Váci Polgár, 2001 (7. évfolyam, 1-12. szám)

2001-01-01 / 1. szám

AJÁNDÉK FALINAPTÁR! A HARMADIK ÉVEZRED ELSŐ SZÁMA • ÁRA: 48­ Ft VÁCI POLGÁR ^ 7. évfolyam 1.szám /1 A ^ A MILLENNIUMI ÉVBEN 2001. JANUÁR ) 2000 • ÉVEZRED KÖSZÖNTŐ • ÜDOl Kedves Olvasó! Elnézését kérem, hogy személyes emlékeim olvasásával veszem igénybe drága idejét, de az évszázad-évezred fordulóján eszembe jutnak a gyermekkorom­ban hallott „mesék” nagyanyámtól, déd­anyámtól az 1900-1901-es századfordulóról. Egyszerű falusi keresztény magyar em­berek voltak, s mint minden magyar meg­emlékeztek az első magyar király, Szent István megkoronázásának 900. évforduló­járól. Kérték a Szent István király tisztele­tére szentelt templomukban a falu népével közösen a Jó Isten és a Szent Király segítsé­gét a következő évszázadra. Hálát adtak az elmúlt évekért, évtizedekért. Mindezt a néhány évvel korábbi millenniumi ünnepsé­gek, kiállítás élményeinek történetével együtt mondták el. Csodálkozva hallgat­tam, megjegyezve, de jó lett volna ott lenni, akkor élni. Ők mosolyogva mondták: meg­érheted a következő századfordulót, akkor biztosan még szebb lesz az ünneplés. És íme, több mint hét évtized után elérke­zett! Az emberi élet végessége miatt egyi­kük sem érte meg, nem is érhette a XX-XXI. századfordulót, a második-harmadik év­ezred­fordulót. Megérhettem, megvalósult a kívánságuk, bár a XX. század mindent meg­tett azért, hogy az első harmadában szüle­tettek ne nagyon érjék meg a végét. Megér­tem, megértük, mai magyarok, kibírtuk a XX. század megpróbáltatásait. Hazánk és a keresztény világ kettős ünnepe ez az ezredforduló. Menjünk el mi is, ki-ki a saját templomá­ba, köszönje meg Istennek az eltelt időt, és kérjük segítségét a következő évezredre! Bizalommal forduljunk Szent István kirá­lyunkhoz, kérve égi támogatását, segítse megtartani hazánkat, magyarságunkat! Ezt az ezredfordulót nem előzhette meg hon­foglalásunk millecentenáriumi világkiállí­tása, mely még szebbé, emlékezetesebbé tehette volna számunkra és ifjúságunk szá­mára hazánk európaiságának és magyar, keresztény kultúrájának értékeit. Bízom benne, és kívánom, hogy minden­ki - idős és fiatal - becsületes, őszinte, öntudatos magyar polgára lesz a több mint ezerszáz éves szeretett hazánknak. Őszinte szívvel kívánok a magam és író­szerkesztő társaim nevében a harmadik évezred küszöbén minden kedves Olvasó­nak, városunk, hazánk és a világ minden becsületes polgárának békés, nagyon bol­dog, sikeres új esztendőt, kérve Isten áldá­sát és Szent István támogatását, hogy ez meg is valósulhasson. Vác, 2001. január 1. Szalay István risztus születése előtt két­ezer évvel Mezopotámiában egy gazdag, félnomád törzsnek a ve­zetőjét Isten megszólítja, s arra kéri, hogy egy új hazába költöz­zön, amelyet majd megmutat ne­ki. Ábrahám engedelmeskedik, pedig ez a „költözés” óriási eg­zisztenciális bizonytalansággal járt együtt. Gyakorlatilag a nyu­godt, biztonságos élet helyett egy izgalmas, de igen veszélyes ka­landra vállalkozik Ábrahám. Ez­zel a döntéssel kezdődött el az emberiség nagy Adventje, vára­kozás a megígért Szabadítóra. Isten egy népet választott ki magának, hogy felszítsa a szívük­ben a vágyakozást és a várakozást az Úr által megígért Üdvözítőre, akit már a paradicsomi bűnbe­eséskor megígért. Évszázadok telnek el, s ez a várakozás nem szűnik meg. Vannak időszakok, amikor intenzívebb van, mikor szinte teljesen elhomályosul, de Isten mindig támasztott olyan személyeket, akik nem hagyták kialudni a várakozás pislákoló fáklyáját. Érdekes összehasonlí­tani a különböző népek időről al­kotott felfogását. A görögök, s más keleti népek ciklikusan vis­­­szatérő események sorozatának tartják az időt. Ezzel szemben a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás fi harmadik évezred kapujában (vagyis, hogy Isten párbeszédet kezdett az emberrel) hallatlan új­donságot hordoz: az időt lineári­san képzeli el, ami azt jelenti, hogy a világ, az emberiség, az emberi történelem halad egy vég­ső beteljesedés felé. Jézusnak, az Isten Fiának szü­letését Szent Pál az „idő teljessé­gébe” helyezi. Az idő igazán attól a ténytől „telt be”, hogy Isten a Megtestesüléssel belépett az em­beri történelembe. Az örökkéva­lóság belépett az időbe. A keresz­tény hitben az időnek alapvető je­lentősége van. A világ az idő dimenziójában lett megteremtve, ahogy fent láttuk, időben zajlik az üdvösség története, amely Ábra­hám meghívásával indult el. En­nek a folyamatnak a csúcsa a Megtestesülés, vagyis az a szédí­tő örömhír, hogy Isten Fia ember­ré lett, eljött közénk, hogy bemu­tassa a mennyei Atya irgalmas és könyörülő arcát, s ezzel új re­ményt ébresszen minden ember­ben, különösen a szegényekben, az elesettekben, a társadalom pe­remén élőkben. Jézus Krisztusban az idő Isten dimenziója lesz, aki önmagában örökkévaló. Egyre gyakrabban hallunk mos­tanában a világvégéről mindenfé­le rémisztő jóslatokat. Ezt az Egyház soha nem teszi magáévá. Abban az értelemben, ahogy a közgondolkodásban jelen van, nem is beszélhetünk világvégé­ről, hanem az emberiség történel­mének beteljesedéséről van itt szó, ami Isten kegyelmi tette, be­avatkozása a dolgok menetébe. Az Egyház szilárdan vallja, hogy ez a világ nem a megsemmisülés, hanem a megújulás által fogja el­érni végső célját. A Szentatya - amikor meghirdette a Jubileumi Szentévet - nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy mikor is kezdődik a harmadik évezred. 1999 karácsonyán kezdődött ez a szentév, és 2001. január 6-án, vízkeresztkor ér véget. Nagyon sokan próbálnak taná­csokat adni az emberiségnek, ho­gyan is kell élni majd az új évez­redben. A Pápa nem tesz mást, mint aktualizálja az Evangélium tanítását a mi korunkra. A szentév jelmondata így hangzik: „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké” (Zsidókhoz írt levél 13,8). Valóban, a kereszténység egy olyan igazságot hirdet, ami nem elméleti, elvont valóság, ha­nem egy személy: Jézus Krisztus. Ő az, a­kiben az egész emberiség istenkeresése beteljesedett. Kide­rül Jézus tanításából, hogy Isten előbb keres minket, mint mi őt. Számomra nagyon kedves a Szentatyának az a gondolata, hogy ami Betlehemben történt, nem a régmúlthoz kötött ese­mény, hanem szüntelen újdonság, hiszen őelőtte zajlik az egész em­beri történelem. Akit szeretek, az mindig tud valami újat, valami meglepőt ajándékozni nekem. Ezért a keresztény ember alapve­tően a remény embere. Nem azért, mert meg tudja valósítani önmagát, hanem azért, mert Krisztusra tekintve fel tudja mér­ni életének ajándék voltát, s ké­pes mindig, minden helyzetben újrakezdeni. Jómagam azt kívánom minden jóakaratú embernek, hogy való­ban ismerje fel azt, hogy az élet ajándék: saját életem is, a másik emberé is, de a teremtett világ minden élőlényének a létezése is Isten ajándékozó szeretetéről be­szél. A hála az egyetlen hiteles, s igazán emberi válasz erre a cso­dára, merjük kimondani, köszö­nöm. Dr. Sánta János

Next