Újszászi Híradó, 2023 (33. évfolyam, 1-10. szám)
2023-06-01 / 6. szám
IRADO XXXIII. évfolyam 6. szám - 2023. június - ÚjSZÁSZI Civil Majális és Családi Nap 2023. április 30-án vasárnap ismét az újszászi sportpályán rendeztük meg a városi majálist és családi napot. Reggel hét órától a főző versenyre jelentkező helyi civil szervezetek csapatai már lelkesen készülődtek a főzéshez. Az Egyszemélyes Civil Csoport tagjai mindenkit megkínáltak zsíros kenyérrel, melyre hagyma és uborka is került. A kisebb gyerekeknek több ugrálóvár biztosította a szórakozást, míg a nagyobbak kipróbálhatták az íjászkodást is. A rendezvény ünnepélyes megnyitóján, ami 10 órakor vette kezdetét, Dobozi Róbert polgármester köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően közösen kicsik és nagyok, idősek és fiatalok nekikezdtünk a májusfa-állításnak. Felkötöttük a sok szép színes szalagot, amelyhez a zenét a Sodrás Népzenei Kisegyüttes szolgáltatta. Nevetés, viccelődés közepette elkészültek a finomabbnál finomabb ételek. Persze a zene sem hiányozhatott. A Sodrás Népzenei Kisegyüttes tagjai minden főzőcsapatnak elhúzták a kedvenc nótáját. A programok nagyon színesek és változatosak voltak. A könyvtáros nénik családi kvízzel várták a gyerekeket és szüleiket. A kisebbek nagyon élvezték a kosaras körhintát, a nagyobbak a népi játszóház megannyi ügyességi feladatát, valamint a Népi Díszítőművészeti Szakkör kézműves foglalkozásait. Közben a focipályán az újszászi és a szászbereki öregfiúk focimeccsét láthattuk. Délben jó ebédhez szólt a nóta, Haberle Erikával és Juhász Lászlóval, akik színes műsorukkal szórakoztatták a közönséget. Jóízűen elfogyasztotta mindenki a finom gulyáslevest vagy paprikás krumplit, ki mit főzött. Délután szintén sokféle szórakoztató program várta a kicsiket és nagyokat egyaránt. Szebbnél szebb arcfestés, csillámtetoválás és henna készült, de a hajkrétát is kipróbálhatta minden érdeklődő. (folytatás a 10. oldalon) Városi majális és családi nap (Fotó: Facebook) A tartalomból Tudjunk róla...............................................2 Májusi hírek a Zagyvaparti Idősek Otthonából................7 Kirándulás Esztergomba...........................12 Kerékpár, okostelefon, könyvtár..................12 Gyöngyfűző szakkörünk első kiállítása .... 16 Megnéztük Zeusz fürdőkádját az Olümposzon....................18 Tanulmányút a gyermekvasúton................19 Teátrum Gála............................................20 Határtalanul - tanulmányi kirándulás hetedikeseknek....................................20 Háború vagy béke....................................22 Labdarúgás...............................................28 A magyarországi lábtoll-labdázás 30. jubileumi évfordulóját ünnepeltük.........................32 Gombfoci helyett gombhoki.......................33 Melléklet: Tiszta udvar, rendes ház... Felelős szerkesztő: Fehér Judit ♦ Olvasószerkesztő: Fehérné Szekeres Zsuzsanna ♦ Tördelőszerkesztő: Kovács Nándor ♦ Szövegbevitel: Kovács Márton ♦ Állandó tudósítók, munkatársak: Farkas Lilla, ifj. Fehér János, Szilvási Ferenc (sport), Munkácsi György (önkormányzat), Berzi-Gonda Adrienn (kultúra, helyi dolgaink), Csömör Ibolya (kultúra, civil fórum), Nemes Zsuzsanna, Borsányi Anna (kultúra, terjesztés), Szurmai Tibor (terjesztés) ♦ Kiadja: Újszász Város Önkormányzat ♦ Nyomja: 600 példányban a Repro Stúdió — Szolnok. ♦ Nyisz: B/PHF/505/SZO/90 ♦ Levélcím: 5052 Újszász, Könyvtár Damjanich út 2. WEB :www. ujsz.asz.hu Email: ujsz,asz.ihirado@gmail.comT Facebook: www.facebook.com/ujszaszvaros önkormányzata Lapzárta: minden hónap 1-jén Lapunkból tallóz és az átvett anyagokat továbbítja az »OBSERVER« OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KFT. Ara: 200Ft