető, a biztosított házakat saját gazdáik gyújtották lángra, mert a biztosítási összegből már a cserépre is futotta . .. Ilyenkor mindig fájt egy kicsit a szívem. Berti bácsi hosszú élete folyamán nemcsak nádtetőkkel foglalkozott, hanem avatott ismerője volt a halászfelszerelések, a konyhai, a kerti szerszámok készítésének is. Utódja a környéken nincs. Nincs, aki folytassa a mesterséget, melyre az idős bácsi oly szívesen emlékezik. (M) Csak a konkrét célra leaNp a donor Az elmúlt héten, csütörtökön és pénteken a Derkovits Művelődési Központban szervezték meg a véradást, ahol a két nap alatt közel 150 tiszaújvárosi, mintegy hét liter életet adó vérrel segítette a rászorultakat. — Sok, vagy kevés-e ez a vérmennyiség? — kérdeztük dr. Barna Erikát, a megyei vérellátó állomás munkatársát. — Tiszaújvárosba érdemes kijárnunk, itt mindig több véradót üdvözölhetünk, mint a megye más településein. Legutóbb а туК [UNK]ап szerveztünk véradást, és ott is igen sokan jelentkeztek donornak. Az általános helyzet azonban az, hogy folyamatosan csökken a véradók száma. — Talán az AIDS-től félnek az emberek? — Nem. Nem hiszem. Mindenki tudja, hogy egyszer használatos, steril tűkkel dolgozunk, kizárva a fertőzésveszélyt. Az okokat én inkább a közömbösségben keresném. Kevesebb az új véradó, mint az elmúlt években, s ők is leginkább a diákok, a sorkatonai szolgálatot töltők közül kerülnek ki. — Van-e valamiféle kritériuma annak, hogy ki adhat vért? — Tizennyolc év és ötven kilogramm alatt nem fogadjuk el az ajánlkozást. Kizáró ok lehet még a májgyulladás, egy nagyobb műtét, a terhesség, a szoptatás időszaka, s a nem megfelelő laborvizsgálati eredmény is. — Milyen időszakonként célszerű, vért adni? — Háromhavonta Akik rendszeres véradóink, azok állítják, hogy egy-egy véradás után kellemesebbé válik a közérzetük. Egy embertől általában 400 milliliter vért veszünk le, s kivéve az első donoros fiatalokat, akiknél néhány perces rosszullét előfordulhat, a legtöbb embernél ez semmiféle gondot nem okoz. Jó lenne, ha minél többen jelentkeznének véradásra, de sajnos az a tendencia, hogy csak egyegy konkrét cél érdekében, például egyik munkatársnak van szüksége vérre, vagy a családban már valakinek az élete függött a szükséges vérmennyiségtől, mozgósíthatók az emberek. T. M. Átképzés Kedves fiatalok! Németországban folyó átképzés felkészítésére várjuk azokat a pályakezdő munkanélkülieket (másfél évnél nem régebben fejezte be tanulmányait, és nem rendelkezett még munkaviszonnyal), akik kedvet éreznek az egészségügy területén végzett magas színvonalú munkára. képzés szakiránya: 1. Betegápoló nővér (3 év) 2. Gyermekápoló nővér (3 év) 3. Segédápoló (1 év) A németországi beiskolázás várható ideje: 1993. szeptember. A sikeres előkészítés után a német partnerrel együtt kerül sor a kiutazásra kerülő fiatalok kiválasztására. A jelentkezés feltételei betöltött 18. életév, egészségügyi alkalmasság, érettségi, vagy egészségügyi szakiskolai végzettség, szakmai alkalmasság (megbízhatóság, empátia, lelkiismeretesség, együttműködési készség...), a német nyelv minimális ismerete. Előnyt jelent: — a tiszaújvárosi, illetve vonzáskörzetében való lakóhely. Az alkalmassági vizsgán megfelelt jelentkezők a képzést megelőzően féléves hazai felkészítésben vesznek részt, ahol alapvető szakmai ismereteket és német nyelvtudást sajátíthatnak el, valamint gyakorlati munkán vesznek részt. A hazai felkészítés helye: Tiszaújváros, illetve a megyei kórház (Miskolc). A felkészítés ideje: 1992. december 1.—1993. május 31. (napi 6 óra elfoglaltsággal). A hazai felkészítés minősítéssel zárul. A németországi képzés helye Ludwigshafen. A képzés vizsgával zárul, mely német szakmai képesítés megszerzését teszi lehetővé. Jelentkezni lehet a területileg illetékes munkaügyi központokban. Bővebb felvilágosítást a tiszaújvárosi önkormányzatnál, Poropatich Péternél (telefon: 49- 41-333/56-os mellék), illetve az Ongroman Kft.-nél lehet Menedzserképző kapui (telefon: 48-10-449). Jelentkezési határidő: 1992 november 20. A felkészítő tanfolyam december 1-jén indul. A kottaolvasás elől megszökött a megye legjobb nótásai A Derkovits Művelődési Központban megrendezett Amatőr gálán nemigen akadt vetélytársa a gondozási központ nótaegyüttesének, annál többen neveztek ebben a kategóriában a területi versenyre, melyet az elmúlt hét végén tartottak meg a miskolci Ady Endre Művelődési Központban. A Tiszaújvárosi magyar nótával képviselő Kovács István énekes és kísérő zenekara — Varján Tibor prímás, Stefán István cimbalmos és Papp Lajos tangóharmonikás — a megyei szintű megméretésen a legjobbnak bizonyult. — Fájó pont az nekünk — mondja a nótás kedvű Pista bácsi —, hogy mivel későn kaptunk észbe, s a nevezést csak az énekes kategóriában juttattuk el a szervezőkhöz, a zenekart nem értékelte a zsűri. Pedig, míg meghozták a döntést, mi szórakoztattuk a közönséget, s közben a környékbeli idősek még táncolni sem restellettek. Az első helyért járó díjat — egy bőrkeretbe foglalt selyemvirág-kompozíciót — csak én vehettem át. Tanult-e valaha is énekelni? — A dalos kedvemet az édesapámtól örököltem. Annak idején őt még a rádióba is hívták énekelni, de amikor meghallotta, hogy kottát kellene olvasni, hát inkább megszökött. Én is csak hallás után énekelek, gyűjtöm a Solti Károly-, Kovács Apollónia-, Jávor Pál-lemezeket. Legénykoromban Polgáron laktam, s bizony a lányos háztól hazajövet, vagy a mozi után, végigdaloltam az utcát. Aztán a paksi atomerőműbe kerültem dolgzoni, s ott is én voltam az énekes targoncás. Szekszárdról hoztak-vittek bennünket mindennap, s csak úgy, kedvtelésből az egyik szekszárdi szórakozóhelyen is nótázgattam. Mondták is a zenészek: ugyan, ne szerénykedjek már, kizárt dolog, hogy nem lennék hivatásos. — A miskolci verseny volt az első komoly megmérettetése? — 1972-ben beneveztem a Repülj pávába, de épp a fellépéskor torokgyulladást kaptam, így tulajdonképpen, igen. Vagy másfél éve próbálunk a gondozási központban, szórakoztatjuk a klubtársainkat, s ez mindannyiunknak örömet okoz. — Hangszeren játszik-e? — Most, 65 éves fejjel tanulok nagybőgőzni. Ha tudnék bőgőzni, az komoly erősséget jelentene a csapatnak. Egyébként csak énekelek. — Nem sajnálja-e, hogy nem képezte magát hivatásos énekessé? — Hát... Negyvenkét év kellett ahhoz, hogy igazán felfigyeljenek rám. Vagyis ránk. Talán ha nagyobb városban éltem volna, ha jobbak lettek volna az anyagi körülményeink... Most azonban hálás vagyok a gondozási központnak, a zenésztársaimnak, hogy rendszeresen próbálhatunk, hogy együtt muzsikálhatunk. S nekem ez mindennél többet jelent. T. M. Pótjegyzék Eredeti listánkban ezeknél az adatoknál voltak hibák — legalábbis, amelyeket olvasóink jeleztek. Elnézést kérünk. Bádonyi Sándor Szt. István út 21. ászt. 1. 48-646 Breznai Sándor József A. út 13. 4/1. 45-598 Czaga Imre Barcsay tér 2. 6 3. 48-434 Dabánisz László Barcsay tér 2. 7/1. 48-433 Erdei Gábor József A. út 11. 4/2. 47 587 Fodor Pál Árpád út 24. 3 1. 47-104 Fűzi Csaba József A. út 23. 4 4. 47-858 Gyúró József Árpád út 7. 3/3. 46-200 Hangácsi János Istvánné Mátyás kir. út 10. 9/3. 46-242 Hiller Miklós Deák tér 4. fszt. 3. 47-900 Bácsik Tibor Szt. István út 31. 12.47-868 Kovácst Nándor Hajdú tér 1. 4.4. 48-900 Kovács Géza Árpád Út 45. 2 .3. 49-265 Lóczy Istvánné Árpád út 4. 12. 49 936 KRÓNIKA 4. OLDAL 'шавв [UNK]вятттт [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK]т [UNK] [UNK] [UNK] [UNK]ав [UNK] [UNK]а [UNK] [UNK]ятаяяя [UNK]тт 1992. NOVEMBER 19. шт [UNK]тя [UNK] [UNK] [UNK]т [UNK] [UNK]т