Tóalmás - Tóalmási Figyelő, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)

2005-01-01 / 1. szám

TÓALMÁSI FIGYELŐ 2005. január AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZÉRDEKŰ HAVILAPJA XV évfolyam 1. szám AZ ÉV ÜNNEPEI A népszokások jelentős része a naptári évhez fűződik. Az év­szakok változásához, a napfordulókhoz, a mezőgazdasági munka egyes fázisaihoz, állami és egyházi ünnepekhez egy­aránt meghatározott rítusok fűződnek. E rítusok néha egyet­len napra korlátozódnak, máskor azonban ciklusokat alkot­nak: így beszélhetünk pl. télközépi, kora tavaszi, májusi­ pün­kösdi szokássorozatról. A naptári évhez fűződő szokások is igen különböző törté­neti korokban jöttek létre, bár a szokást gyakorlóknak csak rit­kán van fogalmuk e történeti rétegződésről. A naptárrefor­mok is sok változást okoztak az egyes szokások időpontjában, így lehetséges, hogy hazánkban, éppúgy, mint más európai né­peknél, bizonyos évkezdő szokások időpontja december 13. (Luca napja) és január 6. (Vízkereszt) közt ingadozhat. ®«® TÉLI NÉPSZOKÁSOK ® ® ® Szokásaink ismertetését a téli ünnepkörrel kezdjük. Ez a cik­lus magába foglal egy sor vallásos eredetű ünnepet (Kará­csony, Aprószentek napja, Vízkereszt), melyeknek saját jel­lemző szokásanyaguk van. Mégis az egész ciklusnak együttes jellege főként évkezdő, sőt már november végén, december elején - így Katalin, András, Borbála és Luca napján - is talá­lunk olyan jósló és serkentő szokásokat, melyek az újév köze­ledésére figyelmeztetnek. A január elsejei évkezdés azonban hosszú történeti fejlő­dés eredményeként jött létre, s hazánkban is csak néhány év­század óta kezdődik ezen a napon az év. Mikor a honfoglaló magyarság mai hazájába érkezett, föld­művelést ismerő, de főfoglalkozásként állattenyésztő nép volt. Időszámításunk valószínűleg különbözött az itt élő, főként földműveléssel foglalkozó, letelepedett népekétől. Feltételezhetjük, hogy a honfoglaló magyaroknál az évkez­dés őszre vagy tavaszra eshetett; az ázsiai rokon népeknél - szinte napjainkig - tavaszi vagy őszi évkezdést találunk. A no­­madizáló pásztornépeknél a két időpont jelentőségét növelte a nyári legelőkre való vonulás és az őszi, téli legelőkre, szállás­ra való visszavonulás gyakorlata. A IX. századi arab, perzsa források azt írták a magyarokról, hogy a fűvel és termékeny­séggel együtt vándoroltak. Ibn Ruszta, arabul író lexikográfus 930 körül ezt írta a magyarokról: „Amikor eljönnek a téli hó­napok, mindegyikőjük ahhoz a folyóhoz húzódik, amelyhez éppen közelebb van, s ott marad télire, és halászik benne. A téli tartózkodás itt alkalmasabb nekik.” Az új hazába való költözés után is fennmaradt a szállásvál­tó legeltetés. László és Kálmán király törvényei, XII. századi leírások is említik még ezt. Ennek a régi, tavaszi-őszi évfordu­lónak az emléke az őszi és tavaszi pásztorünnepekben maradt fenn, ezek azonban egy évezred alatt más jelleget öltöttek, „európai” ünnepekké váltak. A télközépre eső, karácsonyi, újévi (nagyjából a téli nap­fordulónak megfelelő) évkezdés a napév szerinti időszámítás­sal együtt honosodott meg Európában, s a római birodalom­ból sugárzott szét. Az egységes január elsejei évkezdést azon­ban sok nép csak az utolsó évszázadokban fogadta el. Magyarországon a XVI. századig karácsonykor kezdődött az év. A polgári életben azonban a középkorban sem merült feledésbe a régi római január elsejei évkezdés. Galeotto Marzio történetíró pl. Mátyás király udvaráról szólva megje­gyezte, hogy január elsején a magyarok szirénát, azaz ajándé­kokat osztogatnak, hogy jól kezdődjék az év. A XVI. század elején is - még a naptárreform előtt - janu­ár elsején volt az újévi ajándékosztás. Az udvari számadás­könyvek leírják, hogy mennyi pénzt kaptak ekkor az éneklő is­kolások, a szakácsok, katonák, zenészek (például a citerás a kutyával) és a különféle mesteremberek. Amikor azután a hivatalos évkezdés napja is január elseje lett, az újévi szokások részben átkerültek erre a napra, máshol azonban a karácsonyi ünnepen is megmaradtak, így azóta is karácsonykor is és újévkor is szoktak az elkövetkező év időjá­rására jósolni, ajándékot osztani, kellemes ünnepeket kívánni. (Folytatás a következő oldalon!) M magyar, legyen hited, s tiéd a jövendő. Sziklay Szeréna

Next