Váci Polgár, 2015 (21. évfolyam, 1-12. szám)

2015-12-01 / 12. szám

­m 28 » V­Á­C­I# POLGÁR 2015. DECEMBER fenyő. / (...) Év, lúd repül... A csend megáll.../ Kapunknál pásztor kornyikál. ” Vagy Gyurkovics Tibor Giovanni Baptis­ta Tiepolo: Háromkirályok imádása című versében: „Honnan ezek a nyomorult ki­rályok / lépcsőre dobva aranylánc csö­rög.” Vagy Kiss Dénes, a Betlehemes énekben: „Hasraesett az egyik pásztor / kezében doboz Betlehemmel / és föl is gyulladt a gyertyáktól / papírból formált Jézusember. ” A mai csecsemőgyilkosság, az aprószentek az abortusz áldozatai, rá­adásul idegen megszállónk és az őt kiszol­gáló Heródesünk is van. Külön figyelmet érdemelnek a kisebb­ségbe taszított vagy emigrációba menekült magyar költők karácsonyi versei is. A ki­sebbségi létmód szorongató, szeretet nél­küli, kitaszítottság élményével telített vi­lága gyakran szerepel tükröztetett formá­ban a karácsony meghittségének vágyával. Hervay Gizella XXXVI. gyalog­zsoltár című, a hetvenes években, Kolozs­váron írott versében olvassuk: „kitelepí­tett Jézus / Mária kishasában / József az esőben / koldul kíntornával /pár csillagot löknek / micisapkájába / az igéret földjén / marhavagon várja”. Kányádi Sándor Is­ten háta mögött című versében felpana­szolja, hogy Isten „elfeledkezett” a sorsá­ra hagyott erdélyi magyarságról, mely már csak saját magára számíthat, és a népet megfélemlítő és kiéheztető Ceaucescu­­rezsim számára a karácsony államilag szi­gorúan ellenőrzött keretek közé szorított, alig megtűrt kategóriában tartozó ünnep: „ üres az istálló s a jászol / idén se lesz ná­lunk karácsony / hiába vártok / nem jön­nek a három királyok / sok dolga van a te­remtőnek / mindenkivel ő sem törődhet / messzi a csillag / mindenüvé nem világít­hat / megértjük persze mit tehetnénk / de olyan sötétek az esték/s a szeretetnek/hi­ánya nagyon dideregtet / előrelátó vagy de mégis / nézz uram a hátad mögé is / ott is lakoznak/s örülnének a mosolyodnak. ” Lászlóffy Aladár erdélyi költő Háromki­rályok című verse szintén a reménytelen­ség és hontalanság hangján szól. A betle­hemi csillag helyére a vörös csillag került, amit halálcsillagnak nevez: „Nálunk csil­lag halál helyét /jelzi, nemcsak Betlehe­mét! /(...) Turinba és Rodostóba / Jó a rosszba, rossz a jóba./Nagyon távol az ott kié?/ Melyik mérges hontalané?” Ferenczes István szintén a kommunizmus sötétségét és hontalanságát panaszolja a Karácsonyi szonettekben, az előbb idézett vershez hasonlóan itt is vörös csillag kerül a betlehemi csillag helyére, és a már idé­zett Fáy Ferenc-vershez hasonlóan itt is megjelenik az abortusz témája: „Mikor megszülettem, vért köpött az Úr: / csilla­got a hazátlan táj fölé, / hol az őrangyal hollónak tanult, / hullát mosdatott az anyák ölén. /(...) Dávájt köszöntek, Sztá­lin orgonáit. ” Persze, az emigráns ma­gyarságnak és a határon inneni, anyaor­szági magyarságnak is van miért remény­telennek lennie. Előbbinek a gyökerektől való elszakítottság, utóbbinak a világhá­ború, az azt követő kommunizmus és 56 traumája miatt. Két szomorú karácsonyi esztendő is megképződik a költők versei­ben. Pilinszky János A fényességes angyal is című versének alcíme ez: Emlékezés egy világháborús karácsonyra. A vers utal a világháború borzalmaira, de a végén megjelenik a szelíd angyal is, aki a tiszta hópelyhekkel együtt hófehéren érkezik a háborúban megalázott és szétbombázott földre. 1956 szomorú karácsonyát meg­idézi az emigrációs sorsot vállaló Márai Sándor is, a Mennyből az angyal című ver­sében: „Más lóg a fákon, nem cukorkák/ népek krisztusa, Magyarország. ” Eszünk­be juthat Kalotay Mária Legenda 1956 ka­rácsonyán című verse is: „Szomorúan telt el Jézuska ünnepe /Még az angyalok sem hódoltak előtte. / A kis Isten-Gyermek zo­kogott, zokogott / s forró könnye-árja Bu­dapestre hullott. ” Tollas Tibor az 56 után bebörtönzöttek nevében szólal meg a Fe­kete karácsony című versében: „Kará­csonyéjen, a börtönmélyben / Utam újra hozzád vezet. (...) Nem kérek fényes kará­csonyfát, / Egy gyertyaláng elég nekem / Ha kigyúl majd a te csillagod / Börtön fe­lett a Betlehem. ” Somlyó György így ír az 56-os karácsonyról: „Egy város tíz után szobája ablakából / úgy bámulja merő szemmel a holdvilág / ezüst gyertyáival dí­szített éjszakát / mint szegény kisgyerek, ki az ablakon át / nézi, vacogva a fagytól s vágyakozástól / a gazdagok csodás, meleg karácsonyát.” (Budapest, 1956. kará­csony) Számos versben jelenik meg a bet­lehemi gyermekgyilkos Heródes alakja is, gyakran szintén aktualizálva, a lelketlen zsarnokság szimbólumaként. A Heródes­­versek közül talán a legismertebb Nagy Lászlótól a Játék-karácsonykor: „Vér­­csöpp/ül a jeges égre, /bíbor­ gyöngy, mit jelent? / Ül Heródes gyikos mén­e / gyil­kolni védtelent. /Fodros nyerge vastag taj­ték / kígyó a kengyele, / beledöbben a sok hajlék, / ádáz had jár vele ”. Hasonló He­ródes versek: „Heródes dúl-fúl: Én vagyok / a bölcs vezér, a legnagyobb, / s ők egy koldusra néznek? / Száz zsoldos, vérgyön­gyözte karddal, / ím kezd új ezredévet. ” (Lakatos István: Karácsony) „Gyanútla­nul rágcsálják a szalmát / gyanútlanul most még szamarak / gyanútlanul serdülő júdások / gyanútlanul Heródes alatt.” (Nagy Gáspár: Karácsonyi ár(v)ulás) „ Ünnepelnék, / s mintha sárkány járna, / a sötétben hajladoz, / reng a gaz. Heródes / járkál a világban. /S félelem havaz. ” (Ser­főző Simon: Karácsony) Tűz Tamás emig­ráns papköltő a nehéz jelenkorból álmodja vissza Betlehem naiv békéjét és tisztasá­gát: „így van ma is késő karácsonyunkon / lobogó gyertyák és kemény padok / ha zúg a szél is kint s akármi súly nyom/én akkor is aranykort álmodok.” (Késő karácso­nyok) B­aranyi Ferenc Betlehemi csillag cí­mű versében a sok csalódás miatti illúzió­vesztése ellenére a mindig újra kezdés, küzdés és bízva bízás programját fogal­mazza meg: „Mert jóllehet, csak istállót talál / ki lépre megy a csillagot követve / mindig lesz Gáspár, Menyhért s Boldizsár, / ki újra csak elindul Betlehembe. ” Re­ménykedést, vágyakozást sóhajt Bertók László karácsony-verse is: „De jó volna megint karácsony / versére várni, s hinni hogy / megváltó tekint be a rácson / s min­den igazság győzni fog. ” (Karácsony előtt) Csorba Győző gyönyörű magány-verse a 20. századi karácsony-versek egyik csúcs­teljesítménye. A Csörög a fagyos föld cí­mű vers magával ragadó hangulatát áraszt­ja a szomorúságnak, az egyedüllétnek, a szeretet dermesztő hiányának: „ Csörög a fagyos föld, hideg van / hópihe fészkel a hajadban, /gyűlnek a varjak az egekben, / gyűlnek a gondok a szívedben. / Hópihe fészkel a hajadban, / járod a világot ma­gadban, / ó, mitől annyira remegtél / itt a csirátalan, örök tél. / Járod a világot ma­gadban, / melegednél régi zugokban, / an­gyalokat várnál, karácsonyt, / karácsonyi Jézuska­lászolt. / Melegednél régi zugok­ban, / talpad alá jég nő, s beroppan, / sze­medben gyenge jég virágzik, / sehogyan sem érsz el hazáig. ” A Csorba-vers hangu­latát idéző „szép szomorúság” muzsikál Nagy Gáspár Mécses című versében is: „Advent nem örvend, nem karácsony, /ad­vent a hallgatásra rím. / Mi nem mondha­tó, már nem bánom. /Ha hull, hó hull, hull odakint. ” A korszak további jelentős karácsonyi versei, a teljesség igénye nélkül: Áprily Lajos: Karácsony est; Puszta Sándor: Bet­lehemi éj; Weöres Sándor: Köszönitek, ka­rácsony; Nő a dér, álom jár; Fecske Csa­ba: Karácsony előtt; Kálnay Adél: A kará­csony; Tordon Ákos: Karácsonyest; Gazdag Erzsi: Karácsony-hívogató; Végh György: Csillagszórós karácsonyfa; Tarbay Ede: Karácsonyi angyal-játék; Csukás István: A karácsonyfát meghoztuk stb... Bozók Ferenc

Next