Vác - Váci Napló, 2012 (21. évfolyam, 53-102. szám)
2012-08-14 / 65. szám
6 Országos és nemeztközi rendezvényen mutatkozik be a Dunakanyar és Vác .A Vác és Környéke Nonprofit Kft egyik alapvető eladatának és célkitűzéséínek tartja Vác, és a várost körülölelő települések minél szélesebb körben való bemutatását, reklámozását a hazai és külföldi turisták számára egyaránt. Ezért próbálnak minden kínálkozó lehetőséget megragadni, rendezvényeken részt venni, kapcsolatokat építeni és ápolni, azért, hogy céljuknak minél teljesebben eleget tudjanak tenni. A közeljövőre vonatkozóan két - egy nemzetközi és egy országos - rendezvényen való bemutatkozásra is lehetőséget kaptak térítésmentesen, ezeket támogató partnereiknek is továbbajánlották. Augusztus 29. és Szeptember 2. között Verőcén, az immár ötödik alkalommal megrendezendő nyílt lovasíjász Európa-bajnokság kínál nagyszerű alkalmat a megmutatkozásra. A nemzetközi esemény rendezésének lehetőségét olyan országok után kapta meg Magyarország, mint Németország, Belgium és Lengyelország. Ezen sportesemény ragyogó alkalom arra, hogy a határon túli közönséggel is megismertessék a Dunakanyar értékeit. A sporteseményen a hagyományok bemutatásán, közvetítésén túl a kapcsolatok ápolása és erősítése is kiemelt szerepet kap. Szeptember második szombatján újabb nagyszabású rendezvény színhelye lesz a Dunakanyar. Ekkor Királyrét ad otthont a Magyar Turizmus Zrt által életre hívott Kisvasútra fel! című - kisvasutakat népszerűsítő - kampány országos záró rendezvényének. A reggel 10-től este 5-ig tartó eseményen bemutatkoznak Magyarország kisvasútjai, továbbá színpadi programok, kisvasút kiállítás, hajtánypálya, erdei élményösvény, sportjátékok, szerelőüzem-látogatás és sok más izgalmas program várja a látogatókat - derül ki a tájékoztatóból. ■ [ kismarosi kisvasút. A Kisvasútra fel! rendezvényt szeptember második szombatján tartják (fotó: online) iuui ■ mi| 1 «MR. st .an.------■tiUmviili VAC Bővebb információk Váci Tourinform Iroda , Vác, Március 15. tér 17.Tel.: 06/27/316-160; www.tourinformvac.hu; vac@tourinform.hu Váci Napló Egyházi élet - ökumenikus rovat Varga Lajos püspök Kárpátalján járt Szent István ünnepén Varga Lajos (képünkön) váci segédpüspök Mikulyák László esperes meghívására érkezett a Felső- Tisza-vidékre, hogy együtt ünnepelhessen az ott élő magyar római katolikusokkal. Augusztus 19-én délelőtt a püspök Kőrösmezőn celebrált szentmisét. A szentmise keretében megáldotta az új kenyeret, amely Isten gondoskodó jóságának bizonyítéka. A szentmise után a főpásztor megtekintette a templomot, a plébániát és közösségi házat, majd pedig a szvidoveci templomot. Délután ünnepi körülmények között vette kezdetét a rahói egyházközség Szent István-kisbúcsúja. A szentmise elején László atya köszöntötte a püspököt, aki nem csak mint meghívott vendég, hanem zarándokként is érkezett a szórványban élő magyarok közé. A szentmisében a püspök kifejezte őszinte nagyrabecsülését és tiszteletét az itt élő hívek iránt, akik a kommunista elnyomás és egyházüldözés ellenére, megőrizték hűségüket a Katolikus Egyház iránt, megőrizték és megvédték templomukat, és megmaradtak magyarnak. A mise után, a helyi magyarság ünnepe következett a Szent István oltárnál, ahol Benedek Imre aknaszlatinai iskolaigazgató mondott ünnepi beszédet, méltatva Szent István örökségét. A járási hivatal nagytermében tartott ünnepi koncert elején Magyarország a konzulja, dr. Nagy Ignác, köszöntötte az ünneplő magyarságot. A téglási Rózsa Népdalegyüttes és Orchidea Néptáncegyüttes ünnepi koncertje után Szabó Valerij alelnök adta át a Rahói Járási Közigazgatás és Járási Tanács kitüntetéseit az egyházközség híveinek: Lajtos Imre volt és Zán Iván jelenlegi kurátoroknak, valamint Szojka Ella kántor-orgonistának, a templomi kórus vezetőjének, sokéves szolgálatuk és munkájuk elismeréseként. Másnap, augusztus 20-án Varga Lajos püspök Aknaszlatinára látogatott, hogy itt celebrálja az ünnepi búcsúi szentmisét, és részt vegyen a helyi magyarság ünneplésében. Szentbeszédében a főpásztor kifejtette, hogy mennyire fontos volt Szent István életében a családja iránti tisztelet, valamint hitének megőrzése, és országában a magyarok együttélésének megszervezése a más nemzetiségűekkel. A szentségi áldással záródó szentmisét a helyi magyarság ünnepsége követte, ahol felléptek az aknaszlatinai művészeti körök tagjai. A közéleti képviselők ünnepi köszöntései után a templomkertben megkoszorúzták Szent István szobrát. (Magyar Kurír) ■