Váci Polgár, 2019 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2019-02-01 / 2. szám
2019. február VÁCI POLGÁR 9 Elsőnek a gombüzemi volt főnököm Laci ugrik a nyakamba: Szervusz Rudikám, gyertek hozzám, hol van Ákos? Megvárjuk Ákost. Közben a környező házakból civil ruhákat hoznak ki és sokan az utcán öltöznek át, otthagyva az út porában a hírhedt csíkos és daróc rabruhákat. A rabkórház még nincs kiszabadítva. A rabok egy része megindul arrafelé, kinyitni a kórházat is, ez a jelszó. De szemben több tehergépkocsi jelenik meg katonákkal. Megbomlanak soraink, hisz nem tudjuk, hogy ellenünk vagy mellettünk jönnek. Néhány társammal beszaladunk egy mellékutcába. Nemsokára géppisztolysorozatokat hallunk. Öt-tíz percig hallatszik a lövöldözés. Menekülünk. Azt hisszük, hogy a katonaság lő a rabokra és a tömegre. Állítólag a börtönkórház ÁVH-s orvos parancsnoka, Ádám őrnagy adta ki a tűzparancsot a kórház ÁVH-s őrségének. Ők kezdtek lőni a katonákra, akik azonnal felvették a tűzharcot és kifüstölték az / AVH-sokat a kórházból. (Ádám őrnagy az ő „orvosi” feladatát többször így jellemezte: „Én nem azért vagyok itt, hogy meggyógyítsam, hanem hogy a büntetése letöltését lehetővé tegyem.”) Mindezt nem tudván, mi futunk kifelé a városból. Dombokon, szántóföldeken megyünk talán éppen ott, ahol százhét év előtt a magyar szabadságharc egyik véres csatája zajlott le. Nem tudjuk, merre menjünk, tájékozatlanok vagyunk. Nem tudjuk, hogy Vácott és a környező falvakban kinek a kezében van a hatalom. A mezőn harminc év körüli parasztember dolgozik. Integet nekünk. Odamegyünk hozzá. Látja rabruhánkat és örül, amikor elmeséljük neki, hogy mi történt. Érdeklődünk tőle, hogy mit tanácsol. Falujába küld bennünket. Elmeséli, hogy péntek éjjel a község majdnem minden lakója teherautókon bement a városba. Tüntettek az utcán és követelték szabadon bocsájtásunkat. Aznap éjjel alakult meg a váci forradalmi tanács. Ez megígérte a tüntetőknek, hogy szabadon fognak engedni bennünket, de mivel köztörvényesek is vannak a börtönben, azokat először külön kell választani. Az események következtében erre már nem került sor. Kiszabadult velünk kb. 30- 40 köztörvényes is, akiket minden szabály ellenére a több mint ezer politikai fogoly között tartottak. Megköszöntük az útbaigazítást és bementünk azt hiszem Kösd községbe. Amelyik házba bekopogtattunk, mindenütt nagy örömmel fogadtak bennünket. Öreg nénikék könnyeztek, és egy hetven év körüli öreg magyar parasztbácsi, amikor megtudta, hogy hat évig a börtönben voltam, elkapta huszonhat éves kezemet és megcsókolta! Olyan váratlanul jött, hogy nem tudtam megakadályozni. Kerültek ruhák, főleg munkásruhák, nem ránkszabottak, de most akármilyen rongy nagy segítség volt. Civilbe öltöztünk. Egy kicsit úgy néztünk ki, mint madárijesztők, rongyos, nem ránk illő ruhákban, sápadt arcunkkal nem volt nehéz kitalálni, hogy honnan jövünk.(Folytatjuk.) Közreadta: Kiss Károly (Szombathely) és dr. Stefaits István (Vác) EMLÉKEZÉS AZ ÁRTATLANUL ELHURCOLT SVÁBOKRA Részlet a nagymarosi katolikus templomban 2019. január 13-án elhangzott Rétvári Bence beszédből. ...„Németországba áttelepülni köteles az a magyar állampolgár, aki a legutolsó népszámlálási összeírás alkalmával német nemzetiségűnek vagy anyanyelvűnek vallotta magát, vagy aki magyarosított nevét német hangzásúra változtatta vissza”. A rendelet szerint az „áttelepülésre” kötelezett személyeknek minden ingatlan és ingó vagyonát zár alá vették, sőt nyilvánosan listázták háztartások és családok szerint azok nevét, akiknek menniük kellett. A rendelet nem tett különbséget ártatlan és felelős között” ... A rendeletet Nagy Imre terjesztette elő. Teljes szöveg az interneten található. (Szerk.)