Törökszentmiklós - Törökszentmiklósi Hírlap, 2014 (8. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-01 / 1. szám
— TÖROKSZENTMIKLOSI Törökszentmiklós város lapja 2014/1. szám január/1. HÍRLAP Mindenekelőtt szeretnék magánemberként és Törökszentmiklós város polgármestereként is sikerekben gazdag, boldog Új évet kívánni Önöknek, kedves családjuknak, barátaiknak, ismerőseiknek. Kívánom, hogy maguk elé kitűzött céljaikat sikerüljön maradéktalanul elérni. Hiszem, hogy kellő jó szándékkal, tenni akarással, elszántsággal a mégoly távolinak tűnő célok és elérhetetlennek tűnő álmok is megvalósíthatóak mind az egyéni életünkben, mind egy nagyobb közösség életében. Jó például szolgálhat erre mindaz, amit Törökszentmiklóson az elmúlt időszakban sikerült közösen elérnünk. Ha visszatekintünk a magunk mögött hagyott esztendőkre, akkor bátran állíthatjuk, hogy városunk talán soha nem tapasztalt fejlődésen ment keresztül. Megszépültek, fejlődtek iskoláink, közintézményeink, közterületeink. Az elmúlt esztendőben a lakosság, a közösség szolgálatába állítottuk a termálvizet, ezt az olcsó és környezetbarát megújuló energiaforrást, amely ettől a fűtési szezontól kezdődően számos intézményünk energiaellátásában nyújt jótékony és hathatós segítséget. A Kossuth tér átalakítása és az új kulturális központ megépítése után a Városháza is visszakaphatta régi szerepkörét, és mostantól egy a Törökszentmiklós múltjához, hagyományaihoz és a térségben betöltött szerepéhez méltó, szép és impozáns középülettel gazdagodott a város. Hagyományainkra jó példa, hogy az elmúlt évben ünnepelhette Törökszentmiklós, hogy egy évszázada zajlik a városban szervezett sportélet. Ennek szellemében számos rendezvényt szerveztünk, és emellett az önkormányzat részéről igyekeztük is támogatni a jelenlegi és az eljövendő sportolóinkat. A strandfürdő területén épült két strandkézilabda pálya, építettünk egy gerelyhajító nekifutó pályát, egy extrém sportpályát, illetve a templom mellett felújítottunk egy focipályát is. A közösségi beruházásokon túl legfontosabb feladatunknak tekintjük, hogy minél több munkahely megmaradhasson, minél több munkahely valósuljon meg városunkban, hiszen az emberek számára az a legfontosabb, hogy munkájuk révén megélhetést, biztonságot nyújthassanak maguknak és családjuknak. Ennek szellemében fejlesztettük korábban az Ipari Parkot, és ebből a célból folytattunk, folytatunk folyamatos tárgyalásokat különböző cégekkel, befektetőkkel, hogy a miklósi emberek munkához, megélhetéshez juthassanak. Az elmondható, hogy a különböző miklósi cégek, vállalkozások milliárdot is meghaladó állami, illetve uniós támogatásban részesültek az elmúlt időszakban, de az önkormányzat részéről is igyekszünk minden eszközt és lehetőséget megragadni, hogy segítsük a munkahelyteremtést. Kedves Miklósnak! Több szempontból is különleges évet kezdtünk meg 2014. január 1 -jével. Mint azt bizonyára mindannyian tudják, az idei esztendő a választások éve. A korábbiaktól eltérően most három kérdésben kell a lakosságnak fontos döntést hozni, ugyanis az országgyűlési és az önkormányzati választások mellett 2014-ben Európa parlamenti választások is lesznek. Az országgyűlési választásokon arról mond ítéletet az ország és így a miklósi emberek is hogy a kormány folytathatja-e azt a megkezdett munkát, amelynek köszönhetően folyamatosan csökkent az államadósság, új lendületet kapott a gazdaság, évtizedek óta nem tapasztalt mértékben volt alacsony az infláció, és a lakosság számára is olyan fontos döntések születtek, mint a rezsicsökkentés vagy a családi adókedvezmények, illetve az önkormányzatoknak is sikerült megszabadulniuk az önhibájukon kívül felhalmozódott adósságállományuktól. Az Európa parlamenti választásokon arról hozunk döntést, hogy azokat juttatjuk-e ki a brüsszeli testületbe, akik mindig a nemzet érdekeit tartják szem előtt, vagy azokat, akik sokszor félresöpörve mindezeket, önös, illetve pártérdekektől vezérelve minden lehető módon igyekeztek hazánkat külföldön befeketetíteni. Az önkormányzati választásokon sokkal kézzelfoghatóbb tapasztalatok segíthetnek a miklósi embereknek a döntésben, hiszen az elmúlt négy esztendő eredményeit a mindennapok során is megtapasztalhatják. (folytatás a 2. oldalon) Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Miklósiak!