Tiszaújváros - Tiszaújvárosi Krónika, 2005 (23. évfolyam, 1-52. szám)

2005-07-07 / 27. szám

2005. JÚLIUS 7._______________ Az én Nagy Könyvem Kosztolányi Dezső: Édes Anna Halászi Aladár, középiskolai tanár: - Mielőtt egy remek országos akcióvá nemesedett volna keres­nünk a legszebb, legjobb, legna­gyobb könyvet, már gyermekko­romban, mindjárt az olvasás technikájának elemi ismereteit megszerezve gondoltam arra, hogy ha már olyan csodás törté­netek vannak a könyv fedelével lezárva, mint a mesék, vagy ép­pen a Móra Ferenc-i ,édes-bús históriák, a Gárdonyi-féle török­verő Gergő hősiessége, akkor kell legyen egy mű, amelyben minden szépség, jóság, érzelem benne van. Aztán minden kézbe vett könyvben ezt kerestem. Úgy voltam vele, mint a sokszor háza­suló, partnert váltó, hogy keres­tem az igazit. Mind az volt, de gyermekkori álmom beteljesülé­se - hogy egyben legyen meg minden jó - nem történt meg, így kénytelen vagyok sok műből ös­­­szerakni azt az egyet. Az Édes Anna kedves regé­nyem annak ellenére, hogy alig hagy egy percet is érzelmileg jól­­esően elnyújtózkodni, mert meg­nyugtató a történés menete, vár­ható végkifejlete, részleteiben pedig apró örömök forrása. Ma már más a szépről, jóról a felfo­gásom. Számomra akkor lesz nagy a könyv, ha egészében és elemeiben is életszerű, emberi, szóljon bár boldogságról vagy boldogtalanságról. Édes Annát a mániákus gazdasszonya úgy fa­ragta jó cseléddé, hogy közben géppé alakította. Egy fiatal lányt, ha megfosztanak a szóra­kozás, a szabad párválasztás le­hetőségétől, közben pedig gya­­núsítgatják lopással, nem látják meg benne az embert, akkor tör­vényszerű, hogy egyszer beso­­kall. Kosztolányi az 1920-as években a Sigmund Freudtól ta­nult pszichoanalízissel mutatta be több regénye hőseit. Nem a külső, térben-időben zajló ese­mények az elsődlegesek, hanem azok csak tárgyias jelei a belső­ben, a lélekben zajló viharoknak, amelyeket elfojtanak tudattal, de egyszer visszafoghatatlanul kitör majd az emberből az indulat és szörnyűségek történnek. Anna például megöli gazdáját és gazd­asszonyát, közben és utána sem érez bűntudatot, mert az ok-oko­­zat természetes módon alakult. Annyi sérelem „apróban" kitesz egy nagy „sértést ”. Hézagtalan Kosztolányinak a logikai vonalvezetése, a lélek­­rajz, az emberismeret, az élettér és benne a megélt élet harmóniá­ja és harmóniátlansága, a végki­fejlethez vezető út. Mindehhez a sejtető nyelvezet, az örömtelen­­ség leírása társul úgy, hogy min­den olvasó kristálytisztán látja, mi volna a regénybeli helyzet tisztességes megoldása, ha az éppen vele történnék a valóság­ban. A regénybeli helyzet is való­ság, de művi, töményebb, tisz­tább, szemléletesebb a megélt­­nél, ezért tanulságosabb is. Nem kerestem a regényben külön igazságokat, de vonzott, hogy elgondoljam, én mit tettem volna hőseim helyében. Ez a szellemi és erkölcsi helyzet meg­élése maga a műélvezet, komoly játék. Ha dráma nélküli könyvet akarok olvasni, akkor lányregé­nyeket veszek elő, vagy kínai operát, „drámát” nézek, ahol tiltott a tragikus végkifejlet. E műről banális tartalmak el­mondhatók ugyan, de méltatlan lenne egyszerűsítenünk olyasva­lamire, mint szeressük egymást, értsük meg a másikat, ne hasz­náljuk ki azt, aki segít stb. E re­gényben csupa ilyen - a többi­ben is - a „tanulság", de felöl­töztetve talpig életbe, érzelembe, gondolatba. Kedves Olvasóink! Tájékoztatásul közöljük, hogy a Városi Könyvtár 2005. július - augusztus hónapban szombati napokon ZÁRVA TART. Felújítási munkák miatt a könyvtár 2005. július 18- augusztus 15-ig ZÁRVA TART, szolgáltatásaink szünetelnek A nyári zárva tartás alatt keddi, szerdai csütörtöki és pénteki napokon csak a földszinti Folyóiratolvasó várja látogatóit 10-14 óra között, ahol lehetőség nyílik a napi, friss újságok, folyóiratok olvasására. Nyitás: 2005. augusztus 16. (kedd) 10 óra A Krónika rejtvénye Egy poén Az alkoholista elmegy az or­vosához, hogy leszoktassa. Az orvos megállapítja, hogy súlyos a probléma, ezért azt mondja: - Többet soha, egy pohárral sem! - Vízszintes: 1. A poén első része 12. Mohón­eszik 13. Il­jusin repülőgépe 14. Község megyénkben 15. Ellop 16. Nem egészen a tiéd! 18. Vál­lalat megyénkben 19. Töltény­tartó 21. Mezőgazdaságra uta­ló előtag 23. Ivartalanított hím juh 24. Ajándékoz 25. Félig ölbeli! 27. Közép-Amerika in­dián népe volt 29. Matéria 31. Elektromosan töltött elemi ré­szecske 32. Régi római pén­zecske 33. Belül a kabinban! 35. Város és férfinév 37. Po­csék 38. Szerencséje van 40. Női név 41. Holmium és ezüst vegyjele 42. Döntés, népiesen 44. Vérpálya 45. Villanyégő Függőleges: 1. A poén foly-Amikor kontrollra megy a páci­ens, megkérdezi: - Nos, használt a jótanács! /- választ rejtvé­nyünk fősoraiban olvashatják festőink­­­tatása 2. Község a Mátrában 3. Tavalyi itóka 4. Lakóépület 5. Hamis 6. Női név, egy opera cí­me is 7. Balatoni üdülőhely 8. Fordított személyes névmás 9. Önrész része­ 10. Lakóhelyük adatai 11. Növényi rész 17. Ide­geivel felfogja 20. Nem egészen ilyen! 22. Sziget horvátul 25. Személyes névmás 26. Indonéz sziget 28. Személyem 29. Cím­festők segédanyaga ez a könyv 30. Szereplő a Pál utcai fiúkból 32. Nyári idénymunkát végző 34. Valaki számára súlyos terhet jelentő körülmény 36. Esdeklő 37. Alaktalan 39. Folyami kikötő 4. Hérosz 43. Szintén ne 45. Igekötő 34 sz Kultúra________________________ _______________5. OLDAL szesz.e­ net.hu Amikor véglegesen megbizo­nyosodtál róla, hogy Emerencia csak játszadozott veled, méghoz­zá kíméletlenebbül, mint macs­ka az egérrel, akkor- emlék­szel? -, rád tört a kétségbeesés, amely vadorzóként kést szúrt bordáid közé, s megforgatta azt ott a szived táján. Elsápadtál ettől az iszonytató fájdalomtól, ám mégsem ordí­tották fel tőle. Csak tűrted össze­szorított foggal, falfehér rémü­lettel orcádon a minden porci­­kádat égető szörnyű kint. Né­mán, férfi módra. Ezzel a késsel a bordáid kö­zött, szívtájon kicsúcsosodó fáj­dalommal éltél hónapokon, éve­ken át, mígnem a múló idő csak megkönyörült rajtad. Erőt adott értelmednek, s az- már, mint az értelem - torkon ragadta a ben­sődben fájdalmat indukáló két­ségbeesést, s bírókra kelt vele. Az értelem és a kétségbeesés párharcát, mely Emerencia mi­att folyt, pontosabban az ő „cserbenhagyásos gázolása ” váltotta ki, egy idő után kezdtet­ szórakozott érdeklődéssel figyel­ni, úgy, mint egy előkelő utazó, aki Madridba érkezve kíváncsi a bikaviadalokra. S egy ilyen szórakozott, már­­már elmélázott pillanatokban, talán véletlenül, de mindeneset­re nem tudatosan, kihúztad a kést a bordáid közül..., s ten csoda. Attól a pillanattól kezdve nem éreztél semmiféle fájdal­mi Ezen olyannyira elcsodál­koztál, hogy a kihúzott kés he­gyével elkezdted a körmeidet piszkálni Később azt érezted, hogy éhes vagy. A késsel szalonnát vágtál, s hozzáláttál falatozni Szalonnát barna kenyérrel és paradicsommal. Finom volt a szalonna, Emerenciáról teljesen elfeled­keztél. A késnek viszont örültél, hiszen úgy vágta a szalonnát, olyan éles volt, akár a borotva. Hajdú Imre .MS Mester munka közben (rézkarc) Mezey István munkája^ Hatvanadik születésnapja alkalmából életmű kiállítást rendezett Kazincbarcika város Mezey István festő- és grafikusművész munkáiból, aki legjobb művei válogatásával köszöntötte a tárlatlá­togatókat. Mezey István lapunknak is külső munkatársa, rajzaival gyakran találkozik a Tiszaújvárosi Krónikában az olvasó. A számos festményt, grafikát, könyvillusztrációt bemutató tárlat anyagából, mi most néhány rajz közreadásával köszönjük kollégánkat. Isten éltessen, Pista! Illusztráció Tollas Tibor verséhez Tengerparti éjszaka (tus) Neptun (tus) „Évtizedek óta ilyen (szakál­las és szikár), és mindig számít­hatunk rá. Sok arca van, de ezek az arcok valahogyan egyfor­mák. Hasonlóvá teszi őket az alázat és az igényesség. ’ Műtermi magáho

Next