Vác - Váci Napló, 2017 (26. évfolyam, 1-26. szám)

2017-03-03 / 9. szám

7 Váci Napló Még el sem kezdődött, de már vannak teltházas előadások a tavaszi fesztiválon . Idén immáron 15. alka­­­­alommal kerül megren­­­­dezésre Vác kulturális cent­­­­rumában, a Madách Imre­­ Művelődési Központban , a Váci Tavaszi Fesztivál,­­ amely március 17-étől áp­­­­rilis 30-áig kívánja szóra­­­­koztatni a legkülönbözőbb , nívós kulturális progra­­­­mokkal a közönséget. A munkatársunktól - Minden korosztály megta­lálhatja a számára legideálisabb kikapcsolódást nyújtó műfajt, hiszen a repertoárban a legkü­lönfélébb koncertelőadásokon - jazz, klasszikus komolyzene, népzene - kívül, sztárfellépőket felvonultató musicalek, kife­jezetten gyermekek fejlődését szolgáló interaktív előadások, néptánc-zenekarok, valamint irodalmi est és családsegítő pszichológiai előadás is sze­repel a kínálatban - mondta a rendezvény sajtótájékoztatóján Retzler Péter, a Madách Imre Művelődési Központ igazgató­ja. Kiemelte: idén hosszabb lesz a rendezvény és talán az eddig legszínvonalasabb programot sikerült megszervezniük. A rendezvényekről már La­­czi Sarolta igazgatóhelyettes be­szélt. Elmondta: idén nem csak az intézmény költségvetéséből fordítottak a fesztiválra, hanem több pályázaton is sikeresen szerepeltek. A musicalek közül elsőként március 29-én Móricz Zsig­­mond klasszikussá vált Légy jó mindhalálig című regényének különleges feldolgozását te­kintheti meg a közönség, amely jelentős segítséget nyújt az ál­talános iskolás kisdiákoknak a kötelező olvasmányuk értelme­zésében. Március 30-án igazi sztárpa­rádét vonultat fel a klasszikus Grease című musical a Bánfalvy stúdió előadásában, az előadás­ra már minden jegy elkelt. Április 23-án lesz látható a rendezvénysorozat leglebilin­­cselőbb előadása, John Fowles klasszikus művének színpadi adaptációja, a Lepkegyűjtő. Be­reczki Zoltán és Ágoston Katalin kétszereplős előadásában egy olyan izgalmakkal teli thrillert láthatunk, amiben az életben maradásért folytatott küzdelem során észrevétlenül mosódik el a határ fogoly és túszejtő között. Az előadásra még korlátozott számban kaphatók jegyek. Április 9-én a közkedvelt tévés humorista, Dombóvári István ad önálló stand-up estet, Bellus István műsorvezetésével. A Dumaszínház előadásában kétségtelenül elsőrangú szóra­kozásban részesülnek a műfaj kedvelői. Szintén nincsen már jegy dr. Vekerdy Tamás előadására, amelyben az író-pszichológus azon témakörökre világít rá, hogy a szülők tudják-e valójá­ban, hogy milyenek saját gyer­mekeik, és képesek-e őket jól szeretni. Sok koncertre válthatnak je­gyet a zenerajongók. Rögtön a fesztivál második napján, már­cius 18-án a Váci Civitas Szim­fonikus Zenekar ad az esemény­­sorozatnak nyitóhangversenyt Sándor Bence vezényletével és Cs. Nagy Ildikó zongoraművész közreműködésével. Johann Sebastian Bach szü­letésnapja alkalmából, március 21-én a klasszikus komolyzene rajongóinak kedvezünk. Min­denki számára ingyenes belé­pést biztosít a­­ többek között Lachegyi Imre által alapított Se­bastian Consort és a Váci Palest­rina Kórus közreműködésével létrejött­­ színvonalas esemény­re a váci zeneiskola. Ezt követően, március 24- én a közel 30 éve működő Csík zenekar ad koncertet, a Quim­­byből ismert Kiss Tibi vendég­­szereplésével. Sajnos jegyek már erre a rendezvényre sem kaphatók. Később három különböző produkció is a jazz varázslatos világába kalauzolja el a nézőket. Március 31-én a nemzetközi­leg is széles körben elismert jazzdobos, Balázs Elemér által alapított jazz-zenekar lép szín­padra. Április 7-én a Csányi István nevéhez köthető Sax- O-Funk formáció zenél majd, akik több saját szerzeménnyel is megörvendeztetik a nézőket. Továbbá Április 21-én a 2010- ben legjobb szövegírónak járó díjat megnyerő Lombos Márton ad koncertet Juhász Attilával karöltve. Április 22-én a magyar rock­zene kultikus alakjait felvonul­tató Budapest Bár ad koncertet, melyben feldolgozott filmsláge­reket, kuplékat és táncdalokat egyaránt hallhatunk, mívesen hangszerelt cigányzene kíséret­ében. Az eseménysorozat lezá­rásaként pedig április 29-én az Eurovíziós Dalfesztiválon saját dalával egészen a középdöntőig eljutó Marge ad koncertet, aki angol és magyar szövegű dalai­val egyaránt belopta már magát a hallgatóság szívébe. A musicaleken és koncerte­ken kívül természetesen még több különleges műsor is helyet kap a XV. Váci Tavaszi Feszti­válon, mint például a Folk Par­ti Táncház több alkalommal: március 18-án az 1976-ban ala­pult Kolo együttes lép fel, akik célja elsősorban a magyaror­szági délszláv népek, a szerbek, a horvátok és a szlovének nép­zenei hagyományainak szín­padra állítása. Március 25-én a Parapács együttes ad koncertet, végül a táncház még április 22- én adja bizonyítékát arra, hogy a néptáncnak továbbra is rend­kívül fontos helye van kulturális életünkben. Ezen az estén a váci zeneiskola népzenei tagozatá­nak növendékei mutatják be tudásukat A széleskörű programok között szerepel a költészet nap­ja alkalmából egy irodalmi est is, ami a Húsvét szent ünnepét megelőző Nagycsütörtökön, azaz április 13-án kerül meg­rendezésre, Eperjes Károly Kos­­suth-díjas színész előadásában. Az eseményen a művész a XX. század istenkereső költőit idézi meg, többek között Ady Endrét, Babits Mihályt és József Attilát is. A szervezők külön ügyeltek a legfiatalabb generáció igé­nyes szórakoztatására is, így április 8-án 15 órától Húsvé­ti családi délutánt rendez az intézmény, ahol a gyerekek három órán keresztül játékos­tudományos interaktív kiállí­táson vehetnek részt, aminek a keretei között fizikai, szelle­mi és kulturális képességeiket egyaránt fejleszthetik. 16 órá­tól pedig a Fogi Színház elő­adásában egy mesejátékot is megtekinthetnek a Százholdas Pagony örök klasszikusnak számító karaktereivel. A fesztivál teljes ideje alatt látható lesz a MAOE fotómű­vészeinek kiállítása, melyben képeikkel Gróf Széchenyi István szellemi örökségét mutatják be a magyar kultúrában, ’Jobbító szándékkal’ címmel. A kiállítás megnyitóünnepsége egybevág a XV. Váci Tavaszi Fesztivál kez­detével, így március 17-én 18 órától kerül rá sor. Programjaival tehát 15. al­kalommal is tartalmas szóra­kozást, gazdag kulturális és kö­zösségi élményt kínál mindenki számára a váci Madách Imre Művelődési Központ. ■ A lepkegyújtó: Bereczki Zoltán és Ágoston Katalin sze­replésével. Az előadásra még korlátozott számban van­nak jegyek

Next