Tiszaújváros - Tiszaújvárosi Krónika, 2019 (37. évfolyam, 1-52. szám)

2019-10-10 / 41. szám

ш.ш5sя [UNK].и_______________________Aktuális_____________________________*м Interjú Bráz György polgármesterrel „Nyugdíjba vonulok, de az utódok készen állnak a folytatásra" A közelgő önkormányzati válasz­tások kampányidőszakának ele­jén, az augusztus 20-ai ünnepsé­get követő napokban jelentette be Bráz György, Tiszaújváros pol­gármestere, hogy nyugdíjba vonu­lása miatt nem indul a következő megmérettetésen a polgármesteri tisztségért. A ciklus utolsó képvise­lő-testületi ülésén a testület, mel­­­lyel utoljára együtt dolgozott - ci­vil kezdeményezésre - Tiszaújvá­ros Díszpolgára címmel tüntette ki Bráz Györgyöt, akit pályafutása rövid értékelésére kértünk. Miért döntött úgy, hogy nyugállományba vo­nul, és nem indul az önkormányzati választá­son? Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy mikor fejezzem be a közéleti tevékenységemet. Elő­ször 2010-ben merült fel ennek a lehetősége, de végül úgy alakult, hogy további tisztséget vál­laltam, ezután még két ciklusban polgármester­ként dolgozom, dolgoztam. Nagyon szép volt ez a kilenc év, sok-sok munkával, eredmén­­nyel, és nem titok, sok küzdelemmel is járt. A mi városunk olyan különös helyzetben van, hogy politikai ellenszélben működik, de szaba­don. Ennek persze megvannak a nehézségei és az előnyei is. Tapasztaljuk, hogy időnként vá­ratlan akadályok gördülnek elénk, amelyek­nek a leküzdéséhez komoly erőfeszítések kel­lenek, viszont hatalmas előny, hogy senkinek nem vagyunk elköteleződve, aki a nagypoliti­ka szándékait erőltetné ránk, akár akaratunk el­lenére is, így lehetséges, hogy nekünk egyetlen szempont létezik a döntéseink meghozatalánál: a város érdeke. A kérdésre visszatérve, a 66. évemhez közeledve erősödött bennem az érzés, hogy pihenni kellene már egy kicsit. Mögöt­tem van több évtizednyi vezetői munka, a ma­ga döntéseivel, felelősségével, sok-sok kötele­zettség, amely elé fontossági sorrendben sem­mi, még a saját családom sem kerülhetett. Már régen eldöntöttem, hogy csak akkor fogom be­fejezni a közéleti tevékenységemet, ha úgy lá­tom, megvan a megfelelő személy utódomként, aki a csapatával tovább tudja vinni a város érté­keit, meg tudja őrizni a szabadságát, és megta­lálja a további fejlődés lehetőségeit. Dr. Fülöp György ilyen személy és ilyen a csapata is. Ez a meggyőződés megerősítette és véglegesítette bennem a döntést, hogy nyugodt szívvel vis­­­szavonulhatok. - Hány év, hányféle tisztség és feladatkör köti Tiszaújvároshoz? - 1968-ban kerültem ide diákként, tehát el­mondhatom, hogy szinte a születésétől fogva ismerem ezt a várost és a lakóit. Ez nagyon ko­moly érzelmi kötődést jelent. 1990-ben mate­matika-fizika szakos tanárként kezdtem taní­tani az akkori 5. sz. Általános Iskolában, az­az a mai Hunyadiban. Voltam egy évig meg­bízott városi úttörőelnök is, amit elsősorban nem ideológiai, hanem sokkal inkább közössé­gi tevékenységnek tartottam, mert a fő cél az volt, hogy a gyerekeknek tartalmas programo­kat szervezzünk. 1983-ban kaptam egy felké­rést, hogy folytassam a munkát a városi tanács művelődési osztályán. Voltam tanulmányi fel­ügyelő, majd osztályvezető az oktatás, közmű­velődés területén, később egy olyan osztály ve­zetője, amely járási szinten foglalkozott egész­ségügyi, gyámügyi, szociális és sport feladat­körökkel is. Nagyon komoly kihívásoknak kel­lett megfelelnünk, sokszor olyan feladatokkal találtam szemben magam, ami rengeteg felké­szülést igényelt. Sok-sok új tudást és tapasz­talatot szereztem abban az időben is. Aztán a rendszerváltás után következett egy periódus, amit ismét pedagógusként, igazgató-helyettes­ként, majd igazgatóként töltöttem a szederké­nyi Vásárhelyi Pál ÁMK-ban. 1994-ben lettem Tiszaszederkény városrész önkormányzati kép­viselője. 2002-től alpolgármesterként dolgoz­tam, majd 2010-től Tiszaújváros polgármeste­re lettem. Húsz éven át Szederkény városrész önkormányzati képviselője voltam, illetve egy körzetváltozást követően a Tisza-part városrész is hozzám tartozott. - Egy ilyen gazdag életpályára visszatekint­ve van-e olyan időszak, amit „leg”-nek érez? Legjobb, legsikeresebb, legbékésebb vagy akár legnehezebb? - Ha nagyon hosszan gondolkodnék ezen a kér­désen, akkor sem biztos, hogy ki tudnék ragad­ni egy-egy időszakot, így, ebben a formában, ezekkel a vargabetűkkel, változásokkal volt tel­jes az életutam. Minden mozzanatnak, minden történésnek megvolt a maga szerepe, szépsége és nehézsége is. Egy biztos, mindig sokat kel­lett dolgozni, néha talán egy kicsit túlzásba is vittem a munkát, de így tudtam rengeteg isme­retet és tapasztalatot szerezni a város egészére vonatkozóan. Kezdtem az oktatással, majd kö­vetkezett a többi terület: az intézmények, vál­lalatok, gazdaság, kereskedelem, és még hos­­­szan folytathatnám. Ez a fajta tudás igen fon­tos, ha az ember városvezetőként eredményes szeretne lenni, de önmagában még mindig ke­vés. Mert ha nincs más emberek, az itt élők fe­lé nyitottsága, kellő érzékenysége, nem sokra fog menni a tudásával. Azt gondolom, az embe­ri tényező az egyik legfontosabb, ha valaki si­keres vezető akar lenni. Az, hogy képes-e meg­hallgatni, tisztelni másokat, odafigyel-e a töb­biek véleményére, igényeire. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindig mindenki kívánságát telje­síteni lehet, vagy kell. Eleve vannak olyan jo­gi szabályozások, amelyek kizárják bizonyos intézkedések lehetőségét, de nekünk, vezetők­nek épp az a dolgunk, hogy a törvények, lakos­sági igények és anyagi kondíció függvényében a lehető legoptimálisabb döntéseket hozzuk. Az emberek visszajelzései általában, a válasz­tási eredmények pedig mindig megerősítettek abban, hogy jó úton járok a munkámban. Öt­ven év alatt annyi emberrel kerültem kapcsolat­ba, hogy lehetetlen lenne megszámolni. Hogy mégis mondjak egy „leg”-et, a legjobb érzés a munkámmal kapcsolatban talán az, hogy ezek­től az emberektől mindig azt a jelzést kaptam a döntő pillanatokban: megbízunk benned, és el­ismerünk. - Olyannyira, hogy civil kezdeményezésre a cik­lusban már másodszor vehetett át kitüntetést, mégpedig a legrangosabb városi elismerést. Talán nem titok, kissé elérzékenyült a Tiszaúj­város Díszpolgára cím átvételekor. - Valóban, mélyen megérintett az a pillanat. A Pro Urbe díjat és a díszpolgári címet is olyan közösségek előtt vehettem át, amelyekkel váll­vetve dolgoztunk évtizedeken át a városért. Há­rom éve a közalkalmazotti, köztisztviselői kö­zösség előtt, most a szépkorúak ünnepén, a vá­rosalapító nemzedék előtt ért ez a megtisztelte­tés. Hosszú évek óta mindig én vagyok az, aki kitüntetésre felterjeszt másokat, aki átadja az elismeréseket. Figyelem ilyenkor az arcokat, a büszkeséget, meghatottságot, amibe egy pici zavartság is keveredik, hiszen az emberek na­gyobb része szerényebb annál, hogy egyszerű­en azt érezze: igen, én ezt megérdemlem. Most magamon is ezeket az érzéseket tapasztaltam. Meghatottságot, hálát, szeretetet a közösségek iránt, amelyek hosszú ideje mellettem állnak, és most érdemesnek találtak erre a kitüntetés­re is. Az ember, amikor ott áll egy oklevéllel a kezében, egy pillanatra egyszerre érzi a mögöt­te álló évtizedek sok-sok munkájának, fárad­ságának, sikerének, örömének súlyát, és igen, előfordulhat, hogy ez egy kis elérzékenyülés­­hez vezet.­­ A közéleti munka révén tehát sok pozitív hatás érte. De azt mondják, ami sokat ad, más szinten sokat el is vehet. Ön mit gondol erről? - Szabadidőm, amit passzív pihenéssel töl­töttem volna, tulajdonképpen sosem volt. De őszintén szólva nem is vágytam rá sosem, hogy tétlenül ücsörögjek. Való igaz, a családomnak sokszor kellett elviselni, hogy esténként, hétvé­genként is dolgozom, hogy sosem lehetnek biz­tosak benne, hogy mikor érek haza a munkából, vagy mikor kell váratlanul elmennem. A felesé­gemnek és a gyerekeimnek hálásan köszönöm, hogy mindig támogattak, és biztos érzelmi hát­tért nyújtottak nekem ahhoz, hogy nyugodtan dolgozhassak. A munkám során engem is ér­tek csalódások, de azt gondolom, ez nem csak a közéleti tevékenységben fordulhat elő. Bi­zony volt, hogy megcsalt az emberismeretem, ezeket a helyzeteket meg kellett oldani, levon­ni a megfelelő következtetéseket, és továbblép­ni. Nagyon fontos, hogy arra alkalmas emberek kerüljenek bizonyos pozíciókba, mert ha nem így történik, azzal jól működő rendszereknek árthatunk. A nyugdíjba lépést sokféleképpen meg lehet élni, örömmel és szorongással is. Mit gondol, Önnek hogyan sikerül majd a „ leállás ”?­­ Mivel tudatosan készülök rá és saját elhatá­rozásomból választottam ezt az utat, egyálta­lán nincsenek negatív érzések bennem. Először is jó lesz kicsit pihenni. Az pedig egészen biz­tos, hogy elfoglaltságot mindig fogok találni magamnak. Nagyon érdekel a természet, annak az alakítása, rendezése. Valószínűleg sok időt fogok tölteni a kertünkben. Édesapám lakatos­mester volt, a kétkezi munka, az alkotás vágya és öröme egyáltalán nem áll távol tőlem. Emel­lett nagyon szeretek olvasni, a polcon több sor könyv várj­a, hogy végre a kezembe vegyem. Nem fogok elszakadni a várostól sem, hiszen kötődöm közösségekhez az egyház, a sport, kü­lönböző civil szervezetek révén, ezeket a kap­csolatokat mindenképpen ápolni szeretném a jövőben is. Az sem kizárt, hogy különböző mó­dokon segíteni tudom a továbbiakban is a város életét. Azt gondolom, annak, aki egyszer vis­­­szavonult, tolakodnia sosem szabad az ötletei­vel és javaslataival, de ha szükség van a tapasz­talataira, még a háttérből is segíthet. Olyan sze­rencsés helyzetben vagyunk a feleségemmel, hogy majdnem pontosan egyszerre tudjuk meg­kezdeni a nyugdíjas éveinket. 42 éve vagyunk házasok, ideje, hogy bepótoljunk mindent, ami­re az elfoglaltságok miatt eddig sosem volt idő. Jó érzés, hogy úgy fejezhetem be az aktív pá­lyafutásomat, hogy elégedett vagyok. Nem ke­veredtem zűrös közéleti, politikai ügyekbe és botrányokba, tisztességes maradhattam, és mi­vel a nagypolitikát elkerültem, nem kellett „na­gyurakat” szolgálnom. Igaz, nem gazdagodtam meg, nincsenek milliárdjaim, de az én lelkiis­meretem így nyugodt. Leéltem és végigdolgoz­tam az életem aktív szakaszát egy olyan város­ban, amely bizalmat szavazott nekem és elis­mert, nem csak nyomon követhettem ennek a városnak a gyarapodását, hanem tevőlegesen részt vehettem benne, és itt fogom a pihenés időszakát tölteni, itt fogok megöregedni. Ez elégedett nyugalommal tölt el. - Három nap múlva önkormányzati választások lesznek. 25 éve ez az első választás, aminek az Ön számára tulajdonképpen nincs tétje. Nem furcsa érzés ez? - De bizony hatalmas tétje van ennek a válasz­tásnak, nem csak számomra, hanem az egész város számára, és ez független az én szemé­lyemtől. A tét az, hogy marad-e Tiszaújváros szabadnak és korrupciómentesnek, ahol tisz­tességes vezetők tisztességes döntésekkel igye­keznek a fejlődést biztosítani. Én bízom az itt élő emberek többségének józan gondolkodá­sában, és hiszem, hogy továbbra is olyan ve­zetőket választanak, akik számára a közva­gyon sérthetetlen, az előéletük feddhetetlen, és akik az elmúlt években is folyamatosan itt dol­goztak a városban, a városért. Senki nem gon­dolhatja, hogy neki mindegy, mi lesz a válasz­tás eredménye, hiszen ez határozza meg, hogy milyen szemlélet és értékrend szerint folytató­dik az élet a hétköznapokban. Nem szeretem, amikor egy kampányban egyesek elrugaszkod­nak a valóságtól és felelőtlen ígéreteket tesz­nek. Nem hiszek a párthűség alapján osztoga­tott pozíciókban, csak a lelkiismeretesen elvég­zett munkát, a hozzáértést, a tudást tisztelem, mert hosszú távon egy települést csak ez tud si­keres pályán tartani. Hiszem, hogy Tiszaújvá­ros ezen a pályán marad­­ t Mikulástól karácsonyig 2018. Képviselő-testületi ülés, 2019. augusztus 20-án.

Next