Tóalmás - Tóalmási Figyelő, 2003 (13. évfolyam, 1-12. szám)

2003-01-01 / 1. szám

TÓALMÁS TÓALMÁSI FIGYELŐ AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZÉRDEKŰ HAVILAPJA XIII. évfolyam 1. szám 2003. január ÉV ELEJE: VÍZKFRFSZT,FARSANG Janust, a minden kezdet kétarcú szerencseistenét, akinek az emléke ott dereng az évkezdő hónapunk, január nevében, már az ókori rómaiak is babonás jókedvvel ünnepelték. A latin hónapnevek - a latin nyelvű írásbeliségnek köszönhetően - a keresztény vallás felvétele nyomán, az első írásos emlékeink­kel együtt tűnnek fel hazánkban. Ám a XV. századtól kezdve a magyar hónapnevekkel is találkozha­tunk. Legrégebbi kalendáriumaink a januárt már a „kemény és kegyetlen hidegű”, Boldogasszony ha­vaként emlegetik, melyhez azután a Télhó meg a Nap járását jelző Vízöntő hava elnevezés társult. „Vígan egyél és múlasd az esztendő elejét!” - ajánlották ilyenkor a szintén régi naptárversikék ab­ban az újévi hiedelemben, hogy amilyen a kezdet, olyan lesz majd a folytatás is. „Új esztendő vígság­­szerző, most kezd újulni, újulásra víg örömöt akar hirdetni.” - maradt ránk ükapáink köszöntője, s ezt az örömet erősítette, élte át főképpen a falvak népe január hatodikán, vízkereszt napján, a karácsonyi ünnepkört befejező háromkirályok járásával. A Három Szent Királyoknak - miként a középkori magyar kódex írta - Gáspár, Menyhért és Bol­dizsár volt a nevük, akik Urunk Jézushoz jővén, imádták őt tizenharmad napos gyermekkorában. A bibliai háromkirályok érkezését, a hozzá tapadt népszokásokkal sok országban, s így nálunk is évről év­re eljátszották a fiatalok. Fehér öltözetben, fejükön papírsüveggel jártak házról házra, kezükben a csil­laggal, melyet gyertya világított meg, és Jézus-köszöntőket énekeltek. A napkeleti bölcsek kései utódai leginkább az alábbi változatot adták elő: „Háromkirályok napját, / Országunk istápját, / Dicsérjük énekkel, / Vigadozó versekkel, / Szép jel és szép csillag, / Szép napunk támadt...” Vízkereszt - túl a szorosabban vett egyházi vonatkozásain - a néphagyományban sokfelé a Miklós és a Luca napjától tartó babonaságok, bűbájosságok záró aktusa. Gonoszűző és szerencsevarázsló al­kalmatossága miatt ekkor is tilos volt a nehezebb asszonyi munka. A régi néphit szerint e jeles nap idő­járásából következtetni lehetett az év szerencsés vagy kedvezőtlen kilátásaira, a termésre, az emberek várható egészségi állapotáig. Ha ekkor megeredt az eresz, abból hosszú telet jósoltak. A kiadós hóesés korai tavaszt, a szárazság zivataros nyarat „mutatott”. A szőlősgazdák a patakokat figyelték, s ha meg­áradt bennük „vízkereszt vize”, jó és bőséges bortermésre számítottak. Vízkereszt korunkban is a farsang kezdete, régebben a zajos mulatságokat a január hatodikát köve­tő, „regelő hétfő” nyitotta. IDagyar*, legyen hited s tiéd a jövendő. Sziklay Szeréna

Next