Váci Polgár, 2003 (9. évfolyam, 1-12. szám)
2003-01-01 / 1. szám
NAPTÁR MELLÉKLETTEL • ARA: 68- F1 VÁCIPOLGÁR 9. ÉVFOLYAM 1. SZÁM <1. KÖZÉLETI LAP 2003. JANUÁR ÚJÉVI GONDOLATOK • Megint eljött egy új esztendő. Sietve, gyors léptekkel közeledett, s egyszer csak betoppant. Mi ismét nagy ricsajjal, zenével, petárdákkal ünnepeltük. Mulatság, kiáltások keveredtek az éjszakába. A városban innen-onnan vidám trombitaszó hallatszott. Az utcákon összetört néhány pezsgősüveg, harsány kiáltozás törte meg a csendet, fiatalok gyülekeztek az egyik útkereszteződésnél. Az otthonokban asztalra került sok újévi finomság, összegyűltek a régi ismerősök, a kabaréműsorok közben elmosolyodtak a tévénézők. A házak előtt még csillogtak a karácsonyi díszítések, megelevenedtek az utcák, dalba fogott az éjszaka. Csak az öreg Duna bandukolt komoran sötét medrében. Még dünnyögött is magában, morcosan vonogatta vállát, s ferde szemmel fürkészte a várost. Nem értette a felhőtlen és fölszabadult örömöt. Örülhetünk-e megérdemelten az új esztendőnek akkor, amikor a tavalyi évre sem lehetünk büszkék? Már az ünnepeink is hamisak. Advent első vasárnapján, amikor a családok meggyújtják otthonukban az első gyertyát és a karácsonyra gondolnak, Ciccolina beszél önmagáról a közszolgálati televízió egyes csatornáján. A várakozás ünnepén ő a magyar társadalom elé állított példakép. Elfeledtük már a keresztény értékrendet és erkölcsöt, elfeledtük már azokat, akikre méltán lehet büszke a magyar nemzet. Új példaképek jelentek meg: a liberalizálódott világ felszínes, igazi értékekkel nem bíró, kiüresedett emberei. Gondoljuk csak végig, hová jutott a magyar társadalom, ha az év nagy részében Terry Black és a Big Brother-ház lakói válnak elsődleges beszédtémává. Visszatérni látjuk a 70-es, 80-as évek szellemét. Kétkedve nézünk az új év elé, mert azt várjuk, hogy a jelenlegi kormány bizonyítsa be mindannyiunk számára: tiszta eszközökkel, hazugságok nélkül tud olyan eredményeket elérni, melyek a magyar társadalom fejlődését, felemelkedését szolgálják. A hazai lakosság jelenleg kettéosztott, politikai csatározások, éles nézeteltérések jellemzik. Ezeken már illene túllépni ahhoz, hogy békésen, barátságosan lehessen egymás mellett élni. Mind a jobb- és baloldalnak meg kellene tanulnia tisztelni a másikat, annak érdekében, hogy a fölmerülő problémákat tisztességes úton, a másik megfélemlítése nélkül, emberekhez méltóan lehessen megoldani. Ebben jelen esetben a hatalmon lévőknek kellene gesztusokat tenniük az ellenzék, s ezzel együtt az ország jelentős része felé. A jobboldali egységnek pedig meg kell születnie ahhoz, hogy céljait, értékrendjét a közeljövőben meg tudja valósítani. Amíg a társadalmat az egyre inkább elhatalmasodó liberalizmus, az embereket a széthúzás, ellenségeskedés fenyegeti, nem örülhetünk fölszabadultan az új esztendőnek, mert ha nem cselekszünk, s nem próbálunk változtatni rajta, ez az év is olyan lesz, mint amilyen a tavalyi volt. Majd ha képesek leszünk okosan kihasználni a bennünk rejlő értékeket és tehetséget, ha mindannyian felismerjük kötelességeinket, s örülni tudunk majd a nemzet gyarapodásának, akkor örülhetünk majd megérdemelten, s akkor vághatunk majd neki magabiztosan és boldogan az új esztendőnek. Ahhoz azonban, hogy a következő év sikeresebb, eredményesebb legyen, mindenkinek önmagában kell megváltoznia. Elérkezett az új esztendő, s a város visszazökken az eredeti kerékvágásba. Eltakarítják az utcákról a színes konfettit és a törött üvegeket. Sokan tettek újévi fogadalmat, melyet bizonyára sikerül majd hosszabb ideig megtartaniuk. Mindenki ismét munkába áll, s elvégzi mindennapos teendőit. Megtelnek az utcák és a boltok, zajlik tovább az élet. Talán csillapodnak majd a kedélyek, lassan talán elülnek a viták, nyugalommal várjuk majd a következő évfordulót. Úgy, ahogy egy szép, békés Duna-parti kisvároshoz illik. A magyar kultúra és Kölcsey Himnusza Mi a kultúra? Az értelmező kéziszótár első jelentése szerint: az emberiség által létrehozott anyagi és szellemi értékek összessége. A művelődésnek valamely területe, illetve valamely korszakban, valamely népnél való megnyilvánulása. A magyar kultúra a kereszténység felvétele előtt is létezett, de ennek az ősi kultúrának írásos nyomai nem maradtak fenn. Nincs például naiv eposzunk, mint a finneknek a Kalevala. Csupán szóbeli mondák öröklődtek nemzedékről nemzedékre. Krónikáink ezekre a szóbeli hagyományokra alapoztak, amikor a középkorban írásba foglalták például népünk eredetét. Arany János megkísérelte, hogy az elveszettnek hitt eposzunk pótlására műeposzt írjon, így született meg a Buda halála. Bár irodalmi értéke jelentős, mégsem tudta betölteni az űrt, ráadásul az archaizmusoktól sem mentes. Amikor a magyar kultúráról beszélünk, nemcsak az ezeréves keresztény államiság anyagi-szellemi értékeit értjük rajta, hanem az ősit is. Kölcsey Himnuszának születése a magyar kultúra napja. Hogy miért? Valószínűleg azért, mert a nemzet múltjának értékteli és értékvesztett korszakait talán egyetlen mű sem fejezi ki jobban, mint ez a költemény. Nemzeti imádság lett, mert a költemény keretében, az első és utolsó versszakban az imádságra jellemző kérés, illetve könyörgés hangzik el: áldd meg, illetve szánd meg. Nem dicsekvés, nem az érdemek hangos hirdetése, nem a király vagy a császár dicsőítése jellemzi ezt a művet, hanem az Istenhez hajló, imádkozó ember szavait halljuk ki belőle. Magam elé képzelem a fél szemére vak költőt. A szatmárcsekei kúrián kitekint a téli tájra. Lehet, hogy éppen csendben hull a hó, de az is lehet, szél kavarja a hópihéket, csontig hatoló hideg van odakinn. Az épen maradt szemével a tájra tekint, lelki szemeivel a múltba néz. Megelevenednek a honfoglaló magyarok. Ahogy az Ószövetségben Izrael népe Jahve segítségével, Józsué vezetésével jutott az ígéret földjére, úgy őseinket is az Isten hozta fel „Kárpát szent bércére”. „A Kunság mezején” lengő kalász és a „Tokaj szőlővesszején” csepegő nektár igazi Kánaán. Amíg nem fordulnak el eleink az Istentől, addig az ellenségen aratott fényes győzelmek íródnak a történelem könyvébe. A dicső korszak tetőpontja Mátyás uralkodása. A negyedik versszakban az ellentét bevezetőjeként hangzik fel a fájdalmas mondat: „Haj, de bűneink miatt”. Bűnhődnünk kellett a bűneink miatt. Nem másokat vádol a költő, nem a sors véletlen játékának tekinti a szenvedéseket, bűntudattal és a bűnbánó ember alázatosságával vall, ahogy később Radnóti teszi a Nem tudhatom... kezdetű költeményében: „Mert bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép...”. A rabló mongol nyila, a török rabiga, a belső viszálykodás mind az Isten büntetései. Népünknek már a pogányság idején is volt istene, de az igaz Istent a kereszténységgel együtt ismerte meg a magyarság. Ez az Isten igazságos bíró. A nemzetéért aggódó költő ettől az Istentől kér, hozzá könyörög. Ezért vált az utolsó versszakban az áldd igéről a szánd szóra. Január 22-én a magyar kultúrát is ünnepeljük. Ilyenkor illik számot vetni népünk, nemzetünk szellemi értékeivel. Nem vagyunk hátul a népek sorában. Tetteink - az ezer éves európaiságunk óta - nemcsak a nemzet, hanem az emberiség összkincsét is gyarapították, gyarapítják. Ha bűnöztünk, már megbűnhődtünk. Érdemeinkért nem dicséretet, elismerést várunk. Mi, mai magyarok, a 21. század nemzedéke ugyanezt tesszük, amit 180 évvel ezelőtt Kölcsey, kérünk. Kérjük hazánk védelmezőjét, a magyarok védelmezőjét, hogy hozzon ránk víg esztendőt, boldog jövőt, nyújtsa ki felettünk védelmező karját. A múlt pedig legyen példa előttünk! Tanuljuk meg őrizni az értékeket, s a bűnök elkerülésével legyünk méltóak valamennyi nemzet megbecsülésére! Dóra Zoltán