Tiszaújváros - Tiszaújvárosi Krónika, 2020 (38. évfolyam, 1-53. szám)

2020-09-17 / 38. szám

2020. szeptember 17. Portré I 5. „Engedni kell, hogy Isten vezessen” 2. rész Varga István 30 éve itt él közöttünk, ez alatt az idő alatt templomot és köré közösséget épített. Odaadóan, türelemmel szolgálja a felekezetét, annak híveit. Utat mutat, meg­hallgat, bátorít, segítő kezet nyújt, ha kell. Varga István református lelkésszel beszél­gettem annak apropóján, hogy immár há­rom évtizede szeptember elsején, kezében a kirendelő oklevelével Tiszaszederkényben telepedett le családjával. Múlt heti lapszá­munkban olvashatták a vele készült beszél­getés első részét, most pedig a folytatást. - Fiatalon kereste az útját. A korábbiakban em­lített dolgozat is erről tanúskodik? - Az én ügyetlenségemet Isten arra használta fel, hogy bár a technikai dolgokban ügyetlen vagyok, viszont szellemileg elmélyülhettem. Az útkeresés, a mindennek az értelmét, min­dennek a miértjét keresés korszakában voltam, van az ember életében egy ilyen. Nagy igazsá­gok pillanata, amikor az igazságot akarjuk min­den áron, amit úgysem találunk meg, de ezt egy fiatal nem tudja, és ez nagyon jól is van így. Ezen az úton elindul egy fiatal, és ha elég kö­vetkezetes, akkor előbb-utóbb valahol kiköt. Nekem Isten így adta ezt az utat, hogy erre kel­lett indulnom. Azok a könyvek, amelyek akkor rendelkezésre álltak, ilyenek, mint a dialekti­kus materializmus, meg a különböző regények, a végén szépen lassan épült be mindig, mint egy tégla. Vagy mondhatom azt is, hogy esett ki a falból, és egyre nagyobb lett a világosság más irányba. És akkor rájöttem, hogy az igaz­ság sokkal összetettebb. Ezután kezdtem men­ni. Ezt írtam meg a dolgozatban, ezt értékelték. Megvan még ez a dolgozat? Megvan még. A levél nincs meg, kerestem, hogy hova is tettem. Kézzel írt válaszlevelet írt Ancsel Éva, de azt elhagytam valahol. - Elolvasta-e mostanában, és mennyire más, amit most gondol ezekről a kérdésekről? - Elolvastam úgy 5-6 éve, tetszett. Elég jó dol­gozatnak tartottam. Én nagyon kritikus vagyok magammal. Nem is szoktam magamat se vis­­­szahallgatni, sem elolvasni semmit, de vala­hogy a kezembe került ez a dolgozat, és már olyan nagy a távolság, annyira idegen lettem már, hogy mondom magamban, mit tudott ez a fiatalember. És jó volt, megpróbáltam objektív lenni és tetszett. Hát nyilván ma már nem ezt ír­nám, meg nem is így, de akkor ez jött ki belő­lem. És ez nagyon jó volt. Nincs szégyellniva­­lóm. Ez ma is egy vállalható gondolatsor. - A szülei mit szóltak, amikor úgy döntött, hogy teológiát fog tanulni? - Mind a ketten örültek. Mind a ketten támo­gattak édesapám is, édesanyám is. Nem voltak minden vasárnap a templomban, de istenhívő emberek voltak. És különösen jó volt a fogad­„Egy 30 éves fiatalember még nagyon jól terhelhető. Észre sem veszi. Csak később hogy nézd már, ezt is én csi­náltam. „Ha pozitív vagyok, akkor előbb­­utóbb a közösség azt értékeli. Ne­kem ez a természetem, ezért én min­denütt igyekszek harmóniát, nyugal­mat, meg békességet teremteni, meg megélni, mert tudom, hogy hosszú tá­von mindenkinek ez az érdeke. Óriá­si energiamegspórolás, ha nem öljük meg egymást.A tatás, illetve a támogatás lelki oldalról. Tehát valaki, aki a családból a lelkek, nem mondom, hogy doktora, mert az nem jó szó, de felvigyá­zója, irányítója, pásztora lesz. Ez egy megtisz­teltetés volt mindenkinek.­­ Hogyan teltek az első évek, amikor már fel­épült a templom és a saját épületükben, temp­lomukban folyt a lelki élet?­­ Fontos itt megjegyeznem, hogy nagyon gyor­san eltelt ez a 30 év. Az a néhány év, amit most tetszik kérdezni, az annyiban más volt, hogy már akkor is igyekeztem, és ez most is így van, a társadalmi vezetéssel egy normális nexust ki­alakítani. Tudom, hogy a kettő csak együtt me­hetett. Nem lehet elefántcsonttoronyban kö­zösséget építeni, az nem megy. A közösség az azért közösség, mert közös köz­ség. Az, hogy meddig egy lelki közösség, aminek nincs ha­tára, meddig gyülekezet, azt nem tudhatom. Hogy kiben van hit, vagy kiben nincs, ez nem rám tartozik. Aki oda gondolja magát, az jöj­jön oda, és akkor ő már egy bizonyos közös­ségnek a tagja. Gyakorlatilag határ nélküli egy lelki közösség. És ugye nem lehet azt monda­ni, hogy aki magyarul beszél, az magyar, aki reformátusnak vallja magát az református, ha­nem akiben megmozdul valami, az már kere­si a közösséget. Na ez a közösség kötelezett ar­ra, hogy a városvezetőkkel egy olyan kapcso­latot alakítsak ki, ami konstruktív és baráti is lett, de mindenképpen egymás érdekeit figye­lembe vevő és korrekt kapcsolat. Nem volt eb­ben hízelgés, nem volt ebben semmi ilyesmi. Azt hiszem, volt egy karaktere a mi kapcsola­tunknak. Ők - mármint a városvezetők - tudták, hogy én alapvetően konzervatív beállítottságú ember vagyok, de nem akarok ártani senkinek se. És ők ezt értékelték, és ki is alakult egy nor­mális kapcsolat. Főleg, amikor már mögötte ott volt Koscsó Lajos, és ott volt Bráz György. És ez így van a jelenlegi polgármesterrel, Dr. Fü­­löp Györggyel is. Ezek a kapcsolatok barátiak mind a mai napig.­­ Talán úgy is fogalmazhatunk, hogy a kapcso­lat a tiszaújvárosi egyházi vezetők és a város vezetői között egyedülálló.­­ Ez a jó közösségi szemlélet hozta létre az idő­sotthont is. Egy csomó probléma volt, ami­vel már lassan szembesülnie kellett a város­nak az elöregedés kapcsán. Úgyhogy tervezget­tünk. Végül részben pályázati pénzből, nagyobb részben pedig önkormányzati finanszírozással 2004-ben megépült a Nikodémus. Ez valame­lyest megoldást jelentett az idősgondozásban, és munkahelyeket is teremtett. Az időseink na­gyon jó körülmények között élnek itt. Aztán jött a következő állomás, az iskola 2012-ben. Azzal az igénnyel léptek fel a város bizonyos körei, hogy református iskola induljon. Éreztem, tud­tam, hogy ez kell. Hogyha haladni akarunk, ak­kor nem lehet elzárkózni, mert ez egy történelmi helyzet. A város minden támogatást megadott, így kapta meg az egyházunk a Kazinczy iskolát. Akkor ez egy társadalmi igény volt. Mi ezt meg­értettük és erre válaszoltunk. Megindultak a tár­gyalások, és az önkormányzat volt olyan nagy­vonalú, hogy lemondott egy iskoláról a mi ja­vunkra. Más kérdés, hogy utána el is vették tőle az összes többit. Aztán 2017-ben az óvoda is egy hasonló kezdeményezéssel indult, ha már van is­kola, legyen egy „utánpótlásképző”. Nem is an­­­nyira a lelki befolyás miatt volt fontos, hanem, hogy a szülő lásson egyfajta kultúrát, amelybe a gyermek is „belenőhet”. Hát így indult az óvoda, ami azóta is nagyon sikeres, mindig túljelent­kezés van, minden évben gond, hogy kit hagy­junk ki, mert csak egy bizonyos létszámot ve­hetünk fel. De az iskolában is hasonló a helyzet, ugyanígy jó híre van. Jelen pillanatban nagyon jól állunk. Már mentálisan értem ezt, úgy látom, hogy nagyon jó a közösség, jók az igazgatók, jó a „gyerekanyag”, jók a tanárok. - Ha visszagondol az elmúlt 30 évre, milyen jó emlékek kerülnek elő? - Nagyon sok ilyen volt. A gyermekeim, Isten ajándéka volt mind a három. Külön hálás va­gyok értük. Most már, hogy felnőttek, bánom, hogy nem töltöttem velük elég időt. Bár sok időt töltöttem velük, mindig felhozzák az em­lékeiket, de én tudom, hogy még mindig lehe­tett volna, tehát én kérném a most leendő szü­lőket, hogy sok időt, minél több időt töltse­nek a gyerekükkel, mert ez az idő soha vis­­­sza nem tér. Ez az idő, ami megalapozza a szü­lő és a gyermek kapcsolatát. Illetve a felnövő gyermek egész életét befolyásolhatja, hogy mi­lyen volt a kapcsolata az édesapjával, az édes­anyjával, ezt garantáltan állítom, hogy ez így van. Szóval a gyerekeimmel kapcsolatban van­nak szép emlékeim. Aztán jó visszagondolni arra az időszakra, amikor elvégeztem a filozófi­át a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, utána doktori, ezek szép emlékek. Harminc­valahány éves voltam akkor, amikor a filozófiát végez­tem. Akkor az ember fiatal volt, könnyen vet­te és jó volt. Jó közösség volt az is. Debrecen­be jártam hetente háromszor, és ugyanakkor itt temetni meg esketni, meg lelkipásztori szolgá­latot végezni. Egy 30 éves fiatalember még na­gyon jól terhelhető. Észre sem veszi. Csak ké­sőbb, hogy nézd már, ezt is én csináltam. Az­„Hogy kiben van hit, vagy kiben nincs, ez nem rám tartozik. Aki oda gondolja magát, az jöjjön oda, és ak­kor ő már egy bizonyos közösségnek a tagja. Gyakorlatilag határ nélküli egy lelki közösség." tán nagyon kellemes emlékek a testvérgyüleke­zetekkel való kapcsolatok. Szorosabban véve a szilágybagosi gyülekezettel való lelki kapcso­lat. Az akkori, most már nyugdíjba vonult lel­készházaspárral kimondottan nagyon kedves, kellemes kapcsolatot alakítottunk ki. Nagyon jó emlékem a németországi testvérközösség. Amikor Münchenben voltam, a gyerekek ki­csik­ voltak, de betettük őket az autóba, elmen­tünk oda a lelkészhez és nagyon kellemes napo­kat töltöttünk ott. Én jól éreztem magam min­denütt. Nyilván én is ideges vagyok alkalman­ként, bennem is van feszültség, mint mindenki másban, de most, hogy már megtehetem, hogy összefoglaljam a dolgot, azt mondhatom, hogy azt kapja az ember vissza, amit ad. Tehát ha va­laki irigykedik, gyűlölködik, de elvárja, hogy róla jót mondjanak, miért várja el? Amit én be­fektetek egy közösségbe, azt visszakapom. Ta­lán még kamarosan is. Lehet, hogy nem ponto­san annyit, lehet, hogy többet, de mást ne vár­jak. Ha én eleve negatív vagyok, akkor pozití­vumokat ne várjak. De ha pozitív vagyok, ak­kor előbb-utóbb a közösség azt értékeli. Nekem ez a természetem, ezért én mindenütt igyekszek harmóniát, nyugalmat, és békességet teremte­ni, meg megélni, mert tudom, hogy hosszútá­von mindenkinek ez az érdeke. Óriási energi­amegspórolás, ha nem öljük meg egymást. Eb­ben még sokat kell tanulnia a mi nemzetünk­nek. Mert vannak nehéz időszakok. Itt volt pél­dául a pandémia miatti bezárás. Nagyon sok embernek nagyon nehéz volt ezt megélni. Az idősotthonban az emberek szenvedtek. Bezárva egy épületbe, jó, az udvarra kimehettek, de to­vább nem mehetnek. A szabadság korlátozása az minden lénynek szenvedés. Az iskolák be­zártak, a szülők egy ideig meg tudták oldani, de utána egzisztenciális válságba kerültek. Panel­be bezárva, 50 négyzetméteren, sok család ke­rült ilyen helyzetbe. - 30 év hosszú idő. Tele megélt tapasztalattal, tanulságokkal. Mi az üzenete ezeknek az évti­zedeknek?­­ Semmit nem kell akarni. Az életünkben min­dent nagyon akarunk, csináld meg, valósítsd meg magadat. Engedni kell, hogy Isten vezes­sen. És ő vezet. Mindenkit. Ehhez ki kell ala­kítani vele egy nexust, ha pozitívan állunk hoz­zá, akkor pozitívan történnek a dolgok. A har­monikus élet az engedelmesség. Hiába akarok én valamit ezerrel, Isten mindent elkészített. Van célja velem, csak addig nem látom az ő célját, amíg ráerőltetem az én akaratomat az ő akaratá­ra. Kell, hogy legyenek tervei az embernek, de foggal-körömmel ragaszkodni, azt nem szabad. Radácsi Zsuzsa Minél több időt töltsünk gyermekeinkkel - tanácsolja Varga István. Az új kenyér megáldása 2019. augusztus 20-án. „Nagy igazságok pillanata, amikor az igazságot akarjuk minden áron, amit úgysem találunk meg, de ezt egy fiatal nem tudja, és ez nagyon jól is van így. Ezen az úton elindul egy fi­atal, és ha elég következetes, akkor előbb-utóbb valahol kiköt."

Next