Vác - Váci Napló, 2000 (9. évfolyam, 53-103. szám)
2000-07-07 / 54. szám
4 Semmelweis példája adjon lendületet Semmelweis-napi ünnepséget rendeztek július 3-án délután a Jávorszky Ödön Kórházban. Ebből az alkalomból az egészségügyi intézmény dolgozói közül többen részesültek igazgatói dicséretben és vették át a jubileumi jutalmakat. Az ünnepségen dr. Ferenczi Gyula adjunktus mondott beszédet, részletesen felidézte Semmelweis Ignácnak, az anyák megmentőjének nehéz életútját, majd személyes példáján keresztül próbálta bemutatni az egészségügyben dolgozók életét, amely ma sem könnyű. A szónok beszélt arról, hogy egyre több nővér és orvos hagyja el a pályát, ezzel az évek alatt szerzett tudás és tapasztalat vész el. A tudás és a tapasztalat óriási tőke nemcsak az egyén, hanem a társadalom számára is - hangsúlyozta dr. Ferenczi Gyula - ezért harcolni kell, hogy az egészségügy szerepe a társadalomban méltó helyre kerüljön. Végül azt kívánta: ez az ünnepség, s Semmelweis példája mindenkinek adjon lendületet, hogy büszkék lehessenek arra, az egészségügyben dolgoznak. Ezután dr. Tóth János főorvos, a kórház közelmúltban felmentett főigazgatója kért szót. Megköszönte kollégáinak, hogy éveken keresztül mellette és az általa vezetett vezetőség mellett álltak, jóban, rosszban segítették munkájukat. Dr. Tóth János bocsánatot kért azoktól, akiket esetleg megbántott. Végül arra intette kollégáit: “Ne higgyenek azoknak, akik az állóvizet éltetik. Ezt a helyzeti előnyt nem szabad feladni. Én kérem, velem együtt segítsék a mostani vezetést, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy ez a lendület tovább tartson.” Végül dr. Szentgyörgyi Ervin a kórház orvosigazgatója - aki most ellátja a főigazgatói teendőket is megígérte, megtesz mindent annak érdekében hogy rendben folytatódjon a munka. Ezután dr. Tóth János jutalmakat, elismeréseket adott át. Igazgatói dicséretben és a hozzá tartozó pénzjutalomban részesült dr. Konrády András belgyógyászati osztályvezető, dr. Regős Imre urológiai adjunktus, dr. Demján György röntgen szakorvos, dr. Madár Tamásné a traumatológia osztályvezető főápolója, Muth Anna izotóp részlegvezető főápoló, Kiss Melinda sebészet szakápoló, Török Lászlóné bőrgyógyászati asszisztens, Péter Péterné a higiénés szolgálat csoportvezetője, Draxlerné Füle Anna intenzív szakápoló, Doknár A. Józsefné gyógyszertári asszisztens, Konecsni Miklósné, a CT részleg szakasszisztense, Tóth István az üzemeltetési osztály villanyszerelője. 25 éves jubileumi jutalmat vett át Csánki Tamásné. 30 éves jubileumi jutalomban részesült Kovács László, Zatykó Lajosné, Kalló János, Szigeti Gáborné, Fehér Károlyné, Tárnyik Pálné, Molnár Mária, Szegváriné Leszenszky Éva, Smál József, Hártó Zsuzsanna, Kaposvári Györgyné, Csányi Istvánné. 40 éves jubileumát ünnepli German Antalné. Halász Erzsébet Hatvan perc a képernyőn, ismerős váci tájakkal Vasárnap délelőtt főidőben sugározta az m1-es televízió A Váci Egyházmegye az ezredfordulón című hatvan perces műsorát. A bevezető képek városunkat mutatták be, majd Bokros Levente beszélgetett Keszthelyi Ferenc váci püspökkel. A megyésfőpásztor megemlítette neves elődjeit Migazzitól Bánk Józsefig. Ő 1992 óta viseli a magas tisztséget, a következő képsorok bizonyították a nyolc év óta elért eredményeket. Templomok, kolostorok, plébániák sora épült, vagy megújult. A hívekben csodálatos vágy él az Isten háza után. Csukovits Anita muzeológus bemutatta az egyházmegye búcsújáró helyeit. Széles László (Tószeg), Tamási József (Martfű), Halász Endre (Szada) hivatásszeretettel beszélt arról, hogy lakóhelyén mint lett elevenebb az egyházi élet. A Váci Katolikus TV 1994 óta jelentkezik adásával nemcsak Vácon, de szétküldik még kilenc városba. A Varga László vezette stáb kitűnő munkát végez. Imre Zsolt országgyűlési képviselő az együttműködés fontosságát hangsúlyozta. Befejezésül az egyházmegyei zeneigazgató szeptember 16-án bemutatásra kerülő Ünnepi Te Deumjából csendültek fel részletek. A vasárnap délelőtti műsor szerkesztője Ézsiás Anikó, rendezője Koltay Beáta volt. Váci Napló Szob július 1-jétől városi rangot kapott Szob is csatlakozott Váchoz, Dunakeszihez, Nagymaroshoz és Gödhöz, ugyanis július elsejétől városi rangot kapott a dunakanyari település. Remitzky Zoltánnak, a szobi polgármesternek ezzel a történelmi pillanatnak nevezhető eseménnyel valóra vált régi álma. Sokan úgy vélik: Szob esetében már régen indokolt lett volna a várossá válás, ugyanis a település nagyon fontos, úgyis mondhatnánk kulcsszerepet tölt be a környékbeli falvak életében. A település ugyanis az Ipoly-mente kapuja és olyan centrum, amely a környéken élőknek fontos szolgáltatásokat is nyújt. A városi funkciók már régóta megvoltak, hiszen orvosi rendelő és középiskola is található Szobon, a helyi szörpgyár pedig igen sok ember számára nyújt biztos megélhetést. Lakatos Csaba A 10 éves "Halló" Mintaboltban születésnapi vásár!!! Most vásároljon a Halló Mintaboltokban hitelre!!! Néhány példa kínálatunkból: ifj^M Számítógép: 226.500 Ft IJS EPOX alaplap, CPU 466 MHz, RAM: 64 Mb, HDD 1:8,4 Cb, Bttgggl HDD2: 48*, FDD: 1,44, 1,44 Mb, VGA vez.: RIVA TNT2 32 Mb, ^SsBlSg^, midi ház, klavi, HU, mouse: A4TECH, Win 98, 18.120 Ft előleg, 0 Ft kezelési költség, 18.021/12 hóv. 10.475/24 hóv. 8.007/36 hó. Mobil klíma: DELONGHI F11 (2kW) bevezető ár: 179.910 Ft !!! 18.910 Ft előleg, 0 Ft kezelési költség, 16.030/12 hó v. 9.318/24 hó v. 7.122/36 hó 36.000 Ft előleg, 0 Ft kezelési költség, 13.720/12 hó v. 7.930/24 hó v. 5.984/36 hó Televízió: WESTEL 51 cm TXT 55.900 Ft helyett 45.910 Ft 9.910 Ft előleg, 0 Ft kezelési költség, 3.585/12 hó v. 2.582/18 hó Továbbá: mosógép: WHIRLPOOL AWM-789 83.900 Ft helyett 75.910 Ft 7.910 Ft előleg, 0 Ft kezelési költség, 6.771/12 hó v. Kft. • 3.936/24 hó v. 3.008/36 hó, 15.200 Ft előleg 0 Ft kezelési költség, 5.800/12 hó v. 4.150/18 hó v. 3.300/24 hó, i 1 N Hűtőgép: WESTEL RN140B 54.900 Ft helyett 48.110 Ft 5.110 Ft előleg 0 Ft kezelési költség 4.282/12 hó v. 2.480/24 hó, 9.622 Ft előleg, 0 Ft kezelési költség 3.60tyi 2 hó. ÜGYINTÉZÉS HELYBEN AZONNAL H-P: 8-TÓL 17-IG, SZÓ: 8-TÓL12-IG! Elfogadont VISZk, VISA Electron, OTP, Maestro, stb. bankkártyákat HALLÓ Mintabolt Vác, Csányi krt. 25-29. Telefon: 27/317-380, Fax: 27/511-382 Nyitva: H-P 8-17-ig, Szó 8-12-ig. Váci Napló Megjelenik kedden és pénteken Főszerkesztő: FURUCZ ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettes: HALÁSZ ERZSÉBET Vezető lapmenedzser: MÁTTYÁSSY ÉVA Lapmenedzseri iroda telefon/fax: 27/301-280 Szerkesztőségi olvasószolgálat munkanapokon 9 és 15 óra között: Vác, Csányi krt. 45. I. emelet Levelezési cím: 2601 Vác, Pf 64. Telefon/fax: 27/316-100 Interneten levelezés: naplo@dunaweb.hu Kiadja a DUNAPRESS Multimédia Bt 2626 Nagymaros, Mihályhegy u. 6. Felelős kiadó: HALÁSZ ERZSÉBET Nyomtatás: Multiszolgát. Felelős vezető: KAJTOR ISTVÁNNÉ Terjeszti a BUVIHÍR, a Posta és a kiadó. Előfizethető a hírlapkézbesítőnél és a kiadónál, megvásárolható az újságárusoknál. Előfizetési díj: egy hónapra 512 forint, negyedévre 1.536 forint. HU ISSN 1216-4313