Vác - Váci Napló, 2009 (18. évfolyam, 53-104. szám)

2009-07-17 / 57. szám

Váci Napló Luzernben a C-döntőig jutottak a váciak EVEZÉS Az evezős világkupa sorozat utolsó fordulóját a svájci Luzernben rendezték meg, a Rootsee tavon. A magyar csapat három hajóegységgel, öt versenyzővel, kelt útra szerda hajnalban, a tízórásra tervezett út azonban kissé hosszabbra nyúlt, a hajószál­lító és a benne utazó verseny­zők balesetet szenvedtek München közelében. Szeren­csére mind a versenyzők, mind a hajók karcolás nélkül megúszták a 2005-ös bal­esethez kísértetiesen hason­lító esetet. Akkor egy kami­on, most egy személyautó rohant bele hátulról a szabá­lyosan haladó hajószállítóba. Bár a vétkes autó totálkáros­ra tört, személyi sérülés ott sem történt. Az utolsó világkupa-for­dulón 39 ország 657 ver­senyzője vett részt a három nap alatt 22 versenyszám­ban. Ez a verseny az utolsó nagy erőpróba az augusztusi világbajnokságra. Női egy­párevezősben a kétszeres U23-as bronzérmes Szabó Katalin (Vác Városi EC), edzője Rapcsák Károly in­dult. Kati egyetemi tanulmá­nyai, vizsgái miatt (a Sem­melweis Egyetem orvostan­hallgatója) ezen a versenyen állt először rajthoz nemzet­közi vizeken. Most meglehetősen erős előfutamba került, melyben a negyedik helyen végzett így a reményfutamban folytat­hatta versenyzését. Férfi könnyűsúlyú kétpárevezős­ben Varga Tamás (Démász Bajai Spartacus Vízügy SC) és Galambos Péter (Vác Vá­rosi EC) állt rajthoz. A ve­zérevezős Münchenben Ga­lambos Péter, most Varga Tamás volt. Mivel a pálya első negyede után a csapat nem volt továbbjutó pozíci­óban, úgy döntöttek inkább a reményfutamra tartalékol­ják erejüket, harmadik he­lyen értek célba, így a re­ményfutam várt rájuk is. Ott a Varga Tamás, Galambos Péter kettős a kínai, a néme­tek második és az amerikai­ak első egysége mögött a ne­gyedik helyen ért célba. Női egypárevezősünk Szabó Ka­talin az észt, a svájci és a dán hajó mögött szintén negye­dik lett, így ez a két egység a C döntőben folytatja. A C döntőkben Szabó Ka­talin egypárevezősben a táv első felén hagyta ellenfeleit a vezető pozíciókért harcolni, de nem maradt le egészen, a negyedik helyen lapátolt. A táv felénél rákapcsolt, majd az utolsó ötszáz méteren a mezőny legjobb hajráját evezve tört lendületesen elő­re az első helyért. Az osztrák lány kissé későn vette észre Kati próbálkozását és bár rög­tön rákapcsolt ő is, Kati “tá­madását” csak nagy nehezen tudta visszaverni. Kati végül a második helyen ért a célba, megelőzve a dán egységet. Ezzel összesítettben a 14. he­lyen végzett. A Varga Tamás, Galambos Péter könnyűsúlyú kétpárevezős szintén a C dön­tőben szerepelt. A csapat a müncheni vi­lágkupát követően néhány új beállítást próbált ki, amitől a hajó jobb futását remélték. A luzerni futamok bizonyítot­ták az elképzelések nem vál­tották be a hozzájuk fűzött reményeket. A rajton sikerült javítaniuk, elsőként jöttek el a rajtpontontól, de a hajó “utazósebessége” nem volt elég a vezető pozíció megtar­tásához. Végül a harmadik helyen értek célba, a dán és az amerikai csapat mögött, ezzel összesítettben a 15. helyet szerezték meg. 13 Érmek a válogatóról KAJAK-KENU Szegeden a Maty éri evezős pá­lyán rendezte meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Garantiqua - Hitelgarancia a Kupa, II. felnőtt és U23-as vá­logatót, felnőtt Magyar Baj­nokságot. A versenyen ott voltak a Váci Hajó Sportegyesület spor­tolói is, akik két érmet is sze­reztek. Kajak egyes férfi U23- as korosztályban 500 méteren első lett Simon Máté. Kajak egyes férfi felnőttek versenyé­ben 5000 méteren a harmadik helyen ért célba Boros Adrián. Kajak egyes férfi U23-as kor­osztályban 500 méteren a 4. he­lyen végzett Szabó Balázs Gá­bor. Férfi felnőtt kajak kette­seknél 200 méteren 4. lett a Karsai Gergely (Váci Hajó SE), Holicza Péter (Kőbánya SC) kettős. Kajak egyeseknél 200 méteren az 5. helyen vég­zett Karsai Gergely. A férfiak U23-as korosztá­lyában kajak egyes 1000 mé­teren 6. lett Noé Milán Miklós és a 7. helyen végzett Simon Máté. Kajak kettes 500 méte­ren a 7. helyen ért célba a Karsai Gergely, Holicza Péter váci-kőbányai duó. Váci Hajó SE két érmet hozó kajakosa, Boros Adrián és Si­mon Máté Új turistaút a Börzsönyben Július 10-én került felfestésre a Börzsöny-hegység legújabb turistaútja a Váci Lakóterüle­ti SE túraszakosztályának jó­voltából. A zöld kereszt jelzés Szokolyát és a Törökmező ha­tárában fekvő Száraz-fák rét­jét köti össze. A mindössze 4 kilométer hosszú útvonalhoz képest rend­kívül sok a látnivaló: Szokolyát elhagyva rögtön egy fennsíkon találja magát a kiránduló, ahon­nan impozáns látvány nyílik a Szokolyai-medencére, a Na­szályra, a Pap-hegyre, és a Csó­ványos tömbjére. Az út 90 szá­zalékban nyílt terepen halad, így a szép panoráma végig ga­rantált. A Nagy-Varga-rétet elérve az út balra fordul, és elénk tá­rulnak a Déli-Börzsöny hajda­ni vulkáni kúpjai, mint a Só­hegy, a Nagy-Galla, vagy akár a Kopasz-hegy, a távolban pe­dig az esztergomi bazilika kontúrjai látszódnak. Aki ked­vet érez, járja be az utat! Kenyeres Oszkár »» klimász János kőfaragómester «« NÉVERI Vác, Avar u. 16. Érdeklődni lehet: 27/510-335, 06-30/9345-214.­­áfe SQUASH CLUB Sírkövek, kripták készítését vállalom. Részletfizetési kedvezmény! Vác, Rádi út 36., tel.: 06-30/662-1133,06-20/927-5868 E-mail: klimasz@vnet.hu; www.klimasz.hu. www.neverisquash.hu

Next