Vác - Váci Napló, 2005 (14. évfolyam, 52-104. szám)

2005-11-11 / 90. szám

2 Ismét elköltözött a Tourinform iroda Immár a harmadik költözésen van túl a váci Tourinform iro­da, amely már min­den eddigi helyét ki­nőtte. Az egyre bővü­lő feladatokhoz újabb munkatársakat kellett felvenniük. Az eddig megszokott szolgáltatások mel­lett kaphatók könnyű- és komoly­zenei koncertjegyek, de a különböző sporteseményekre is lehet már belépőket venni az irodában. Furucz Anita lapunk munkatársa - Nagy öröm, hogy új helyre költözhettünk, hi­szen a régi helyiséget már kinőttük - mondta Lukács Ilona, a Tourinform iroda vezetője a november 8-án tartott megnyitó ünnepsé­gen.­­ Irodánk ezentúl rengeteg új szolgáltatás­sal várja az érdeklődőket. A belépőjegyek forgalma­zása mellett megkaptuk az engedélyt a Magyar Turizmus Rt-től a belföl­di utazások szervezésére is. A vezető megköszönte az önkormányzat támoga­tását és segítségét. Hang­súlyozta: rendes munkát csak rendes környezetben lehet végezni. Az iroda idén már két pályázatot is elnyert a te­rületfejlesztési régiónál. Az egyiket az iroda hon­lapjának elkészítésére, a másikat a technikai felsze­reltség javítására kell, hogy fordítsák. - Szeretnénk egy infor­mációs pultot elhelyezni az irodánál, ahol egy érin­tőképernyős számítógép segítségével akkor is tájé­kozódhat bárki, ha zárva vagyunk - mondta Lukács Ilona. A megnyitó ünnepsé­gen jelen volt dr. Bóth Já­nos polgármester, ország­gyűlési képviselő is, aki beszédében elmondta: nagy vágy volt, hogy Vá­con erőteljesebb legyen a turizmus. Szerencsére a város fejlődésével valóban fellendült az érdeklődés Vác iránt. A polgármester kiemelte: a váci Tou­rinform az országos átlag­ban a 20-25 helyen van a 150 irodából. Ez azt jelen­ti, hogy jól működik. Vác, Március 15. tér 17. Telefon: 27/316-160 Lukács Ilona, a Tourin­form iroda vezetője Kérdezzen Deutsch Tamástól! A Legyen Ön is a vendégem című sorozat­ban Deutsch Tamás, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség frakcióvezető-helyettese lesz Imre Zsolt országgyűlési képviselő vendége no­vember 23-án, szerdán 18 órakor a Madách Imre Művelődési Központban. Minden érdek­lődőt szeretettel várnak! * Tessék kérdezni, mi válaszolunk! ■ MSZP A következő héten kedden, november 15-én, kedden Tóth Árpád alpolgármester és dr. Jakab Zoltán alel­nök várja Önöket az MSZP Zrínyi u. 9. szám alatti irodájában 16 és 18 óra közötti időben. Telefonon a 06-27/510-035-ös számon vagyunk elérhetők. Váci Napló Más­ kép Mészáros Marietta TZgy vasárnapi ebéd közben a rádiót hallgattam, é­s éppen hírműsor ment. Már túl voltam a húsle­vesen, eltüntettem a velős csont kívánatosan gőzöl­­gő-remegő tartalmát, éppen a főtt marhalábszár­nál tartottam jó adag forma kíséretében, amikor a belpolitika részletes ismertetője következett. Volt minden az előző napokban. Hiába, itt a kam­pány­időszak, akár bevallják, akár nem. Most ép­pen a sárdobálás van soron, a “mi vagyunk a leg­igazságosabbak” és a “miénk a legjobb” szakasz között. A rántott csirke és a kedvenc süteményem élvezete közben - eddig az egész ebédem kardioló­gusom enyhe tiltása ellenére készült - megkaptam családomtól a kritikát: én erősen haspárti vagyok. Haspárti? Valóban így van, és igenis az én pártom a legigazabb tömegpárt. A kiadós ebédet jóízűen emésztve meglódultak a gondolataim. Mi lenne, ha én is beszállnék a négy­évente felélénkülő “Alapítsunk pártot! ” nevű össz­népi játékba, és én is megalapítanám a Hat pár­tot? A jelmondat már meg is született: “Egyél töb­bet, éljél jobban! ” Csakhogy azonnal megindulna a frakció­zás. Ezt a formát csak a konzervatív oldal fogadná el, a reformerek az “Egyél jobbat, éljél többet” módosításra szavaznának. Igaz, ami igaz, így egészségesebb, de ha olyan finom a pacal és a mákosrétes! Gond lenne a párt lógójával is. A kon­zervatív szárny elfogadná a két velős csont között egy nagy tejszínhabos csokitorta képét, de a refor­merek ezt is leszavaznák. Szerintük a párolt csirke­mell és a zöldségköret lenne jobb. Valamiben azért mindenki egyetértene. Zsupánnal szólva “az élet­célom semmi más, mint jó evés és jó ivás ”. Persze egyéb, sokkal hétköznapibb dolgok mellett. Amikor a fenti gondolataimat elmondtam va­lakinek, legnagyobb meglepetésemre - a “tervhez ” hasonló komolysággal - szinte mindenki jelentke­zett párttagnak. Nagyon hamar kialakultak a bi­zottságok is régi és új nevekkel. A legjobb szakács a végrehajtó bizottság elnöke, az ínyenc az ellen­őrző bizottság, a legfalánkabb a gazdasági bizott­ság, a belgyógyász a vizsgáló bizottság, a megfe­lelő tálalásra ügyelő pedig a felügyelő bizottság élére kerülne. A “tagjelöltek ” megtalálták a leg­jobbnak látszó jelmondatot is: “Éljél jobban, egyél jobbat!” Lógónak is lett kompromisszumos válto­zat: két csirkecomb között egy szelet csokis süti. Ki látja, hogy a csirke sült vagy párolt, a süti mi­vel töltött? Mellettük jó még a kis pohár vörösbor is. Többen már előre igényelték a tagkönyvet. A belépési nyilatkozat azon kitételét, miszerint min­dig jóízűen együnk, ígéretük szerint boldogan el­fogadnák. A demokrácia pedig megköveteli, hogy minden tag maga válassza meg a neki legmegfe­lelőbb menüt, és legyen véleménynyilvánítási sza­badság minden kóstolónál. Mi­­iért az én pártomban fontos a demokrácia, I­­­ a választás szabadsága. És fontos, hogy saját akaratunkat ne erőltessük másokra. A taglét­szám pedig szép magas lenne, a pártharcoktól meg­­csömörlöttek jelentkeznének. Jó ételektől talán ke­vésbé kapnának gyomorrontást. Az én pártom

Next