Vác - Váci Napló, 2013 (22. évfolyam, 1-34. szám)

2013-01-22 / 6. szám

10 NIF: hamarosan megépülnek a régóta várt új Ipoly-hidak A következő uniós költségve­tési ciklusban megépülnek az új Ipoly-hidak - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fej­lesztő (NIF) Zrt az MTI érdek­lődésére. A távirati iroda annak kapcsán kereste meg az NIF- et, hogy hétfőn Farkas Iván, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) gazdasági ügyekért és régiófejlesztésért felelős alelnöke arról nyilatko­zott Pozsonyban az MTI-nek, hogy nem kezdődhet meg az Ipoly-hidak építése 2015-ig a folyó alsó szakaszán. Ezt jelzi, hogy az ehhez szükséges határidőre nem mó­dosította szerződését a két társ­­beruházó, a NIF és a szlováki­ai Nyitra megye önkormányza­ta. A NIF tájékoztatása szerint beruházóként két megépült Ipoly-hídnak volt a projektgaz­dája magyar oldalon. A városi hidat 2011. október 11-én, a Szécsény-Pető közötti hidat 2012 februárjában adták át a forgalomnak. Közlése szerint a NIF to­vábbra is kiemelten kezeli az Ipoly-hidak - a Vámosmikola- Ipolypásztó (Pastovce) és az Ipolydamásd-Helemba (Chl’aba) - megépítését. A szlovák partnerrel eddig mint­egy 20 alkalommal történt egyeztetés a pályázat benyúj­tásával, az új tervek készítésé­vel, valamint a műszaki tarta­lommal kapcsolatban. A szlo­vák partnerrel közösen a kivi­telezés teljes körű előkészíté­se -engedélyeztetés, tervjóvá­hagyás - jelen uniós költség­­vetési ciklusban befejeződik, ezáltal lehetőség lesz a követ­kező uniós költségvetési cik­lusban, 2014-2020 között a kivitelezés megvalósítására - közölte a NIF Zrt. (MTI) . A letkési Ipoly híd. Még újabbak épülhetnek a közelben Átmenetileg költözik a tourinform A Váci Tourinform Iroda ar­ról tájékoztatja a lakosságot, hogy az iroda január 21. és február 17. között karbantar­tási munkálatok miatt zárva tart. Ebben az időszakban az intézmény a városháza épüle­tébe költözik, a portával szemben a 2-es szoba. Ezen időszak alatt az információ­szolgáltatás és belépőjegy ér­tékesítés zavartalanul műkö­dik. Elérhetőség: 06-30/501- 8158; vac@tourinform.hu, info@tdm.vac.hu, www.tourinformvac.hu. (munkatársunktól) ■ LYRA KÖNYVESHÁZ VÁC Cím 2603 Vác, Ftae utca­i. Weblap:ww.iwawt hu Tel.: 27/502-$t Q ___________ E-raatí: taaffifrravaf. ftu Nyitva tartás hátktpap 8:00- IftOO/Sz; 8­00 -13-09 Márai Sándor: Március (összegyűjtött írások) Márai Sándor műveinek olyan gyűjteményét adjuk közre, amely az író 1918 és 1922 között keletkezett, ez idáig kötetbe nem rendezett, ismeretlen írásait tar­talmazza. A kötet különös érdeklődésre tarthat szá­mot, hiszen a benne megjelentett cikkek egy része az 1919-es kommunista rémuralom időszakában lá­tott napvilágot, amikor a fiatal Márai a Vörös Lobogó - amely akkor az ún. irodalmi baloldal markáns fóru­mának volt tekinthető -, és több más, egyértelműen kommunista befolyás alatt álló lap munkatársa volt. Ára: 2.500 Ft helyett, kedvezményesen 500 Ft Váci Napló január 22. Vince, Artúr január 23. Rajmund, Emerencia január 24. Timót “Ha éppen egy pillanatra nem tudod, kié a hatalom, akkor nézd meg, ki az, akit nem lehet büntetlenül szidni. ” Ismeretlen Időjárás Ma már elkezd vissza­hűlni az idő, többfelé előfordulhat már csa­padék. Szerdán még csak néhol eshet hó, megélénkül a szél is, de az igazi havazás csü­törtöktől és péntektől várható. Nagy mennyi­ségű csapadékra ugyan meg számíthatunk - mint az előző héten - de most is lesz azért bőven belőle. A nap vicce Az apuka megkérdi kisfi­ától: - Nem vette észre a taní­tó néni, hogy én segítet­tem a házifeladat megol­dásában? - Nem. - Na és mit mondott a megoldásodra? - Azt, hogy napról napra hülyébb leszek. NAPPAL: 1 - 3 ° C

Next