Vác - Váci Napló, 2009 (18. évfolyam, 1-52. szám)
2009-03-03 / 18. szám
2 Váci Napló Nyolc nem a költségvetésre Számoltak a gazdasági válsággal is a költségvetés tervezetnél Bekiabálásoktól most sem volt mentes az elmúlt csütörtökön tartott képviselőtestületi ülés, melynek legfőbb témája az önkormányzat ez évi költségvetése volt. A 23 képviselőből 22 volt jelen, Debreczeni János betegségre hivatkozva maradt távol. A testület az ülés elején egyperces néma felállással emlékezett meg a közelmúltban elhunyt váci díszpolgárról, Lakatos László cigányprímásról. Majd Ványi Lászlóné kérésére megemlékeztek a kommunizmus áldozatairól is. A 2009. évi költségvetés elfogadását kisebb vita előzte meg. Dr. Bóth János polgármester elmondta: a tavalyi évhez hasonlóan alakul a költségvetés azzal a különbséggel, hogy az ideibe nem tervezték már bele a kórházi vizitdíjat és a köztisztviselők 13. havi juttatását sem. Az önkormányzat nem rendelkezik hitellel, nincsenek tartozásai. Értékpapírjai mellett biztonsági tartalékot a laktanya területeinek eladása jelenthet. A város is figyelembe vette a gazdasági válság nehézségeit, ezért egy takarékos költségvetést igyekeztek a képviselők elé tárni. Sok képviselő kifogásolta, hogy a tavalyelőtti iparűzési adóval számoltak, holott sok cég jelenti be leállását a nehézségek hatására. Fördős Attila javaslatára létrehoznak egy költségvetési munkacsoportot, amelynek a költségvetés alakulásának megfigyelése és szükség szerint a költségvetés átstrukturálása a feladata. Végül nyílt, név szerinti szavazással, 14 igen és 8 nem ellenében elfogadták az idei költségvetést 12 milliárd 392 millió 134 ezer forint bevételi és kiadási főösszeggel. Nemmel szavazott: Fördős Attila, Kriksz István, Miskei Sándorné, dr. Orosz Ágnes, Tömöri Pál, Ványi Lászlóné, Rózsa Ferenc, Mokánszky Zoltán. A testület egyhangúlag elfogadta Ferjancsics László és Makrai Zsolt indítványát, mely a közterület használatáról szóló rendeletet módosítja, így ezentúl a városban lévő körbekerített játszótereken - november 1-től március 31-ig, 21 órától reggel 6-ig, valamint április 1-től október 31-ig, 22 óra és 6 óra között - tartózkodni tilos. Aki ezt a szabályt megszegi, szabálysértést követ el és 30 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. A pénzben és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló rendelet, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló rendelet módosítását egyhangúlag elfogadta a testület. A szünet előtti utolsó napirendi pontként tárgyalták a Tourinform iroda vezetői pályázatának elbírálását. A pozícióra ketten jelentkeztek. Az eddigi igazgató, Lukács Ilona mellett Papp Ildikó pályázott az állásra. A testület mindkét jelöltet meghallgatta, majd a szünet után urnás szavazás keretében döntöttek az iroda vezetőjének személyéről. Lukács Ilona kilenc szavazatot kapott, míg ellenfele tizenkettőt, így Papp Ildikó lett a Tourinform iroda vezetője. Megbízatása 2010. szeptember 30-ig szól. Papp Ildikó neve nem ismeretlen Vácon, hiszen egy képzőművészeti galéria tulajdonosa. Két gyermeke van. Nem idegen számára a turizmus, 17 éves tapasztalata van ezen a területen. Véleménye szerint a polgárok figyelmét jobban rá kell irányítani a szolgáltatásokra, ezért egy új kommunikációs stratégiát kell kidolgozni. Szeretne marketingben is erősíteni, hogy minél több turista érkezzen városunkba. A szünet után már csak 21 képviselő maradt a teremben, Ferjancsics László egészségügyi okok miatt kényszerült elhagyni az ülést. A testület egyhangúlag fogadta el a Madách Imre Gimnázium vezetői pályázatának kiírását, az Árpád fejedelem Általános Iskola felújítása, oktatási feltételeinek korszerűsítése, akadálymentesítése című projektet, illetve a 2009/2010-es tanév előkészítéséről szóló előterjesztést. Nagy vihart kavart a Levél utca 1001/5 helyrajzi számú ingatlanra készült városrendezési hatástanulmány, amely a Lidl Magyarország Bt megbízásából állítottak össze. A beruházó szeretne még egy élelmiszerboltot nyitni a városban a Levél utca és a Naszály utca kereszteződésében. Emiatt készült el a hatástanulmány, amelyet Philipp Frigyes, a város főépítésze ismertetett. Végül 13 igen, 2 nem, 3 tartózkodás mellett elfogadták a tanulmányt. A szavazásnál három képviselő kikapcsolta a szavazókészülékét. Elfogadta a testület Ferjancsics László azon javaslatát, hogy az önkormányzati képviselők ne vehessenek fel napidíjat külföldi kiküldetésükre. Korábban a hivatalos utakra euróban felvehető napidíjat kaptak a testület tagjai, amely évente többszázezres költséget jelentett a városi költségvetésben. Az egyebek között tárgyalták a Csányi körút 18., az Althann utca 6. és a Köztársaság út 10-12. szám alatti társasházak felújításának és korszerűsítésének támogatását. Mivel a Köztársaság úti pályázat a vonatkozó rendelet alapján nem volt támogatható, így a másik két épület felújításáról döntöttek a képviselők, 20 igen és 1 tartózkodás mellett elfogadták a határozatot. Biztonsági tartalék: a váci laktanya területeinek értékesítése FELHÍVÁS a Virágos Vácért városszépítő versenyre A Virágos Vácért Városszépítő Versenyre a felhívás és a jelentkezési lap letölthető a www.vac.hu honlapon, illetve személyesen átvehető a Polgármesteri Hivatal (Vác, Március 15. tér 11.) portáján. Jelentkezési határidő: 2009. április 10.