Váci Polgár, 2018 (24. évfolyam, 1-12. szám)
2018-10-01 / 10. szám
2018. október VÁCI POLGÁR 7 A sajtó A Váci Polgár szerkesztősége az 1956. október 31-én megjelent Új Váci Napló két egykori szerkesztőjét is felkérte egy-egy megemlékező cikkre, amit örömmel el is vállaltak, de csak Gyombolai Márton tudta ígéretét teljesíteni (06/K). Végh Ferencet korai halála sajnos megakadályozta ebben. A váci fegyház előtt Október 27-én a fegyház előtt sokan várták a politikai foglyok szabadon bocsátását. A kiszabadultak között volt dr. Török Jenő, egykori piarista osztályfőnököm is (13/7) akiről Kristóf Béla, az akkori polgármester ezt úja emlékirataiban: „A kiszabadítottak között volt dr. Török Jenő és dr. Juhász Miklós piarista tanár is, akik a polgármester házában kaptak segítséget.” (Vácon egyébként több család is állítja, hogy ők adták az első ruhát Török Jenőnek. Hiteles szemtanúk szerint viszont osztályfőnökünket egy volt tanítványa, Virányi Pista várta egy ballonkabáttal.) A váci egyházban A budapesti események hírei a rabokhoz is eljutottak. A politikai foglyok hangulatáról a Váci Polgár olvasói később több egykori rab beszámolójából is értesülhettek. Bulányi György páter, a Bokor-mozgalom létrehozója például elmesélte kiszabadulásuk történetét, és azt hogy „a magánzárkában egyszer csak énekelni kezdtük a Himnuszt, a Szózatot és a Boldogasszony Anyánkat. Volt a váci kórháznak őrnagyi rangban egy orvosa, aki fölment az öt- vagy hatemeletes kórházépület tetejére és ott csinált magának egy géppuskafészket. Elkezdett lőni a közben megalakult Nemzeti Bizottság fegyveres alakulatára. Az őrnagyot „leszerelték” és bedugták egy zárkába.” (97/11) Váciak egyéb forradalmi helyszíneken Dr. Brusznyai Árpádról, dr. Rusvay Tiborról és Komáromi Kornéliáról olyan sok cikk született, hogy ezeket majd a megtorlások kapcsán, külön fejezetben ismertetem, sorstársaikkal egyetemben. Annak idején két olyan írást is közöltünk, melyeknek beküldői nem voltak az események helyszínén. Ez hiba volt, mert később, hallomásból vagy a sajtóból is összeállítható írások is lehettek. Talán a cikkek tárgya miatt voltak engedékenyebbek szerkesztőink, mert ezek a legsúlyosabbnak mondható megtorló cselekmények voltak: a mosonmagyaróvári és a tiszakécskei (repülős) sortüzek. (06/K, ill. 16/10) Végezetül következzék néhány értékelő, elemző jellegű cikk: - Szempontok és reflexiók 1956 megértéséhez (12/10; dr. Rusvay Tibor) - A forradalommal kapcsolatos tudatzavar és annak háttere (07/2; Mihajlik Iván) - Dr. Kristóf Béla, 1944 és 1956 között Vác polgármestere (98/10; Papp Rezső) - Dr. Kristóf Béla emléktáblájánál elhangzott beszéd (15/11; Moys Csaba) - Szemelvények Bulányi György páter és Siposhegyi Péter beszélgetéséből (08/4; Inczédi Péter) - A forradalom ma már közpréda (08/10; Csapó Endre, Ausztrália) - Ötvenhatos emlékképeim (06/K; Arnóczy Lajos) - A Vác ‘56 szabadtéri kiállításon elhangzott beszéd (16/8; Fördős Attila) - Az 1956/57 tanév története a váci iskolákban 1-II. (16/K, 11, 12; Újvári István) - A forradalom emléke összegyűjt bennünket (09/10; Berta László) - Ötven éve végezték ki Csizmadi Ferenc szabadságharcost (08/11; Czmarkó Gyula) - Megemlékezés Kovács Ottó emléktáblájánál október 23-án (10/12; Tömöri Pál) - 1956 mártírja: Gérecz Attila (1929-1956) (00/11; Sz. F.) - Emlékeim 1956-ról (16/10; Bíró Ádám) - Győri György visszaemlékezése (16/K) - Emlékezés ‘56-ra (16/K; Debreceni Jánosné) - Boldogság - 2016 - árnyakkal. Új ballada ‘56. (16/12; Németh Péter Mikola) - A váci börtönben 1956-ban. (96/10; Csajka Imre) - 1956 - egy volt egyetemista szemével. (06/K; Moys Csaba) - Megemlékezések az ‘56-os forradalomról: Pálos Frigyes (16/9, 16/K); Pinke József (02/10, 16/10, 09/11); Manninger Gábor (97/10); Rusvay Gábor (16/11); Simon József (16/K); Raffai Ernő (15/12) Versek: Tollas Tibor: Bebádogoztak minden ablakot (95/10) Faludy György: Egy helytartóhoz 25 év után (96/7) Gérecz Attila négy verse (00/11) Ritka felvétel a belülről fotózott Kőkapuról