Tóalmás - Tóalmási Figyelő, 1996 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1996-01-01 / 1. szám
TOALMAS // AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZÉRDEKŰ HAVILAPJA VI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM TOALMASI FIGYELŐ 1996. január O Hozzon Ön is egy gyertyát! TÖRŐCSIK JÓZSEF POLGÁRMESTER BESZÉDE A DONI KATASZTRÓFA ÉVFORDULÓJÁN Tisztelt Ünneplő Polgártársaim! Második alkalommal jövünk el január 12-én fejet hajtani a hősök előtt. Pedig az esemény, amelyre emlékezünk, több mint fél évszázada történt. Miért nem jelentett eddig semmit ez a nap? Mert az elmúlt fél évszázadban inkább azokat ünnepeltették velünk a háttérből irányító sötét erők, akiknek áldozatául estek a mi hőseink. Akik tőlünk keletre ma is naponta osztják a halált, vérbe fojtják a hozzánk hasonló kis népek szabadságvágyát. Nem akarom a fekete-, fehér-, zöld-, barna- vagy vörösterror hírhedt figuráinak tetteit értékelni, mert ez a nap, ez az ünnep nem az övéké. Ez az ünnep a Miénk. Gyászünnepünk. Történelmünk legtragikusabb szakaszára emlékezünk. Arra a hatszázezer emberre, aki elesett a harctereken, arra a félmillió emberre, aki éveket töltött rabtáborokban, és többje sosem tért haza. Arra a 314 ezer zsidóra, aki magyarul dicsérte az Urat, míg valamelyik gettó kapuja örökre be nem csukódott mögötte. Azokra az emberekre, akik teljesen értelmetlenül, más emberek által vesztek el a háborúk, a hatalmi őrület poklában. Sokáig nem ünnepelhettük őket, mert módszeresen alakították bennünk a hamis képet: fasiszták, fajgyűlölők, népirtók az őseink. HÁT NEM! Nem ez a Magyar Nép! A Magyar Nép az, amelyik a gyufával, a dinamóval, a helikopterrel, a telefonközponttal, a C-vitaminnal... - nem folytatom a sort - megajándékozta a világot. A magyar az, aki a délszláv lángtenger szomszédságában megőrizte a békét, és befogadta azon nációk menekültjeit is, amelyek irtják a kisebbségi magyarságot. A magyar az, aki köztudottan a legtöbb időt hajlandó munkával tölteni, és a nyugati csúcstechnikák között is a legjobban megállja a helyét. Ezeket a dolgokat kár volna elhallgatni, kár volna szégyellni. Szégyellnünk legfeljebb azokat a honfitársainkat kell, akik itthon és a külvilágban háborús bűnösnek, fasisztának minősítik őseinket, akik nacionalizmusnak nevezik a haza szeretetét, akik revizionistáknak nevezik azokat, akik pontosan ismerik a történelmünket, és azt nem akarják meghamisítani. Szégyellnünk azokat kell, akik rossz hírünket keltik a világban. A férfiember, a legtöbb, életében kétszer esküszik: örök hűséget a párjának, és a katonaságnál a hazájára. Ezeknek a férfiaknak - akikre most emlékezünk - jó része még nőtlen volt. Előbb ismerte meg a halált, mint a szerelmet, az életet. Felesküdött Istenre, Hazára, és ment teljesíteni a haza iránti kötelességét. És többségük soha nem látta többé a szülőföldjét Végzett velük az ellenség fegyvere, amelyet a mieinkhez hasonló suszter, szabó vagy napszámos forgatott. Akik egyáltalán nem haragudtak egymásra, akikkel éppúgy beszélgethettek volna egy-két fröccs mellett, mint ahogy fegyvert kellett fogniuk egymásra. Sokukkal egyszerűen az orosz tél végzett. Sokan Szibéria valamelyik rabtáborában, valamilyen betegségben vagy az elégtelen táplálkozás következtében fejezték be - többnyire fiatal - életüket. És akit az Isten még onnét is hazavezetett, az tapasztalhatta, hogy az éppen soron lévő terror urai nem értékelik a haza iránti hűséget. Pedig ezek az emberek nem gyűlöltek senkit, nem voltak fasiszták, sem revizionisták. Ezeket az embereket, ezt az egész generációt az Isten próbára tette, talán jobban, mint más nemzetek fiait. Merjünk hát értük könnyet ejteni! Kérem István plébánosunkat, áldja meg gyertyánk fényét, amivel hőseinknek üzenjük: emléküket őrizzük! Törőcsik József polgármester