Tiszaújváros - Tiszaújvárosi Krónika, 2020 (38. évfolyam, 1-53. szám)
2020-09-17 / 38. szám
2020. szeptember 17. Portré I 5. „Engedni kell, hogy Isten vezessen” 2. rész Varga István 30 éve itt él közöttünk, ez alatt az idő alatt templomot és köré közösséget épített. Odaadóan, türelemmel szolgálja a felekezetét, annak híveit. Utat mutat, meghallgat, bátorít, segítő kezet nyújt, ha kell. Varga István református lelkésszel beszélgettem annak apropóján, hogy immár három évtizede szeptember elsején, kezében a kirendelő oklevelével Tiszaszederkényben telepedett le családjával. Múlt heti lapszámunkban olvashatták a vele készült beszélgetés első részét, most pedig a folytatást. - Fiatalon kereste az útját. A korábbiakban említett dolgozat is erről tanúskodik? - Az én ügyetlenségemet Isten arra használta fel, hogy bár a technikai dolgokban ügyetlen vagyok, viszont szellemileg elmélyülhettem. Az útkeresés, a mindennek az értelmét, mindennek a miértjét keresés korszakában voltam, van az ember életében egy ilyen. Nagy igazságok pillanata, amikor az igazságot akarjuk minden áron, amit úgysem találunk meg, de ezt egy fiatal nem tudja, és ez nagyon jól is van így. Ezen az úton elindul egy fiatal, és ha elég következetes, akkor előbb-utóbb valahol kiköt. Nekem Isten így adta ezt az utat, hogy erre kellett indulnom. Azok a könyvek, amelyek akkor rendelkezésre álltak, ilyenek, mint a dialektikus materializmus, meg a különböző regények, a végén szépen lassan épült be mindig, mint egy tégla. Vagy mondhatom azt is, hogy esett ki a falból, és egyre nagyobb lett a világosság más irányba. És akkor rájöttem, hogy az igazság sokkal összetettebb. Ezután kezdtem menni. Ezt írtam meg a dolgozatban, ezt értékelték. Megvan még ez a dolgozat? Megvan még. A levél nincs meg, kerestem, hogy hova is tettem. Kézzel írt válaszlevelet írt Ancsel Éva, de azt elhagytam valahol. - Elolvasta-e mostanában, és mennyire más, amit most gondol ezekről a kérdésekről? - Elolvastam úgy 5-6 éve, tetszett. Elég jó dolgozatnak tartottam. Én nagyon kritikus vagyok magammal. Nem is szoktam magamat se visszahallgatni, sem elolvasni semmit, de valahogy a kezembe került ez a dolgozat, és már olyan nagy a távolság, annyira idegen lettem már, hogy mondom magamban, mit tudott ez a fiatalember. És jó volt, megpróbáltam objektív lenni és tetszett. Hát nyilván ma már nem ezt írnám, meg nem is így, de akkor ez jött ki belőlem. És ez nagyon jó volt. Nincs szégyellnivalóm. Ez ma is egy vállalható gondolatsor. - A szülei mit szóltak, amikor úgy döntött, hogy teológiát fog tanulni? - Mind a ketten örültek. Mind a ketten támogattak édesapám is, édesanyám is. Nem voltak minden vasárnap a templomban, de istenhívő emberek voltak. És különösen jó volt a fogad„Egy 30 éves fiatalember még nagyon jól terhelhető. Észre sem veszi. Csak később hogy nézd már, ezt is én csináltam. „Ha pozitív vagyok, akkor előbbutóbb a közösség azt értékeli. Nekem ez a természetem, ezért én mindenütt igyekszek harmóniát, nyugalmat, meg békességet teremteni, meg megélni, mert tudom, hogy hosszú távon mindenkinek ez az érdeke. Óriási energiamegspórolás, ha nem öljük meg egymást.A tatás, illetve a támogatás lelki oldalról. Tehát valaki, aki a családból a lelkek, nem mondom, hogy doktora, mert az nem jó szó, de felvigyázója, irányítója, pásztora lesz. Ez egy megtiszteltetés volt mindenkinek. Hogyan teltek az első évek, amikor már felépült a templom és a saját épületükben, templomukban folyt a lelki élet? Fontos itt megjegyeznem, hogy nagyon gyorsan eltelt ez a 30 év. Az a néhány év, amit most tetszik kérdezni, az annyiban más volt, hogy már akkor is igyekeztem, és ez most is így van, a társadalmi vezetéssel egy normális nexust kialakítani. Tudom, hogy a kettő csak együtt mehetett. Nem lehet elefántcsonttoronyban közösséget építeni, az nem megy. A közösség az azért közösség, mert közös község. Az, hogy meddig egy lelki közösség, aminek nincs határa, meddig gyülekezet, azt nem tudhatom. Hogy kiben van hit, vagy kiben nincs, ez nem rám tartozik. Aki oda gondolja magát, az jöjjön oda, és akkor ő már egy bizonyos közösségnek a tagja. Gyakorlatilag határ nélküli egy lelki közösség. És ugye nem lehet azt mondani, hogy aki magyarul beszél, az magyar, aki reformátusnak vallja magát az református, hanem akiben megmozdul valami, az már keresi a közösséget. Na ez a közösség kötelezett arra, hogy a városvezetőkkel egy olyan kapcsolatot alakítsak ki, ami konstruktív és baráti is lett, de mindenképpen egymás érdekeit figyelembe vevő és korrekt kapcsolat. Nem volt ebben hízelgés, nem volt ebben semmi ilyesmi. Azt hiszem, volt egy karaktere a mi kapcsolatunknak. Ők - mármint a városvezetők - tudták, hogy én alapvetően konzervatív beállítottságú ember vagyok, de nem akarok ártani senkinek se. És ők ezt értékelték, és ki is alakult egy normális kapcsolat. Főleg, amikor már mögötte ott volt Koscsó Lajos, és ott volt Bráz György. És ez így van a jelenlegi polgármesterrel, Dr. Fülöp Györggyel is. Ezek a kapcsolatok barátiak mind a mai napig. Talán úgy is fogalmazhatunk, hogy a kapcsolat a tiszaújvárosi egyházi vezetők és a város vezetői között egyedülálló. Ez a jó közösségi szemlélet hozta létre az idősotthont is. Egy csomó probléma volt, amivel már lassan szembesülnie kellett a városnak az elöregedés kapcsán. Úgyhogy tervezgettünk. Végül részben pályázati pénzből, nagyobb részben pedig önkormányzati finanszírozással 2004-ben megépült a Nikodémus. Ez valamelyest megoldást jelentett az idősgondozásban, és munkahelyeket is teremtett. Az időseink nagyon jó körülmények között élnek itt. Aztán jött a következő állomás, az iskola 2012-ben. Azzal az igénnyel léptek fel a város bizonyos körei, hogy református iskola induljon. Éreztem, tudtam, hogy ez kell. Hogyha haladni akarunk, akkor nem lehet elzárkózni, mert ez egy történelmi helyzet. A város minden támogatást megadott, így kapta meg az egyházunk a Kazinczy iskolát. Akkor ez egy társadalmi igény volt. Mi ezt megértettük és erre válaszoltunk. Megindultak a tárgyalások, és az önkormányzat volt olyan nagyvonalú, hogy lemondott egy iskoláról a mi javunkra. Más kérdés, hogy utána el is vették tőle az összes többit. Aztán 2017-ben az óvoda is egy hasonló kezdeményezéssel indult, ha már van iskola, legyen egy „utánpótlásképző”. Nem is annyira a lelki befolyás miatt volt fontos, hanem, hogy a szülő lásson egyfajta kultúrát, amelybe a gyermek is „belenőhet”. Hát így indult az óvoda, ami azóta is nagyon sikeres, mindig túljelentkezés van, minden évben gond, hogy kit hagyjunk ki, mert csak egy bizonyos létszámot vehetünk fel. De az iskolában is hasonló a helyzet, ugyanígy jó híre van. Jelen pillanatban nagyon jól állunk. Már mentálisan értem ezt, úgy látom, hogy nagyon jó a közösség, jók az igazgatók, jó a „gyerekanyag”, jók a tanárok. - Ha visszagondol az elmúlt 30 évre, milyen jó emlékek kerülnek elő? - Nagyon sok ilyen volt. A gyermekeim, Isten ajándéka volt mind a három. Külön hálás vagyok értük. Most már, hogy felnőttek, bánom, hogy nem töltöttem velük elég időt. Bár sok időt töltöttem velük, mindig felhozzák az emlékeiket, de én tudom, hogy még mindig lehetett volna, tehát én kérném a most leendő szülőket, hogy sok időt, minél több időt töltsenek a gyerekükkel, mert ez az idő soha vissza nem tér. Ez az idő, ami megalapozza a szülő és a gyermek kapcsolatát. Illetve a felnövő gyermek egész életét befolyásolhatja, hogy milyen volt a kapcsolata az édesapjával, az édesanyjával, ezt garantáltan állítom, hogy ez így van. Szóval a gyerekeimmel kapcsolatban vannak szép emlékeim. Aztán jó visszagondolni arra az időszakra, amikor elvégeztem a filozófiát a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, utána doktori, ezek szép emlékek. Harmincvalahány éves voltam akkor, amikor a filozófiát végeztem. Akkor az ember fiatal volt, könnyen vette és jó volt. Jó közösség volt az is. Debrecenbe jártam hetente háromszor, és ugyanakkor itt temetni meg esketni, meg lelkipásztori szolgálatot végezni. Egy 30 éves fiatalember még nagyon jól terhelhető. Észre sem veszi. Csak később, hogy nézd már, ezt is én csináltam. Az„Hogy kiben van hit, vagy kiben nincs, ez nem rám tartozik. Aki oda gondolja magát, az jöjjön oda, és akkor ő már egy bizonyos közösségnek a tagja. Gyakorlatilag határ nélküli egy lelki közösség." tán nagyon kellemes emlékek a testvérgyülekezetekkel való kapcsolatok. Szorosabban véve a szilágybagosi gyülekezettel való lelki kapcsolat. Az akkori, most már nyugdíjba vonult lelkészházaspárral kimondottan nagyon kedves, kellemes kapcsolatot alakítottunk ki. Nagyon jó emlékem a németországi testvérközösség. Amikor Münchenben voltam, a gyerekek kicsik voltak, de betettük őket az autóba, elmentünk oda a lelkészhez és nagyon kellemes napokat töltöttünk ott. Én jól éreztem magam mindenütt. Nyilván én is ideges vagyok alkalmanként, bennem is van feszültség, mint mindenki másban, de most, hogy már megtehetem, hogy összefoglaljam a dolgot, azt mondhatom, hogy azt kapja az ember vissza, amit ad. Tehát ha valaki irigykedik, gyűlölködik, de elvárja, hogy róla jót mondjanak, miért várja el? Amit én befektetek egy közösségbe, azt visszakapom. Talán még kamarosan is. Lehet, hogy nem pontosan annyit, lehet, hogy többet, de mást ne várjak. Ha én eleve negatív vagyok, akkor pozitívumokat ne várjak. De ha pozitív vagyok, akkor előbb-utóbb a közösség azt értékeli. Nekem ez a természetem, ezért én mindenütt igyekszek harmóniát, nyugalmat, és békességet teremteni, meg megélni, mert tudom, hogy hosszútávon mindenkinek ez az érdeke. Óriási energiamegspórolás, ha nem öljük meg egymást. Ebben még sokat kell tanulnia a mi nemzetünknek. Mert vannak nehéz időszakok. Itt volt például a pandémia miatti bezárás. Nagyon sok embernek nagyon nehéz volt ezt megélni. Az idősotthonban az emberek szenvedtek. Bezárva egy épületbe, jó, az udvarra kimehettek, de tovább nem mehetnek. A szabadság korlátozása az minden lénynek szenvedés. Az iskolák bezártak, a szülők egy ideig meg tudták oldani, de utána egzisztenciális válságba kerültek. Panelbe bezárva, 50 négyzetméteren, sok család került ilyen helyzetbe. - 30 év hosszú idő. Tele megélt tapasztalattal, tanulságokkal. Mi az üzenete ezeknek az évtizedeknek? Semmit nem kell akarni. Az életünkben mindent nagyon akarunk, csináld meg, valósítsd meg magadat. Engedni kell, hogy Isten vezessen. És ő vezet. Mindenkit. Ehhez ki kell alakítani vele egy nexust, ha pozitívan állunk hozzá, akkor pozitívan történnek a dolgok. A harmonikus élet az engedelmesség. Hiába akarok én valamit ezerrel, Isten mindent elkészített. Van célja velem, csak addig nem látom az ő célját, amíg ráerőltetem az én akaratomat az ő akaratára. Kell, hogy legyenek tervei az embernek, de foggal-körömmel ragaszkodni, azt nem szabad. Radácsi Zsuzsa Minél több időt töltsünk gyermekeinkkel - tanácsolja Varga István. Az új kenyér megáldása 2019. augusztus 20-án. „Nagy igazságok pillanata, amikor az igazságot akarjuk minden áron, amit úgysem találunk meg, de ezt egy fiatal nem tudja, és ez nagyon jól is van így. Ezen az úton elindul egy fiatal, és ha elég következetes, akkor előbb-utóbb valahol kiköt."