Tiszaújváros - Tiszaújvárosi Krónika, 2016 (34. évfolyam, 1-52. szám)

2016-01-14 / 2. szám

/3. oldal X - Zöld világítás Új esztendő, új okmány /3. oldal 9км 9 . Tit ■ A hétvégén ismét havazhat Gyorsan jött, gyorsan ment, visszatér Pulóverben lehetett focizni a zöld gyepen, és szikrázó nap­sütésben gyújtottuk meg a ka­rácsonyi gyertyákat is. A téli szünet inkább tavaszi volt és a termosztátot is lejjebb te­kerhettük, mint azt ilyenkor­­­­­ télvíz idején szoktuk. Kevesebbet fűtöttünk, többet voltunk a szabadban, szánkózás helyett bicikliz­tünk. Szilveszterre azonban megérkezett a hideg, az igazi téli. A fagyos napok után január 4-én leesett az első hó is. Az utak, járdák csúszásmentesítését még aznap 8 munkagéppel és 78 munkással elkezdte a Tiszaúj­városi Városgazda Nonprofit Kft. - Valójában karácsonyra vártuk a hóesést, ehelyett az új év első munkanapjára kap­tuk. Nem ért váratlanul, hiszen az előrejel­zések tájékoztattak, mi pedig már novem­ber óta téli hadrendbe állítottuk gépeinket - mondta Kerékgyártó István, a Város­gazda Kft. ügyvezető igazgatója. - Ahogy erősödött a hétfői hóesés, alásóztunk a gépjárművekkel, majd másnap, kedden hajnalban is bejöttünk, hiszen megérke­zett addigra a csapadék utánpótlása is. Az utak takarítását, csúszásmentesítését nehezítette, hogy akkor már -9, -10 Cel­sius fok volt a hőmérséklet, ilyen hideg­ben pedig a só, a kalcium-klorid nem hat úgy, mint az enyhébb időben. Ezért egy kicsit probléma volt az utakon, járdákon, de déltájban már megoldódott minden. A csúszásmentesítésben a munkagépek mellett emberi erőt is bevetettünk, a mun­kások főként a gyalogátkelőhelyeknél és az intézmények előtti hóeltakarításban segédkeztek. Természetesen, ha szükség lesz rá, úgy van tartalék is, hiszen ilyen esetekre van szerződésünk alvállalkozók­kal gépi és kézi személyzetre is. Nem sokáig élvezhettük a tél örömeit - hiszen azok is vannak, gondoljunk csak a szánkózó gyerekekre - mert hiába hullott utánpótlás, a hétvégére megérkező enyhe idő latyakossá, sárossá, szürkévé változ­tatta a várost. Úgy tűnik azonban, hogy a tél folytatódik. Az előrejelzések szerint a hétvégén újabb havazással és kemény mínuszokkal tér vissza. Az utak, járdák csúszásmentesítését nehezítette a mínusz 9-10 fok. A hétvégén újra siklik a szánkó? Haltelepítésre kész a játszótér. (Fotó: facebook, Markóczi Attila) Dorkát díjazták /8.«ildal f Am 10- ^Tiszaújvárosi KRÓNIKA Rt/ 1*1^ 1'­31 L<M Mosófolyadékot, oldószert ártalmatlanítottak Az Ecomissio Kft. vezetése a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hi­vatalhoz és a helyi médiához érkezett lakossági érdeklődésekre is válaszolva, a budapesti Illatos úti veszélyes hulladékok ártal­matlanításával kapcsolatban szükségesnek látja, hogy röviden tájékoztassa a Tiszaújvárosban és környékén élő lakosságot. Mint ismeretes, a kormány finanszírozásában - állami felügye­let mellett - a Budapesti Vegyi Művek Zrt. Budapest, Illatos úti telephelyén tárolt és felhalmozott közel 2.500 tonna veszélyes hulladék elszállítása a napokban befejeződött, ezek nagy részét hazai hulladékégetőkben ártalmatlanították (elégették). A nagy sajtónyilvánosságot kapott - állami finanszírozású - mentesítési projektben társaságunk alvállalkozóként vett részt, igen korlátozott mértékben. Ennek keretében a tiszaújvárosi hulladékégetőnkbe kevesebb mint 50 tonna (mindössze 2 tar­tálykocsi, összesen 46,9 tonna) folyékony halogénmentes vizes mosófolyadék, továbbá 0,8 tonna klórtartalmú szerves oldószer érkezett. Ezek az átlagosnál kisebb veszélyességgel rendelkező hulladékok, melyek mennyisége is elenyésző, körülbelül az éves kapacitásunk fél százaléka. A folyékony hulladékok a tartályba fejtést követően zárt csőve­zetéken keresztül kerültek be az égéstérbe, ahol az ártalmatla­nításuk rövid idő alatt megtörtént, tehát nincs a telephelyünkön már ezekből a hulladékokból. Megjegyezzük, hogy az átvett hasonló típusú hulladékok termikus ártalmatlanítása (égetése) napi szinten történik, előzetes laborvizsgálatot követően. Tár­saságunk folyamatos emisszió-mérő berendezéssel rendelkezik, amely a kibocsátásokat monitorozza, valamint a jelenleg érvé­nyes legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak is megfelelő füstgáztisztító berendezést üzemeltet, amellyel a levegővédelmi kibocsátási határértékek biztonságosan, jóval az előírt érték alatt tarthatóak. Tudomásunk szerint az Illatos úti veszélyes hulladékokat túl­nyomó mennyiségben - a helyi adottságokból eredő előnyök miatt - a mentesítési helyhez közeli dorogi hulladék-égetőmű­ben ártalmatlanították. Tevékenységünkről honlapunkon (www. ecomissiokft.hu) tájékozódhatnak, ahol konkrét kérdéseikre is választ kaphatnak. Az Ecomissio Kft. vezetősége Vezetéklyukadás Nem jól indult az év a Tisza Szolg 2004 Kft.-nél. Január második hetében meghibásodott a jelentős terület hőellátását biztosító DN 200-as gerincvezeték. Lakóépületek, intézmények, iskola is tartozik az ellátási körbe. Reméljük, lapunk megjelenéséig a probléma már megoldódott, a meghibásodásról már múlt időben beszélhetünk. A vezetékhá­lózat elöregedése okozhat ilyen problémát, melynek megoldása időigényes feladat. Különösen akkor tűnik hosszúnak a szolgál­tatás kiesése, amikor a hőmérséklet alacsony. A Tisza Szolg 2004 Kft. annak érdekében, hogy a legkisebb kellemetlenséggel járjon a hiba javítása, január 13-án hajnali 3 órakor kezdte meg a rend­szer leürítését, majd az elhasználódott vezetékszakasz cseréjét. Ezt követi a rendszer újratöltése, mely több órát vesz igénybe. Azért döntöttek a javítás szerdai megkezdése mellett, mert az előrejelzés szerint a hétvégére jelentős lehűlés várható, ezért még az enyhébb időben igyekeztek gondoskodni a biztonságos ellátás feltételeiről, megakadályozva az esetleges nagyobb problémákat. A cég ezúton is köszöni a fogyasztók megértését és türelmét.

Next