Törökszentmiklós - Törökszentmiklósi Hírlap, 2019 (13. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-01 / 1. szám
Búcsúzunk Magdika nénitől 5. oldal röviden... ........Imii Rövid hírei« a város életéből 6. oldal Az évkör legszebb ünnepét, a karácsonyt magunk mögött hagyva, magunkban lezártuk az előző esztendőt. S ahogy az egymás után múló napokat sorra a hátunk mögött hagyjuk, úgy érezzük, hogy erős léptekkel indultunk el a 2019-es esztendő ismeretlen útján. Minden egyes esztendő fordulóján az ember és az a közösség, amihez tartozik számvetést végez a maga mögött hagyott év kitűzött céljairól, az elért eredményeiről, s az új esztendőre, újabb célokat fogalmaz meg. Célok és eredmények nélkül talán mi magunk is sivárabbak lennénk, értelmetlenné válna az életünk, nem lenne más értelme, csak a puszta létezés. Minden, amit elérünk, amit megvalósítunk minket önmagunkat is és a közösségünket, amelyben egyéni életünk kibontakozik, erősíti és megtartja. Minden település valahol egy közösségnek is tekinthető. Természetesen minél kisebb annál átláthatóbb, annál inkább igaz rá ez az állítás. De úgy gondolom, hogy számunkra itt élőknek, törökszentmiklósiaknak egyaránt meghatározó hely városunk, Törökszentmiklós. Ahol születtünk, felnőttünk, ahol tanultunk, dolgoztunk, ahol az első meghatározó élmények értek minket, de mindez persze jelen időben és jövő időben is egyaránt igaz. És sorolhatók tovább azok a tapasztalások, amik minket ehhez a helyhez kötnek. Szülővárosunkhoz, Törökszentmiklóshoz. Alig egy hónapja jelent meg egy kedves könyv városunkról „Szerelmünk Szentmiklós” címmel, mely a könyv lapjaiba belenyomtatva pillanatfelvétel, emlékmúltból a jelenbe és a jövőbe rólunk, magunknak és a jövendő törökszentmiklósiaknak. Azt gondolom, hogy a hely, ahol élünk úgy tud megmaradni, ha közösen teszünk érte. Mindenki az élet azon területén, ahol épp a jelenben van és teszi ezt a jövendő érdekében. Megszámlálhatatlan generáció élte életét már ebben a városban és adta tovább az elkövetkező generációknak az életterét. Törökszentmiklós mai elhelyezkedése, a település jelenleg ismert szerkezete, legújabb kori története a város újratelepítéséhez, 1720-hoz köthető. Küszöbön áll a jeles esztendő, hogy megünnepelhessük városunk 300 éves fennállását. A Képviselő-testület tavaly ősszel létrehozta azt az Emlékbizottságot, melynek feladatául a 2020-as Emlékévre történő felkészülést határozta meg. Ha a város közösségét tekintjük, akkor 2019. a felkészülés éve lesz. (folytatás a következő oldalon)