Vác - Váci Napló, 1997 (6. évfolyam, 1-51. szám)
1997-06-10 / 46. szám
6 Hétközben Vöröskeresztesek Németországból Egy kalap pénz A közelmúltban három napig a Magyar Vöröskereszt váci körzeti szervezete vendégeként járt városunkban 66 német önkéntes vöröskeresztes aktivista. A vendégek egy része testvérvárosunkból, Dunaueschingenből érkezett. Volt, aki Wolterdingenből jött, ők a sződligetiekkel, a Bräulingenből érkezett vendégek pedig a verőceiekkel tartják a kapcsolatot. Az utazás célja a baráti kapcsolatok ápolásán túl a segítségnyújtás volt, hiszen három teherautónyi adományt is hoztak a vöröskeresztes önkéntesek, s ebben volt ruhanemű, bútor, tányér. Az adományból mindhárom település kapott, többek között a sződligeti szociális otthon is. A házigazda, Remzső Zoltánná a Magyar Vöröskereszt váci körzeti szervezetének titkára többek között elmondta: Franz Schmidt, a donaueschingeni vöröskereszt vezetője a látogatás ideje alatt átvette Budapesten az Országos Vöröskereszt vezetőitől a Vöröskeresztes Munkáért kitüntetés arany fokozatát. Franz Schmidt számára a kitüntetés meglepetésnek számított, s nagyon örült az elismerésnek. A vendégeket , akikkel már három éve tart a barátság - színes program várta. A vendéglátók elvitték őket Szentendrére, Visegrádra, Esztergomba. Budapesten megtekintették az országházat, voltak Vácrátóton a botanikuskertben, s megismerkedtek Eger nevezetességeivel. A német önkéntesek még az utolsó napon is szolgáltak meglepetéssel. Remzső Zoltánná elmondta, hogy amikor Egerből jöttek vissza a busszal, a vendégek pénzt gyűjtöttek, s búcsúzóul 50 ezer forintot adtak át váci szervezetnek. Útfelület a körtánchoz Már javában tart a körforgalom útfelületének kialakítása a 2-es főút és a stadionhoz, valamint a Kaisers áruházhoz bevezető út kereszteződésében. Átadása után - amely a főút várost elkerülő szakaszának megnyitása után lehetséges csak - jelentősen megváltoznak e szakaszon a forgalmi viszonyok. Hasonló átalakítás várható a Balassagyarmati út - Papp Béla utca kereszteződésében is. Fotó: Gál György • Váci Napló Egészséges életmód A cseresznye Hazánkban a cseresznye őshonos, hiszen a legősibb gyümölcsünk. A nyárelő legértékesebb gyümölcse. Nemcsak azért, mert éghajlatunk alatt érő gyümölcs, hanem azért, mert teljes értékű táplálék, nincsen olyan része a cseresznyének, amelyet ne lehetne hasznosítani egészségünk megőrzése érdekében. Minden része "gyógyszer" a szó szoros értelmében: a húsa, a magja, a szára. A cseresznye ásványi sókban és vitaminokban gazdag. Kiemelkedő benne a C-, A-, és E-vitamin, de kevés B1- és B2-vitamin is van benne. Az ásványi anyagok közül kálium, foszfor, vas, kalcium, kobalt és fluor található benne. A cseresznye 6 gramm fehérjét, 14 gramm zsírt, 80 gramm szénhidrátot, 6 gramm szerves sót és 27 gramm növényi rostot tartalmaz kilogrammonként. A cseresznyének elsősorban a vértisztító hatását kell kiemelni, de a húgyhólyag és ivarszervek tisztításában is jelentős szerepe van. Jó hatással van a gyomorbántalmakra, jó székletrendező. Az ízületi gyulladások, valamint a cukorbetegség leküzdésében nélkülözhetetlen. A cseresznye magas savtartalma miatt kiválóan alkalmas a vesekő és az epekő oldására, de a fogkőképződés megakadályozásában is jelentős szerepe van. A szinte népbetegséggé vált szénanáthának legjobb gyógyszere. Rendkívül jó hatásfokkal csökkenthetők a köszvényes fájdalmak. Jelentős a reuma gyógyításában is. Döntő szerepe van a szervezet lúgosításában, a magas savtartalma miatt. Cseresznyét csak önmagában szabad enni, mert magas cukortartalma és savtartalma a fehérjékkel, keményítőkkel összeerjed. (Puffadást okoz, savasítja szervezetünket). A cseresznyét célszerű mindig étkezések előtt, vagy helyett fogyasztani. A cseresznyét kúraként is alkalmazhatjuk, akár több héten keresztül is, mint főétkezést. Akik rendszeresen fogyasztanak cseresznyét, szervezetük újjászületik, regenerálódik. A cseresznye önálló étkezésre is alkalmas. Napjában akár 1-2 kilogramm is fogyasztható. Előnye, hogy nem lehet éhezni, hiszen annyiszor és annyit ehetünk belőle, ahányszor csak megkívánjuk. A cseresznye magja erősíti a szívizomzatot. Gyűjtsük össze a magokat, szárítsuk meg és a téli időszakban naponta néhány szemet törjünk meg és fogyasszuk el. A cseresznye szára is értékes, megszárítva igen kellemes, aranysárga teát főzhetünk belőle. A tea fogyasztása a tüdő és gyomor erősítésében jelentős. Mayer Zoltán természetgyógyász rovata A nyárelő gyümölcsei (2) Sastojások ellopásért tíz év kitiltás Szlovákia Három cseh alpinistát tíz évre kitiltottak Szlovákiából, mert két szirti sastojást tulajdonítottak el egy kelet-szlovákiai természetvédelmi területen. A helyi rendőrség szerint a három férfi, akiknek nem közölték a személyazonosságát, ugyanannak a családnak a tagja volt, és Bukovinából érkeztek. Sasfiókákat akartak meglesni egy fészekben, de nagy meglepetésükre csak két tojást találtak. A fiókák kikelését vélhetően a hosszú tél késleltette. A hegymászók magukhoz vették a tojásokat, ami természetvédelmi területről lévén szó, vétségnek számít - állapította meg a bíróság. A rendőrség a meggondolatlan alpinisták okozta kárt 480 ezer szlovák koronára (14.500 dollárra) teszi. (MTI-Panoráma)