Váci Polgár, 2015 (21. évfolyam, 1-12. szám)

2015-07-01 / 7. szám

2015. JULIUS w VÁCI # POLGÁR • 23 A Magyar Örökség díjjal kitüntetett Kű Lajos Az egyszerűségében zseniális ötlet, az Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság végre valóban összmagyar nemzeti üg­­­gyé nemesedett. Azzal, hogy a Magyar Örökség és Európa Egyesület Magyar Örökség-díj Bírálóbizottsága Kű Lajos­nak ítélte oda a Magyar Örökség címet, megtörtént az áttörés, a hivatalos elisme­rés: az egykori ferencvárosi és olimpiai ezüstérmes válogatott labdarúgó, a mind­máig utolsó magyarként BEK-döntőt ját­szott klasszis ideája napjainkban a vi­szonylagos nemzetegyesítés legtisztább és leghatékonyabb eszköze. Az ötletgazda már eddig is azt mondta és érezte, mesebeli történet az övé, ám mostantól új fejezetek íródhatnak e való­ságos mesébe. Amely úgy kezdődött, hogy hősünk korabeli szóhasználattal él­ve disszidálni kényszerült, de csak annak biztos tudatában volt képes erre, hogy egyszer végleg hazatér. Miután a fél vilá­got körbefutballozta, visszaszerződve Ausztriába, Burgenlandba, azaz a Várvi­dékre, első útja a Neusiedler Seehez ve­zetett, és megsimogatta a vizét, mert azt a túloldalon már Fertő tónak hívják. Amikor aztán a lábát is betehette a ma­gyar földre, igyekezett minél hamarabb behozni minden elmaradást. 1997 no­vemberében végleg hazaköltözött Belgi­umból, és mert gyermekkorától a Szent István-i Magyarország volt a szíve csücs­ke, szervezett egy színészekből, művé­szekből, sportolókból álló csapatot, amellyel sorra látogatták az elcsatolt ré­szeket. Négy év alatt Nagy-Magyaror­­szág minden zegét-zugát bejárták, aztán egyszer csak támadt Kű Lajosnak egy merész gondolata: szép, szép, hogy két­­három hetente útra kelnek, jókat fociz­nak, barátkoznak, de ennél több kellene. Valami komolyabb, maradandóbb, szer­vezettebb. És mi más lehetne az egyesítő erő, mint a sport, a labdarúgás, kit szólít­sanak meg elsőként, ha nem a diákokat? Már az első kiírásra több mint kétszáz csapat jelentkezett szerte a Kárpát-me­dencéből. Az ünnepélyes megnyitót 2003. szeptember 17-én tartották Székelyudvarhelyen, legnagyobb nemze­ti kisebbségünk anyavárosában, az első döntőn, az Üllői úti Fradi-stadionban még ott volt Puskás Öcsi, Grosics Gyula, Balczó András és Mádl Ferenc, a hivatal­ban lévő köztársasági elnök. Meg is kön­­­nyezte, amint az első győztesek, a székelyudvarhelyi fiúk letérdelnek a pá­lya kezdőkörében, és szívükre tett kézzel éneklik a székely himnuszt. Mindenhova barátként mentek, és ezt előbb-utóbb azok is felismerték, akik elő­ször veszélyforrást, ellenséget sejtettek bennük. Akik attól tartottak, cölöpöket is hoznak magukkal, hogy mindjárt ki is je­löljék az új határokat. A temesvári Bartók líceum román igazgatója például bokros teendőire hivatkozva kimentette magát az ünnepélyes megnyitó alól, de amikor azt hallotta, hogy a magyar után a román himnusz is felcsendül, nyílt az ajtó, belé­pett rajta, széles mosollyal tapsolt, és azt mondta, ez így nagyon korrekt. Az sem véletlen, hogy a diákbajnokságra beneve­ző csapatok tizennyolcas kereteiből csak tizenöt játékosnak kell magyarnak lennie. Az egyik korai kiírásban győztes zentaiak kapuját például a topolyai szerb rendőr­parancsnok fia védte, és miután hazatért a srác, az apja nem is értette, a gyerek miért meséli még a diszkóban is, hogy micsoda élményben volt része, mennyire megsze­rette a magyarokat. De az is maradandó élmény, amint Kárpátalján az oktatási osztály ukrán vezetője a banketten a hete­dik vodka után feláll, és kijelenti: „Lajos, a világ végéig meneteljünk így, együtt!” Ha addig talán nem is, de adódik a kér­dés: hol lehet a végcél? Kű Lajos a magá­ét már elérte, sohasem titkolja, a legszebb álma vált valóra. Azzal foglalkozhat, amiért rajong: csodás tájakon, történelmi magyar vidékeken fantasztikus emberek­kel, csillogó szemű gyerekekkel találkoz­hat. A futballtornaként indult diákbajnok­ságot térben, időben és lélekben is egyre tágította. A labdarúgás mellé csatlakozott a kézilabda, a birkózás, az asztalitenisz, a vetélkedés soha nem csak a sportpályá­kon zajlott, hanem az aktuális kerek év­fordulók kapcsán a magyar történelem, irodalom és kultúra jeles eseményei, sze­mélyiségei is versenyfeladatok voltak. Összességében persze érvényesült a har­madik évezredre másutt már megkopott Coubertin-i elv: nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. Olyannyira igaz ez a diákbajnokságra, hogy Kárpát-medencei jelzőjétől megválni volt kénytelen, ugyanis Kanadából és az Egyesült Álla­mokból is befutottak az első jelentkezők. Majd azzal búcsúztak, hogy a világ min­den pénzéért sem hagynák ki a jövő évi találkozást. A mű lassan, de biztosan túlnövi alko­tóját, ezért is kell, kellett, amint a beveze­tőben említettük, nemzeti üggyé válnia. Illetve elsősorban természetesen azért, mert így sokkal szélesebb körben terjeszt­hető a nemzeti összetartozás, a haza a ma­gasban eszméje. Országrészek köthetők össze országrészekkel, települések tele­pülésekkel, emberek emberekkel. Hihe­tetlen távlatok nyílhatnak meg előttünk, de a jelszó soha nem változik: senki el­len, mindenkiért. Ballai Attila MAGYAR ÖRÖKSÉG DÍJBAN RÉSZESÜLTEK . 2015. június 20-án a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében A VASÁRNAPI ISKOLA ALAPÍTVÁNY ÖNKÉNTES SZÓRVÁNYSZOLGÁLATA Laudátor: Vetési László református lelkész, szórványkutató NEMESHEGYI PÉTER JEZSUITA SZERZETES ÉLETMŰVE Laudátor: Dr. Várnai Jakab OFM ferences szerzetes AZ 1530-BAN ALAPÍTOTT MEZŐTÚRI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM Laudátor: Veres-Kovács Attila várad-olaszi református lelkész APPONYI ALBERT GRÓF NEMZETI ELKÖTELEZETTSÉGE Laudátor: Dr. Csorba László történész KOVÁCS GYULA PÓRSZOMBATI GYÜMÖLCSÉSZ TÜNDÉRKERTJE Laudátor: Ambrus Lajos író, kritikus KŰ LAJOS ÉLETMŰVE, A KÁRPÁT-MEDENCEI ÖSSZMAGYAR DIÁKBAJNOKSÁG Laudátor: Ballai Attila sportújságíró A LENGYEL ÉS MAGYAR NÉP ÉVSZÁZADOK ÓTA TARTÓ TÖRTÉNELMI BARÁTSÁGA Laudátor: Dr. Kovács István költő, író, polonista S_____________________ ________r

Next